A Dalai Láma egy ízben kijelentette: „A motiváció minősége fontosabb, mint a siker vagy a kudarc.”
Milyen idegen ez a gondolat a nyugati siker-orientált gondolkodástól, ahol mindent az eredmény szemüvegén keresztül néznek. Ahol az őrültet és a géniuszt csak a siker választja el egymástól. És ahol csak annak van értelme, ami profitot hajt.
Gyakran ez a megközelítés hatja át azt is, ahogyan a társadalom margójára szorult emberek támogatásáról gondolkodunk. Az akár állami, akár magándonorok sikerszámokat követelnek a támogatásukért cserébe. Hány ember vette igénybe a szolgáltatást? Hány eszközt sikerült kiosztani? Hány embert szűrtek le, részesítettek tanácsadásban, utaltak be más ellátásba? Hány ember érte el a teljes absztinenciát?
Ez valahol persze érthető. A donor számára ez is olyan, mint a gazdasági befektetés. Másrészt viszont borzasztóan el tudja torzítani a segítő szervezetek és szakemberek munkáját és perspektíváit. Olyan gyárakká alakítja át őket, amik arra törekszenek, hogy minél jobb számokat produkáljanak. És az idejük nagy részét a bürokratikus adminisztráció és jelentések veszik el ahelyett, hogy észrevennék az embert a szám mögött, aki előttük áll.
Mi több, nem is embert látnak benne: hanem úgy mérik fel, mint kliens. Felmérik, hogy mennyire illik-e bele a saját kockáikba. Nem az emberhez igazítják a szolgáltatást – hanem a szolgáltatáshoz igazítják az embert. És elsősorban azoknak a klienseknek az elérésére törekszenek, akik könnyen alkalmazkodnak a szolgáltatás szükségleteihez. Akik megfelelnek a bejutási küszöb igényeinek.
A munkám során nagyon sok segítő szervezetről filmeztem már, nagyon sokféle szakembert és érintettet meginterjúvoltam. És mindig azok inspiráltak a leginkább, akik nem egyszerűen csak technokrata szolgáltatóként fogták fel magukat, akiknek a célja az, hogy az „elromlott” egyéneket „megjavítsák”. Azok inspiráltak, akik az egész közösségeket, társadalmakat akarták átformálni azért, hogy a „deviánsnak” bélyegzett egyének helyet találjanak bennük és ne bolyongjanak kirekesztve. Akik oda mentek és azzal segítettek, ahol és amire a leginkább szükségük volt.
Akik nem pusztán azért választották ezt a hivatást, hogy embereken segítsenek, hogy a „célcsoportot” megváltoztassák – hanem mert ők maguk is mernek változni. Nyitottak arra, hogy megváltoztassa őket a találkozás.
