Közép-Amerikában több embert ölnek meg a drogháborúban, mint annak idején a polgárháborúkban – a The Economist beszámolója
Eduardo még csak nyolc éves volt, mikor apját megkéselték egy bandaháborúban – de a guatemalai kisfiú sorsa már ekkor megpecsételődött. Hamarosan csatlakozott a bandához (mara) és bérgyilkos (sicario) lett. Egyetlen cél vezérelte: hogy bosszút álljon apja gyilkosán. Miután beteljesítette a bosszúját, már nem volt többé miért a bandában maradnia, ezért jelenleg egy civil szervezet segítségével számítástechnikát tanul – újra értelmet próbál adni annak az életnek, amelyet eddig kizárólag az erőszak jellemzett. A The Economist cikke szerint számos szegény sorból származó latin-amerikai fiatal sorsára nyomja rá a bélyegét az erőszakos bűnözés, amelynek aránya itt a legmagasabb a világon: Guatemalában például 100 ezer emberre 46 emberölés jut, kétszer annyi, mint Mexikóban, ahol 2006 óta több mint 30 ezer embert öltek meg a drogháborúban, és tízszer annyi, mint az Egyesült Államokban. Közép-Amerika “északi háromszögének” országai közül azonban nem Guatemalában, hanem Hondurasban és El Salvadorban a legmagasabb az emberölések aránya. Ez az arány az elmúlt években aggasztó növekedést mutatott a térség szinte minden országában – ennek oka pedig nem más, mint az egyre jövedelmezőbbé váló üzletág, az illegális drogkereskedelem térhódítása.
Nem elég, hogy a közép-amerikai országok különösen ki vannak téve a szélsőséges időjárás (hurrikánok) és egyéb természeti katasztrófák (földrengések) hatásainak, a szociális és politikai földmozgások is nagy pusztítást végeznek. Kevesen tudják, hogy Guatemalát a Világbank a három legrosszabb ország között tartja számon a gyermekek táplálkozása szempontjából: több gyermek éhezik itt, mint Etiópiában! A hidegháború idején az USA által támogatott diktátorok és a Szovjetunió és Kuba által támogatott gerillák harcai határozták meg a térség politikai térképét, megspékelve még a drogkereskedelemből származó haszon újrafelosztásáért folyó véres harccal.
Az Andok vidékén termesztett kokacserjéből előállított kokain kecsegtet a legnagyobb haszonnal: az USA feketepiacán 1 kilogrammot több mint 12 ezer dollárért lehet eladni. Korábban a Karib-térségen áramlott át a kokain legnagyobb része, azonban a 90-es években a parti őrség megerősítése miatt a kereskedelmi utak átrendeződtek, egyre több kokaint csempésznek át a közép-amerikai államokon át Mexikóba, majd onnan az USA-ba. A becslések szerint évente kb. 250-350 tonna kokaint csempésznek át Guatemalán – tehát szinte az összes USA-ba irányuló kokainszállítmány itt halad át. A kereskedelmet a mexikói kartellek – a Sinaloa, az Öböl és a Zéták – ellenőrzik, akik a kolumbiai kartellekkel szemben nem pénzben, hanem drogokban fizetik ki a helyi segítőiket.
Kattints a képre ha megnéznéd az Economist interaktív térképét a mexikói drogháborúról!
Ennek a hatásai halálosak: a drogok terjesztésért, újraelosztásáért folyó harc miatt rohamosan növekszik az emberölések száma. Guatemalában és a El Salvadorban több embert ölnek meg a drogháborúban, mint annak idején a polgárháborúban! A Világbank jelentése szerint a bűnüldözés elleni küzdelem emészti fel a közép-amerikai államok GDP-jének 8%-át, a külföldi cégek pedig egyre kevésbé fektetnek be ezekben az országokban az erőszak és a megnövekedett biztonsági kiadások miatt. Az “északi háromszög” országaiban a gyenge jogalkalmazó hatóságok és a dzsungel ideális körülményeket teremtenek a kokain-csempészek számára: a Laguna del Tigre nemzeti parkban például van egy roncstelep, ahol csak azokat a repülő-roncsokat gyűjtik, amelyeket kokain-csempészés közben lőttek le. A tehetetlen kormányzatok a hadsereg bevetésével próbálják megfékezni az erőszakot és a bűnözést, Hondurasban és El Salvadorban idén már bevonult a katonaság a városok utcáira – ez igen demoralizáló hatással van a polgári lakosságra.
Sanho Tree a washington-i Institute for Policy Studies kutatója beszél az erőszak és drogkereskedelem kapcsolatáról Közép-Amerikában
A statisztikák szerint a közép-amerikaiak csupán 27%-ának van társadalombiztosítása, a lakosság nagy részét a feketegazdaság alkalmazza. Ez a helyzet kedvez a szervezett bűnözésnek és a bandáknak, akik a továbbtanulásban nem sok perspektívát látó fiatalkorúak közül szedik az utánpótlást. El Salvadorban jelenleg 800 fiatalkorú ül börtönben, kétszer annyi, mint 2004-ben. Nem csoda, hogy a közép-amerikaiak 15%-a emigrál, többségük az Egyesült Államokba. Ahhoz, hogy a gazdaság fejlődni tudjon, először a közlekedést és infrastruktúrát kellene fejleszteni: jelenleg ugyanis olcsóbban lehet Kínából termékeket az USA-ba exportálni, mint Közép-Amerikából.
A közép-amerikaiak méltatlanul elfeledettnek érzik magukat: bár a kokain-kereskedelem hatásai náluk csapódnak le a legpusztítóbban, a kokain-keresletet fenntartó USA viszonylag kevés figyelmet szentel a térségnek. Ez abban nyilvánul meg, hogy jóval kevesebb segélyt kapnak, mint akár Mexikó, akár Kolumbia. Míg Mexikó több milliárd dolláros amerikai segélyt kap, addig 7 közép-amerikai államra az USA mindössze 260 millió dollárt szán 3 év alatt. Ha azonban megnézzük a fentebb beágyazott videót, Sanho Tree, a téma egyik legjobb kutatója magyarázza el nekünk, hogy a segélyek és katonai beruházások nem fogják megoldani ezt a krízist – sőt, bizonyos szempontból az USA "korbács és mézesmadzag" narkodiplomáciája csak tovább stimulálja a szervezett bűnözést (lásd Mr. Tree korábbi cikkét: Mit tanít nekünk Darwin a drogellenes háborúról?). Bár egyszerű lenne rávágni, hogy a drogok legalizálása lenne az univerzális megoldás – mi itt Európa ezen a felén nem is véletlenül idegenkedünk az univerzális megoldásoktól. A drogtilalmi paradigmától a szabályozási paradigmára való áttérés kétségkívül a gyökérkezelés része lehetne, hiszen megszüntetné a profitmotívumot, márpedig ez a profit az, ami miatt halomra gyilkolják egymást az emberek Közép-Amerikában. Azonban a térség minden problémáját ez sem oldaná meg: a szociális egyenlőtlenségek enyhítése, a legális gazdasági fejlődés feltételeinek megteremtése, a demokratikus politikai berendezkedés stabilizálása, a korrupció visszaszorítása és az oktatási rendszer reformja mind a megoldás kulcsát kellene, hogy képezze.
Sárosi Péter
