Vége van. Bár láttam a választási eredményeket, a grafikonokat és számokat, de elhinni igazán csak akkor hittem el, amikor megláttam a savanyú magyar narancsba harapott nertársak arcát. Érdemes volt nézni ezeket az arcokat, ahogy a Főni beszélt. Az idegesen villogó, aggodó tekinteteket. A kínos feszengést. Vajon milyen gondolatok cikázhattak a fejekben? Minden bizonnyal csupa olyan gondolat, ami a nemzet sorsa fölötti államférfiúi aggodalmakat tükrözte. „Matolcsyt felhívom, hogy milyenek az ingatlanárak Dubajban.” „A francba, pedig éppen most akartam a kastély déli szárnyába is bevezetni a padlófűtést…” „Vajon mennyi időnk van, amíg leváltják a főügyészt és kinyomozzák, mennyit loptam?” Ne legyenek kétségeink: a nertársak most be vannak szarva. Nem kicsit, nagyon. Nem fűlik a foguk ahhoz, hogy meg is egyék, amit főztek. Lesznek még itt fordulatok. Hiányoltam persze Szijjártó nertársat, ideiglenesen hazánkban állomásozó orosz külügyért. Aki még pár órával a választás előtt is olyan nagy fidesz győzelmet vizionált, ami „még a Holdról is látszik”. Aztán egyszer csak eltűnt. Lehet, hogy egy titkos Artemisz misszióval a Holdra utazott, hogy onnan szemlélje a dicső győzelmet. De az is lehet, hogy azóta is a Bridget Jones naplóját nézi és csokit zabál. Vagy esetleg egy piásüveggel bezárkózott a kastélya billiárdszobájába. Ahelyett, hogy szembenézne vele: kinéz neki egy szűkös cella a Csillagban. Esetleg egy nem túl kényelmes lakás a 17. emeleten a csertyanovói lakótelepen Moszkvában. Csak ott mondjuk csúszósak az erkélyek… ‍♂️