Tudjuk, hogy hazudnak. Ők tudják, hogy mi tudjuk, hogy hazudnak. Tudjuk, hogy tudják, hogy mi tudjuk, hogy hazudnak. És mégis hazudnak. A szomorú helyzet az, hogy amikor valaki már annyit hazudott, mint amennyit ők, akkor a határ igazság és hazugság között elmosódik. Már nem hisz abban, hogy van határ. Hiszen magának is folyamatosan hazudik. És „aki önmagának hazudik,” mondja Dosztojevszkij, „és a tulajdon hazugságát hallgatja, odáig jut, hogy nem fedez fel semmilyen igazságot se magában, se maga körül, így aztán tiszteletlenségbe süllyed mind magával, mind másokkal szemben. Ha meg nem tisztel senkit, szeretni sem tud többé.” Hát így. (note to myself)