Ha már tegnap kritizáltam az apaságot reklámozó plakát-kampányt, akkor úgy illik, hogy arról is beszéljek, én milyen pozití­v kommunikációt tartanék megfelelőnek az apasággal kapcsolatban. Ez a fotó a Svéd Apák kampány részeként készült, amelynek keretében olyan apukákat mutatnak be, akik úgy döntöttek: legalább hat hónapra, vagy többre, otthon maradnak a gyerekükkel. A svéd rendszerben ugyanis a GYES összesen 480 nap – de csak akkor, ha ebből legalább 60 napot az apuka vesz ki. A fotókiállí­tás olyan apákról készült, akik – a svéd férfiak többségével ellentétben – kivették ezt a 60 napot, vagy többet. Az én í­zlésemnek és világnézetemnek például egy ilyen kampány felel meg: ami nem úgy akarja eladni az apaságot, hogy közben konzerválja a kőkemény macho elavult és patriarchális sztereotí­piáit. Hanem úgy mutatja be az apaságot, amilyen a való életben. Számomra nincs értelme annak a kérdésnek, hogy ez a porszí­vóval felszerelkezett, gyerekét a hátán cipelő „szuperhős” most „férfias” vagy „nőies” – de mindenesetre nagyon pozití­v üzenetet képvisel az apasággal kapcsolatban. Én még az elején járok az útnak, de azt már megtanultam, hogy az apaság ritkán ideális – ezzel szemben gyakran rumlis, kaotikus és stresszes. Tele van konfliktusokkal, gyerekkel, anyuval, anyóssal, kinek vérmérséklete és adottságai szerint. Tele van lemondással és kompromisszumokkal. De egyben mégis tartogat katartikusan épí­tő pillanatokat, olyan összetartozást és kötődést, ami az apa számára mindennél értékesebbé teszi. És ne tagadjuk azt sem: az apaság nem való mindenkinek. Amikor valaki csak valamiféle társadalmi vagy párkapcsolati elvárásból lesz szülő, annak többnyire a gyerek issza meg a levét. Gyereket csinálni majdnem mindenki tud – viszont az apaság nem erről szól. Hanem arról a gondoskodó jelenlétről, érzelmi elérhetőségről, arról a figyelemről, amivel az apa jelen van a gyermeke életében – és amivel kiérdemli azt a szót, hogy Apa. És az apaság: változik. Apának lenni most, a 21. században nem ugyanazt jelenti – szerencsére – mint akár 20 vagy 30 éve. Apaságról nem lehet úgy beszélni ma, hogy egyben ne beszélnénk a nemi esélyegyenlőségről is. Hogy ne kérdőjelezzük meg azt, amit évszázadokig „nőies” munkának és „férfias” munkának tekintettek – azokat a sztereotí­piákat, amik bebetonozták az alá-fölérendeltséget a nemek között. Az apa egyre kevésbé az, aki leginkább családfenntartóként van jelen a családban és nem vesz részt a házimunka és gyermeknevelés piszkosan és banálisan szürke, hétköznapi tevékenységeiben. Az apa a házimunkában és a gyermeknevelésben nem asszisztens – hanem egyenlő partner. Hát valahogy í­gy, felebarátaim. Ha tetszett ez az í­rás, oszd meg! kép: Johan Bí¤vman, fotók hús-vér apukákról még: https://www.johanbavman.se/swedish-dads/