Tévedésekkel tarkított kockázatgyűjtemény a tetszhalott Ecstasyról
Bár a cím alapján azt hihetnénk, hogy a cikk több, a partiszcénában elterjedt szer kockázatairól is felrántja a leplet, valójában mindvégig az Ecstasyra fókuszál a történelmétől kezdve, a hatásain át, a veszélyekig. Ezek mindegyikében találhatunk több-kevesebb pontatlanságot.
A szerző távolról közelít a témájához és nagyon helyesen a drogok halmazának meghatározásával indítja munkáját: „A drogok tulajdonképpen fájdalomcsillapítás, érzéstelenítés, és altatás céljával készült anyagok”. Tévesebb definíciót azonban akarva sem lehetne ennél alkotni. Már akkor is bajban lennénk, ha keresni kezdenénk egyes természetben előforduló drogok, például a marihuána, a kokacserje, a dohány, vagy az ópiummák készítőit. De ha valamilyen megfontolásból mégis a laborokban előállított szerekre szorítkozunk, akkor sem tudjuk elhelyezni a palettán az LSD-t például, amelyet Albert Hofmann a vérkeringésre és a légzésre ható stimuláns szer céljával állított elő, ám végeredményként egy erőteljes pszichedelikumot kapott. Az LSD mellett az olyan népszerű stimulánsok sem férnek bele a definícióba, mint az amfetaminok, melyek a fájdalomcsillapítás, az érzéstelenítés és pláne az altatás területén nem kecsegtetnek túl sok eredménnyel. Na de ez a meghatározás nem más, mint egy bevezetés az Ecstasy történelmébe, ahová ideje továbbhaladnunk.
Talán nem is érdemes fennakadnunk a szerző által meghatározott 1898-as első szintetizálási időpont pontatlanságán, miközben az Ecstasy, pontosabban az MDMA vegyület (melyet egy vérzéscsillapító szer célzatával állítottak elő), csak jövőre ünnepli századik szülinapját. A becslés arra jó, hogy lássuk: nem korunk egyik dizájner drogjával állunk szemben.
Szemben a cikkben foglaltakkal, a metamfetaminnal ellentétben az MDMA-t nem használták „különböző hadseregek doppingszereként” – amihez az Ecstasy empatogén (fokozott empátiát kiváltó) hatása miatt aligha lett volna alkalmas – de még a ’60-as, ’70-es években sem bukkant fel újra, csupán az 1980-as évek első felében kapcsolódott össze a könnyűzenei élettel, a diszkók és a klubok világával. Következzenek a hatások.
„Az ecstasy stimuláns hallucinogén, serkentő hatása van, pörget. Vérnyomásunk és szívritmusunk drasztikusan megemelkedhet tőle. Halálhoz is vezethet.”
Az Ecstasyt jellemzően az entaktogén és empatogén stimulánsok osztályába szokták sorolni, vagyis társas kapcsolatokat könnyítő, empátiát kiváltó szerként jellemzik, amely enyhe hallucinációkat is okozhat. A vérnyomást azonban csak enyhén emeli meg, így az ebből fakadó veszélyektől elsősorban a magas vérnyomásúaknak, a szívproblémákkal rendelkezőknek, illetve a korábban agyvérzést elszenvedett személyeknek kell tartaniuk. A legveszélyesebb hatásként említett „mindenre képes vagyok, mindent átlátok, akár még meg is világosodtam” érzés sem jellemző és erős túlzásnak tűnik. Egy efféle én-érzet aligha kedvezne az empátiának és a társas kapcsolatok építésének.
Bár szó esik a túladagolásokról, a cikk nem említi, hogy ez szinte sohasem a vegyület közvetlen hatása, hanem a túlhevülés, illetve a kiszáradás eredménye, ami némi odafigyeléssel és megfelelő helyválasztással könnyedén megelőzhető.
A cikk végén az Ecstasy fogyasztásával járó pszichés és neurológiai problémákról olvashatunk, az állítólagos Parkinson-kórt kiváltó hatásról, az alvászavarokon át a receptorok érzékennyé válásáig. Épp csak arról az idén februárban publikált kutatásról nem esik szó, mely szigorúbb metodológia alkalmazása mellett arra az eredményre jutott, hogy az Ecstasy használata nem károsítja a kognitív funkciókat.
Persze az további kérdés, hogy nem teljesen idejétmúlt-e az eredeti, MDMA hatóanyagú Ecstasykról ismertetőt kiadni, akkor, amikor ez a szer már gyakorlatilag eltűnt a tablettákból és helyét egyéb dizájner drogok vették át… Ha mégsem az, akkor legalább törekedjünk a hitelességre.
Kardos Tamás
Drogriporter
2011.07.06.
