Ez a cikk eredetileg a Drogriporter blogon jelent meg a 444-en.
A rendőrség egy oroszlányi szórakozóhelytől remélte a nagy fogást. Az akció mérlege: 0 díler, 8 fogyasztó.
(A kép illusztráció)
A nyári fesztiválidőszakban a gondoskodó rendőr ott segít, ahol tud, hogy emlékezetessé tegye a szórakozni vágyók estéit. Ozorán ismét sikerült jó néhány látogató békés szórakozását megelőzni, a Szigeten pedig a csekély mennyiségű droggal elfogott fiatalok elleni eljárásokat egyenesen azzal indokolták, hogy a rendőrség célja, „hogy a fesztiválra érkezők felhőtlenül szórakozhassanak, és úgy érjenek haza, hogy nem jutottak kábítószerhez”. Noha a rendőrség előszeretettel hangoztatja, hogy a fókuszuk a terjesztőkön van, a statisztikák szerint már hosszú évek óta 90%-ban a droghasználók ellen indulnak az eljárások. A fogyasztók vegzálásáról pedig anno már Dr. Ródler Norbert őrnagy, a BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Osztályának korábbi vezetője is elmondta, hogy a dílerek felderítésében játszott szerepe gyakorlatilag nulla, ellenben kifejezetten költséges, munkaigényes és nem mellesleg törvénysértő.
A rendőrség ennek ellenére rendre visszanyúl a diszkórazzia eszközéhez, talán csak azért, hogy ismét megbizonyosodjon róla – a módszer nem működik. Az emlékezetfrissítés helyszíne ezúttal egy oroszlányi szórakozóhely volt, ahová a rendőrök augusztus 17-én, vasárnap hajnalban hatoltak be. A Komárom-Esztergom megyei rendőrség beszámolójából nem derül ki, mi alapján vonultak ki a helyszínre, vagyis hogy egyáltalán kábítószer terjesztést vagy fogyasztást valószínűsítettek. Azt viszont megtudhatjuk, hogy a razzia idején vélhetőleg nem tartózkodtak sokan a helyszínen vagy mégsem folyt akkora cuccozás, mint amire a rendőrség számíthatott, hiszen mindössze 12 személyt állítottak elő kábítószer-fogyasztás gyanúja miatt, akik közül 8 fő tesztje lett pozitív. A terjesztés gyanúja láthatóan fel sem merült. Az oroszlányi rendőri akció tehát tökéletesen beillik az elmúlt évek diszkórazziáinak sorába, hiszen a korábbi esetekhez hasonlóan ezúttal sem sikerült terjesztőket találni, már ha ez egyáltalán megfogalmazódott célként. Az eset kapcsán újra feltehetjük a kérdést, hogy a hasonló akciók hozzájárulnak-e a kínálatcsökkentéshez és céljuk valóban a fiatalok biztonságos és felhőtlen szórakozásának megteremtése, vagy pedig ismét egy olyan kirakatakcióval állunk szemben, melynek célja annak bizonyítása, hogy a rendőrség drogellenes fellépése igenis hatékony. Ezt a hatékonyságot azonban sokkal jobban bizonyítaná, ha az eljárások többsége valóban a terjesztők ellen indulna és a rendőrség nem kényszerülne diszkórazziákkal javítani a statisztikáin, sokkal inkább együttműködő partnere lenne azoknak a Nyugat-Európában elterjedt, szórakozóhelyekre irányuló prevenciós és ártalomcsökkentő szolgáltatásoknak, melyek valóban az éjszakai élet biztonságosabbá tételét célozzák, és amelyek Magyarországról fájóan hiányoznak.
Kardos Tamás
