Dr. Várkonyi Andrea mindenhez is ért. Például ért a férfiakhoz is. Tudja milyen az igazán jó férfi. És a véleményét nem is tartja véka alatt – még könyvet is írt róla.
Andrea megkongatja a vészharangokat: az igazi tökös férfiak kihalóban lévő állatfaj. „A társadalom nem termel ki tökös férfiakat”, írja, mert az egyedülálló anyák „tutyimutyi alakot” nevelnek a fiaikból. Szóval akkor meg is vannak a bűnösök: az egyedülálló anyák. Csak így.
„A barátnőimmel szoktuk viccesen kérdezni, hogy hová lettek a férfiak. Elmentek az első világháborúba harcolni, a fele meghalt ott, elmentek a második világháborúba harcolni, ott is meghalt a fele, és aki maradt, az meg disszidált ’56-ban.”
Haha. Milyen vicces lehet, ahogy ezek a csajok összeülnek egy borsos árú slimfit latte avokádó mellett a magát „elegánsan laza bisztróként” aposztrofáló Bárkertben, és viccelődnek azon, hogy mennyire nincsenek már igazi, „tökös” férfiak. Mert kihajtották őket Doberdóba meg a Don-kanyarba azok, akiknek a szellemi-anyagi örököseivel ők most együtt élnek. Az ország urai. Akik persze mindig megúsznak mindent: háborút, gazdasági válságot, járványt. Sőt, még profitot is csinálnak belőle.
Szóval igen, ezek a „tökös” férfiak elmentek a frontra, aztán vagy visszajöttek, vagy nem. Vagy belefagytak a nyári egyenruháikba, munkaszolgálatos civil rongyaikba a hosszú, mínuszos éjszakákon a Dolomitokban, az ukrán sztyeppén, vagy nem. Katonadolog. És ha haza is jöttek, abban nem volt sok köszönet. Mert túl gyakran „töketlen” roncsként tértek haza, olyan traumákkal, amiknek a súlyát még ma is viseli ez a társadalom. Akik nem tértek haza, egyedülálló anyákat hagytak maguk mögött, hogy a túlélésért küszködve felneveljék „tutyimutyi” fiaikat.
Haha. Haláli vicces ez a magyar történelem.
És akkor itt vagyunk mi, utódok. Mai magyar családok, akik cipelik ezeknek a transzgenerációs traumáknak a terhét. Ezernyi népbetegséggel és nyavalyával, titkos lelki bánattal és sértettséggel, hol szenvedélyekbe menekülve, hol törzsi gyűlölködésekbe. Megannyi diszfunkcionális család, ami széthullik – megannyi anya, aki egyedül marad a gyerekével. Napról napra küszködve. Nem azért, mert szeret magányos lenni, hanem mert ezt dobta neki az élet. És akkor jön Andrea, doktor pszichológus, az ő nagy empátiájával, és jól megmondja nekik, hogy az ő fiaik márpedig nem „igazi”, nem „tökös” férfiak, csak „tutyimutyi” alakok. Köszi Andi!
Andrea szerint az „igazi” férfi az, aki már elért valamit az életben. „Itt nem a forintok számítanak, hanem hogy valamit kezd az életével,” jegyzi meg gyorsan, mielőtt valaki még rosszra gondolna.
A rosszmájúakban persze rögtön felvetődik, hogy azért lehet, hogy egy iciripicirit a forintok is számítanak neki. Hiszen milyen szerencsés véletlen, hogy ő történetesen éppen az ország leggazdagabb emberében találta meg az ő női princípiumának kiteljesedését, férfi ideáljának megtestesülését! De hát ezt ne firtassuk. Éppen úgy ne firtassuk, mint azt, hogy vajon Lőrinc maszkulin vonzerejére milyen hatással volt, hogy piszok „szerencsével” sorra nyeri el a közbeszerzéseket. Love me tender.
„Azt gondolom, hogy a férfi-női szerepeknek a megőrzése nagyon fontos,” mondja Andrea. Ez alatt azt érti, hogy a nő legyen a gyengébb a kapcsolatban, a férfi meg az erős. „Ez vonatkozik az anyagiakra is (…) egy olyan párkapcsolat, ahol a férfinak kevesebb a pénze, nagyon rossz kiindulópont.”
Nos, bizonyára nem kevés olyan nő van, aki hasonlóan érez, mint Andrea. De ha valóban ez a férfi-ideálja, akkor én megmondom őszintén, hogy kimondottan örülök neki, hogy ez a típusú macsó kihalófélben van. Mint ahogy annak is örülök, hogy az ilyen „férfi-női szerepeket”, amikről ír, egyre többen utasítják el. És annak is örülök, ha a Lőlő-féle férfi-ideállal együtt száll a sírba a Várkonyi Andrea-féle nő-ideál is.
Mert nem attól lesz vonzó nő a nő, hogy „gyengébb” a kapcsolatban. Vagy hogy kevesebbet keres, mint a pasija. És remélem, egyre több nő van, akik nem azt a tartják a férfiasság netovábbjának, amit Andrea. Akik egy férfitől inkább azt várják, hogy egy kapcsolatban képes legyen az érzelmeit kifejezni. Ne akarjon mindig „erősnek” mutatkozni. Aki egyenlő társ, és nem fél felnézni a párjára, ha éppen ő ér el nagyobb sikereket.
