Ez a cikk eredetileg a Drogriporter blogon jelent meg a 444-en.
A jogállamiság leépülésének újabb szintjét jelenti az a gumirendelet, amelyben a háborús vészhelyzetre hivatkozva a rendőrség bírósági jóváhagyás nélkül, önkényesen bezárathat klubokat csupán a kábítószer-terjesztés gyanúja alapján.
2025. november 18-án a kormány újabb veszélyhelyzeti rendeletet adott ki. A címe: „a kábítószer előállításának, használatának, terjesztésének, népszerűsítésének tilalmával összefüggő veszélyhelyzeti szabályokról”. A rendelet, a terebélyes címével ellentétben, valójában mindössze egyetlen új eszközt vezet be: a rendőrség ideiglenesen (legfeljebb három hónapra) bezárathat bármilyen üzletet vagy vendéglátóhelyet, ha ott „megállapítható”, hogy kábítószer-terjesztéssel kapcsolatos bűncselekmény miatt eljárás folyik.
Ez az intézkedés állatorvosi lova nem csak annak, hogy ma Magyarországon az átfogó drogpolitika helyét a szimbolikus rendpártiságba csomagolt kultúrharc vette át, hanem annak is, hogy a háborús vészhelyzetre hivatkozó rendeleti kormányzás immár a drogellenes háborút is átitatja.
Kultúrháború: ki az ellenség?
Horváth drogbiztos szerint az új rendelet lehetőséget ad a „drogfészkek” bezárására. De vajon ki dönti el, hogy mi számít drogfészeknek? A helyi lakosság több településen, városrészen panaszkodik arra, hogy vannak olyan üzletek, ahol nyíltan kristály-terjesztés folyik, és a rendőrség nem tesz semmit. De vajon tényleg szükség van egy ilyen gumirendeletre ahhoz, hogy történjen valami? Én azt gondolom, hogy az eddigi jogszabályok is lehetőséget adnának az ilyen helyek bezárására: a jegyző a rendőrség és az ügyészség kezdeményezésére eddig is egy évre bezárathatta a kábítószer-kereskedelemben érintett üzleteket.
Azonban ez a rendelet tudatosan olyan tágra van szabva, mi nem hagy kétséget arról, hogy nem kizárólag a kristály-terjesztő boltok, trafikok ellen fogják alkalmazni – hanem akár bárok, kocsmák, klubok, diszkók ellen. A politikailag irányított nyomozó hatóságok kiválasztási szempontjaiban is nyilván politikai szempontok fognak érvényesülni. Eddig is láthattuk, hogy a drogellenes kultúrháború leginkább kormánykritikus politikusok, zenészek, illetve általuk látogatott helyek ellen irányul.
Gyanús, hogy a távlati cél nem egyszerűen a drogellenes küzdelem – hanem azoknak a közösségeknek a megtörése, azoknak a közösségi tereknek, kultúra-teremtő műhelyeknek a szétverése, amelyek a kormány számára veszélyes, kritikus hangokat befogadják.
Veszélyhelyzet mindenre – most épp a drogokra
A rendelet indoklása ugyanis az ukrajnai háborúra és humanitárius katasztrófára hivatkozik. Nem világos, mi köze mindennek a kábítószerügyekhez. A válasz egyszerű: semmi. A kormány a „veszélyhelyzeti felhatalmazás” gumifogalmát általános rendészeti eszközök kiterjesztésére használja, amelyekről ő is tudja, hogy alkotmányos jogokat sértenek.
A drogháború így a különleges jogrend árnyékában zajlik, parlamenti kontroll nélkül.
Nekünk azonban már van tapasztalatunk a világ különböző országainak drogpolitikájáról: sehol sem működik jól, ha a drogkérdést a rendkívüli jogrend részeként kezelik. A társadalom érzéketlenítése zajlik egy kisebbségi csoporttal – esetünkben a szerhasználókkal – szemben: annak elfogadtatása, hogy velük szemben minden eszköz megengedhető. Vészesen közel kerülünk ezáltal a jelenleg a hágai bíróság előtt álló Duterte által a Fülöp-szigeteken indított drogellenes háború ideológiájához. Ott sem egyik napról a másikra jutottak el oda, hogy végül a társadalom tétlenül vagy tapsolva nézte azt is, ahogy embereket végeznek ki az utcán puszta gyanú alapján.
Gyanú alapján is lehet büntetni – bíróság nélkül
A rendelet szerint a rendőrség bezárhatja a helyet, ha ott a Büntető Törvénykönyv szerinti kábítószer-terjesztéssel kapcsolatos bűncselekmény miatt nyomozás van folyamatban. Nincs szükség:
• bizonyítékra,
• gyanúsítottra,
• bírósági jóváhagyásra,
• ítéletre.
Magyarán: egy feljelentés vagy egy vendég, aki azt vallja, hogy a szórakozóhelyen közösen elszívtak egy spanglit (átadás) is elegendő lehet ahhoz, hogy a helyet hónapokra lakat alá tegyék. Kollektív felelősségre vonás ez a javából: nem csak a klubot, de az azt látogató közönséget is büntetik.
Természetesen lehet sejteni, hogy ezt az eszközt is szelektíven alkalmazzák majd. Politikai szempontok alapján. Hiszen ne legyenek kétségeink: a budapesti éjszakában a nagy számok törvénye alapján nagyjából minden szórakozóhelyen lehet találni fogyasztókat, akik megosztják egymással a füvet, eki tablettákat. Hiszen ez mindig így megy: a legtöbb fogyasztónak nincs közvetlen kapcsolata dílerrel, általában egy baráti társaságban egy ember vásárol be a többieknek is. Ettől az illető valóban még nem lesz díler – de a hatóság szemében igen.
Ha olyan koncertet szervez valaki, ahol zúg a „macskás fadísz” – akkor bizonyára erősen megemelkedik majd annak a kockázata, hogy a helyet bezáratják.
Ellenben például a kormányközeli klubok, bárok, esetleg táncházak, ahol egyébként az illegális droghasználat már szintén megjelent, bizonyára nem kerülnek majd célkeresztbe, hiszen azokat reprezentatíve használja fel a kormány a saját ideológiájának terjesztésére.
Alkotmányos aggályok
Ez a gyakorlat több szempontból is aggályos. Egyrészt problémás maga a háborús vészhelyzetre hivatkozó rendeleti kormányzás, ami a parlament ellenőrzése alól kibújva a végrehajtó hatalom kezébe ad túlhatalmat, sértve a hatalmai ágak elválasztásának elvét. Amit még az Alaptörvény is kimond: „A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik.” A járványt, a migrációt, a háborús vészhelyzet a kormány évek óta arra használja, hogy megszüntesse a jogbiztonságot Magyarországon – most már a drogjogi szabályok terén is.
Másrészt ugyanezen Alaptörvény kimondja az ártatlanság vélelmét, a tisztességes eljáráshoz és a hatékony jogorvoslathoz való jogot, az egyenlő bánásmód követelményét is – félő, hogy ezekben az eljárásokban mindegyik sérülhet.
Sárosi Péter
