Ez a cikk eredetileg a Drogriporter blogon jelent meg a 444-en.
A Drogriporter egy olvasója érdekes, a női lapokban gyakran, eddig itt azonban még nem tárgyalt szempontot nyújt: vajon mit él át az, aki egy drogfüggő emberrel él együtt? Virradat beszámolója következik!
„Most el kell döntenem, hogy továbbra is vállalom-e ezt a szívást vagy nem.” Kb. ide kellett eljutnom ahhoz, hogy valami igazán hasznosat tehessek (ha vállalom), de olyat, ami sokszor lesz még őrjítő számomra. Talán egyre kevesebbszer… Remélem! A siker nem garantált, de ha összejön, akkor lehetnek még boldog évtizedeink együtt.
Társfüggés – másképpen, mint ahogyan a női lapok foglalkoznak vele. Azokban legtöbbször egy önállótlan, egyedül önmagát eltartani képtelen, mindig mások jóindulatától függő emberről van szó. Ezek kerülnek előre a keresők találati listáján, és alig sikerül valami olyasmit kibogarászni, ami mögött más jelentés is van.
A társfüggésnek az a módja – amiben magam is szenvedek – más: szenvedélybeteg társsal vagy társakkal együtt fenntartott olyan kapcsolati állapot, ami késlelteti vagy kizárja a szenvedélybeteg felépülését (a társ lehet: szülő, gyermek, partner, munkatárs vagy barát is).
Ebben az értelemben társfüggőként nem vagyok oka a szenvedélybetegségnek, csak alkalmazkodni próbálok a helyzethez és minden jó szándékom dacára éppen ellenkező eredményt érek el vele. Rendszerint csak tovább erősítem a szenvedélybetegséget fenntartó körülményeket.
Azt gondoltam, hogy ha valaki szenvedélybeteg, akkor az szenved valamitől, tehát meg kell találni a fájó pontjait, meg kell gyógyítani a kisebb-nagyobb lelki sebeit és kész! Utána majd aztán nem fog kelleni neki semmilyen szer és boldogan él, amíg meg nem hal! Újabb 9 évem ment rá erre a teóriára… és már belátom, hogy nem működik.
Ha tényleg igazi sebei lennének, akkor láthatóak lennének és a kezelésükkel elérhetnénk, hogy maximum csak heg maradjon utánuk, aztán minden mehessen tovább a maga útján.
Egy lelki sérülés nem olyan látványos, mint a vérző seb. A szenvedélybetegnek még oda is el kell jutnia, hogy valami baj van egyáltalán, hiszen tompultak az ezirányú észlelései. Fel kell kapnia a fejét, hogy valami nem stimmel és nem másokra mutogatni, hanem belátni, hogy ennek a valaminek ő aktív részese, sőt kulcsszereplője!
A szerhasználónak olyan feladatokat kell felvállalnia, amikre eleve nem tartja magát képesnek, hiszen pont az alkalmatlanság érzése kergette a könnyebbnek ígérkező útra: a szerek használatához. Ha ez még nem lenne elég, akkor itt a hab a tortán: mindezt csakis a saját döntése alapján vállalva van esély arra, hogy jó irányba változzanak a dolgok.
Nekem, mint társfüggőnek pedig be kell látnom, hogy a sebkötözés nem segít, hanem kifejezetten ártalmas! Jesszusom, hát ép eszű ember ezt nehezen fogadja el így elsőre, nem?! Mondjuk nem is vagyok ép gondolkodásúnak nevezhető ebben az állapotban… Nem arról van szó, hogy bántanom kell, csak a saját dolgait meg kell hagynom a saját felelősségének. Nekem magamnak is önmagammal kell foglalkoznom, ahelyett, hogy meg akarnám javítani az ő életét vagy a mi életünket.
Az sem mindegy, hogy a gyógyult seb többé már nem fáj. A lélek sebeit viszont úgy kell kezelhetővé tenni, hogy a fájdalom talán nem is múlik el soha. Meg lehet tanulni együtt élni vele.
Nehezített pálya. Igen. Itt-ott ördögi körökkel. Bizony! Úgyhogy egy ellenszere van; valami szintén magasabb rendű Erő, ami ilyesmivel képes sikeresen tenni valamit.
Nem kell egyetlen valláshoz sem kapcsolnom. Az „Isten” szó elvonatkoztatható a vallásoktól: örökké élő, teremtő, az anyagi világ felett való.
Remélem továbbra is segít és remélem, hogy képes leszek jól dönteni, felismerni és elfogadni a segítségét!
Istenem, adj bátorságot, hogy elfogadjam, amin változtatni nem tudok, erőt, hogy változtassak, amin tudok és bölcsességet, hogy felismerjem a kettő közötti különbséget!
Virradat
FIGYELEM! A fenti történet nem azt a célt szolgálja, hogy bárkit hasonló szerek fogyasztására buzdítson. Sorozatunk célja a tájékoztatás: hogy bemutassuk, milyen sokféle célból és módon fogyasztanak az emberek tudatmódosító szereket. Ha érdekel a drogtéma – akár fogyasztó vagy, akár a területen dolgozó szakember, aggódó szülő vagy szimplán jobbító szándékú aktív polgár -, szeretsz írni és szeretnél hozzájárulni a Drogriporter tájékoztató munkájához, akkor itt az alkalom: írj nekünk cikket a Drogriporter blogra! Amennyiben a cikked megfelel a tartalmi és minőségi elvárásainknak, akár rendszeres szerzővé is válhatsz. Írhatsz arról, hogy szerinted hogyan kellene átalakítani a hazai drogpolitikát, milyen törvényekre, programokra lenne szükség, blogolhatsz a fogyasztóként/partizóként/szülőként/szakemberként stb. szerzett tapasztalataidról. Tudósíthatsz arról, hogy milyen jó és rossz drogpolitikai példák vannak idehaza és külföldön. Írhatsz drogtémájú könyvekről, filmekről is. A cikkek terjedelme lehetőleg ne haladja meg szóközökkel együtt az 5-6000 karaktert. A cikkeket a sarosi.peter(kukac)gmail.com címre küldd! Akár megfelel az írásod, akár nem, egy héten belül válaszolunk.
