Ha már tegnap kritizáltam az apaságot reklámozó plakát-kampányt, akkor úgy illik, hogy arról is beszéljek, én milyen pozitív kommunikációt tartanék megfelelőnek az apasággal kapcsolatban. Ez a fotó a Svéd Apák kampány részeként készült, amelynek keretében olyan apukákat mutatnak be, akik úgy döntöttek: legalább hat hónapra, vagy többre, otthon maradnak a gyerekükkel.
A svéd rendszerben ugyanis a GYES összesen 480 nap – de csak akkor, ha ebből legalább 60 napot az apuka vesz ki. A fotókiállítás olyan apákról készült, akik – a svéd férfiak többségével ellentétben – kivették ezt a 60 napot, vagy többet.
Az én ízlésemnek és világnézetemnek például egy ilyen kampány felel meg: ami nem úgy akarja eladni az apaságot, hogy közben konzerválja a kőkemény macho elavult és patriarchális sztereotípiáit. Hanem úgy mutatja be az apaságot, amilyen a való életben.
Számomra nincs értelme annak a kérdésnek, hogy ez a porszívóval felszerelkezett, gyerekét a hátán cipelő „szuperhős” most „férfias” vagy „nőies” – de mindenesetre nagyon pozitív üzenetet képvisel az apasággal kapcsolatban.
Én még az elején járok az útnak, de azt már megtanultam, hogy az apaság ritkán ideális – ezzel szemben gyakran rumlis, kaotikus és stresszes. Tele van konfliktusokkal, gyerekkel, anyuval, anyóssal, kinek vérmérséklete és adottságai szerint. Tele van lemondással és kompromisszumokkal. De egyben mégis tartogat katartikusan építő pillanatokat, olyan összetartozást és kötődést, ami az apa számára mindennél értékesebbé teszi.
És ne tagadjuk azt sem: az apaság nem való mindenkinek. Amikor valaki csak valamiféle társadalmi vagy párkapcsolati elvárásból lesz szülő, annak többnyire a gyerek issza meg a levét. Gyereket csinálni majdnem mindenki tud – viszont az apaság nem erről szól. Hanem arról a gondoskodó jelenlétről, érzelmi elérhetőségről, arról a figyelemről, amivel az apa jelen van a gyermeke életében – és amivel kiérdemli azt a szót, hogy Apa.
És az apaság: változik.
Apának lenni most, a 21. században nem ugyanazt jelenti – szerencsére – mint akár 20 vagy 30 éve. Apaságról nem lehet úgy beszélni ma, hogy egyben ne beszélnénk a nemi esélyegyenlőségről is. Hogy ne kérdőjelezzük meg azt, amit évszázadokig „nőies” munkának és „férfias” munkának tekintettek – azokat a sztereotípiákat, amik bebetonozták az alá-fölérendeltséget a nemek között. Az apa egyre kevésbé az, aki leginkább családfenntartóként van jelen a családban és nem vesz részt a házimunka és gyermeknevelés piszkosan és banálisan szürke, hétköznapi tevékenységeiben. Az apa a házimunkában és a gyermeknevelésben nem asszisztens – hanem egyenlő partner.
Hát valahogy így, felebarátaim.
Ha tetszett ez az írás, oszd meg!
kép: Johan Bí¤vman, fotók hús-vér apukákról még: https://www.johanbavman.se/swedish-dads/
