Ez az egész „közéleti vita”, ami most megy, több szempontból is gyomorforgató. És sajnos ebben nem csak a kormányoldal sáros, de az ellenzéki oldalon is sokan. Nem is tudom, hol kezdjem. 1. Először is, amikor úgy keretezik, hogy „pedofília”. Ellenzéki oldalon is. Ezermilliószor elmondták már szakemberek, és leírtam én is ezen az oldalon, hogy ez az egész nem a pedofíliáról szól: a gyermekek elleni erőszakos cselekményeknek csupán kis részét követik el olyan emberek, akik megfelelnek a pedofília kritériumának. Ez az egész nem holmi deviáns szexuális beállítottság alapján jól körülhatárolható csoportról szól, hanem a hatalomról és az erőszakról! Azok, akik „pedofideszeznek”, gondolkodjanak el ezen! 2. Mégis, ez a „vita” gyakran átmegy abba, hogy a megszólalók egymást túllicitálva próbálják bizonygatni, hogy ők mennyire gyűlölik a „pedofilokat”. Lázár legutóbb kasztrálást emlegetett. Eközben nagyjából teljesen elsikkad a figyelem az áldozatok védelméről, amit nem a középkori kegyetlenséggel végrehajtott kínzásokkal, hanem azzal lehetne megvalósítani, ha orvosolnánk a gyermekvédelem rendszerszintű problémáit és újraépítenénk az intézményrendszerét! Ha te is azok közé tartozol, aki a melledet kidüllesztve, agresszíven pedofilozol, akkor ezen is gondolkodj el! 3. Végül, de nem utolsósorban, gusztustalannak tartom azt a kettős mércét, ami itt megnyilvánul a „pedofilvádakkal” kapcsolatban. Ha a mikutyánkölykét támadják, akkor mocskos rágalom, ha a másik oldalról van szó, akkor megalapozott vád. A legvadabb konteóknak is hajlamosak az emberek hitelt adni, ha az a másik oldal gyűlölt személyét járatja le. Mert hogy nem zörög a haraszt. Tényleg idáig süllyedtünk? És igen, tudom, hogy ebben az egészben nem egyenlő felelősség terheli a „két oldalt” – ha lehet egyáltalán ilyenről beszélni. A kormányzat felelőssége messze, messze nagyobb: évek óta csúcsra járatták a gyűlöletpropagandát és karaktergyilkos kompromat-kampányokat (én magam is áldozatává váltam ennek), és most hirtelen, amikor visszanyal a fagyi, elkezdtek aggódni miatta? És persze elsősorban a kormány kezében lenne a változás kulcsa is: hogy végre tényleg a gyerekek kerüljenek a középpontba, és azoknak az intézményeknek a reformja, amelyek valóban garantálhatnák a biztonságukat. De erről szinte teljesen elterelődik a figyelem. Ez így nagyon nem jó – hányni kell ettől az egésztől…