Beszámoló a "Városi drogpolitikák egy globalizált világban" konferenciáról Prágából. Nézze meg a TASZ filmjét magyar felirattal!
Prága szerencsés város. Nem csak azért, mert a történelem nem végzett rajta olyan csúnya rombolást, mint Budapesten, vagy mert közelebb van a “boldog” Nyugathoz – a város drogpolitikája is szerencsés csillagzat alatt fejlődött a rendszerváltás után. A politikai elit sokkal befogadóbbnak és toleránsabbnak bizonyult a droghasználók büntetőjogi megítélését, és sokkal proaktívabbnak a drogpolitikai koordináció kiépítését illetően. Míg Budapesten a fővárosi önkormányzat az elmúlt két évtizedben vajmi kevés érdeklődést mutatott a drogprobléma kezelése iránt (10 évvel a nemzeti drogstratégia kihirdetése után kezd felállni a Fővárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum), Prágában 2002 óta egy olyan ember ül a polgármesteri székben, aki korábban maga is a drogfüggőségek problémájával foglalkozó pszichiáter (ahogy nálunk mondják, addiktológus) volt, és számos neves szaklapban publikált cikkeket. Pavel Bém nem csak személyesen nyitotta meg azt a nemzetközi konferenciát, amelyet a városi drogpolitikákról tartanak Prágában a napokban, de maga is elnökölt a nyitószekción. A konferenciának a gyönyörű szecessziós városháza ad helyet, amelynek dekorációja olyan neves művészek kezenyomát viseli, mint például Alfons Mucha, akinek a festményeit tavaly a Szépművészeti Múzeumban is megcsodálhattuk. A konferencia nem pusztán a szakemberek és döntéshozók tapasztalatcseréjét szolgálja: útjára indította a Prágai Nyilatkozatot, amely a 21. századi progresszív nagyvárosi drogpolitikák kialakításához kíván útmutatóul szolgálni.
A Nyilatkozat 7 alapelvet fogalmaz meg:
1) No size fits all – egyetlen méret sem felel meg mindenkinek. A városi drogpolitikák kialakításnál figyelembe kell venni a helyi szükségleteket és rugalmasan kell kezelni a nemzeti és nemzetközi egyezményes kereteket.
2) A realizmus a kulcs – a drogmentes világ elérhetetlen utópia, a valóságban kitűzhető cél csakis a drogfogyasztás ártalmainak csökkentése lehet.
3) Az emberi jogok mindenkire érvényesek – a drogfüggőknek éppúgy joga van a tisztességes bánásmódhoz és egészségügyi ellátáshoz, mint bárki másnak. A drogfogyasztó emberek a szüleink, a nővéreink, a fivéreink és gyermekeink – nem holmi “idegenek”.
4) A közbiztonság és a közegészség nem ellentéte egymásnak – nem a rendészeti és egészségügyi beavatkozások közötti “kompromisszumra” kell törekedni, hanem fel kell ismerni, hogy mindkettőnek közös célt kell szolgálnia: a drogjelenséggel együttjáró ártalmak csökkentését.
5) Csak bizonyíték alapú döntéshozás – kizárólag a tudományos módszertannal szerzett adatokkal alátámasztható döntés lehet legitim.
6) Evaluáció és monitorozás – a helyi szinten is vizsgálni kell az egyes beavatkozások mevalósulását és annak nemkívánt következményeit is, ehhez a tevékenységhez az önkormányzatoknak kell forrást biztosítani.
7) Állandó információcsere a helyi, az országos és a nemzetközi drogpolitikai döntéshozók között – a helyi drogpolitikai innovációknak, új szükségleteknek vissza kell hatnia a nemzeti és nemzetközi keretek alakítására is, azokat szükség esetén módosítani kell.
Pavel Bém, a prágai polgármester és Christine Koehler berlini drogkoordinátor aláírja a Prágai Nyilatkozatot
Munkában a TASZ filmes csapata…
A Prágai Nyilatkozatot a sajtótájékoztató keretében maga a polgármester mutatta be és írta alá ünnepélyes keretek között Carel Edwards, az EU Bizottság drogkoordinációs irodájának most leköszönt igazgatója és Christina Koehler, a berlini drogkoordinátor társaságában. Berlin egyébként szintén példaként szolgálhat a budapesti drogpolitika számára: a városban a lakossággal való folyamatos egyeztetéssel mára európai szinten is különösen fejlett ellátórendszert alakítottak ki, amelynek éppúgy része a heroinfenntartó program és az ellenőrzött belövőszoba, mint a 12 lépcsős leszokoda és a detoxikáció. Bém úr arra is kitért a beszédében, hogy újabban Csehországot is elérte a gazdasági világválság közvetett mellékhatása: előretörőben van a társadalmi türelmetlenség és a kirekesztés szelleme, amely különösen súlyosan érinti az amúgy is hátrányos helyzetű csoportokat, így az illegális drogok fogyasztóit. Egyes demagóg politikusok meglovagolják ezt a hullámot és mesterségesen tovább szítják az intoleranciát: megjelentek az olyan választási plakátok, amelyek a zéró-toleranciát hirdetnek a “drogosokkal” szemben. Ahol a “magas politika” nem szól be, ott az ártalomcsökkentő szolgáltatások és a lakosság közötti helyi szintű konfliktusokat egyébként lehet hatékonyan kezelni. A sajtótájékoztatóra például meghívták azt a hölgyet is, aki Prága egyik negyedében korábban mozgalmat szervezett egy újonnan megnyílt tűcsere program bezárásáért. Az ő szempontjai is teljesen érthetőek voltak: megrémült attól, hogy a szomszédságában egyik napról a másikra egy olyan helyet nyitottak, ami mágnesként vonza majd a “drogosokat”, alig pár száz méterre a helyi óvodától. Szülőként és helyi polgárként úgy érezte, hogy meg kell védenie a lakóhelyét a degradációtól, nem volt tisztában azzal, hogy a tűcsere hosszú távon nem a közbiztonság és közegészség romlását, hanem javulását fogja eredményezni. A lakosság tájékoztatásának, a helyi polgárokkal való állandó dialógusnak éppúgy az ártalomcsökkentés részét kell képeznie, mint magának a szolgáltatásnak – értettek egyet a sajtótájékoztató résztvevő a Prágai Nyilatkozat szellemiségében. Vajon Budapesten is sikerül ebbe az irányba terelni a drogpolitikai vitákat?
Sárosi Péter
