Obama egy olyan politikust jelölt alelnöknek, aki részt vett a drogellenes háború kiterjesztésében a 80-as években
Joe Biden alelnökké jelölése csalódást keltett a drogreform híveiben, és egyre kevésbé bíznak abban, hogy Barack Obama megválasztása esetén mélyreható reformokat visz véghez a drogpolitika területén. Obama korábban sem nyilvánult meg egyértelműen ebben a kérdésben, interjúk és sajtókonferenciák során gyakran egymásnak ellentmondó üzeneteket fogalmazott meg. 2004 januárjában például a marihuána fogyasztásának dekriminalizációját szorgalmazta, majd 2007 novemberében az MSNBC televíziós vitáján kézfelemeléssel jelezte, hogy ellenzi a dekriminalizációt. Később a stábja által kiadott közlemény azt állította, hogy Obama félreértette a kérdést, majd a Washington Postban egy újabb közleményben Obama elítélte a fűfogyasztók dekriminalizálását. Nemrégen a Rolling Stone magazinban közhelyes általánosságokban óvatos reformokról beszélt. Ember legyen a talpán, aki ki tud igazodni Obama valódi programjában – és ez sajnos nem csak a drogpolitikára igaz.
A drogreform aktivisták körében nagy felhördülést okozott Joe Biden demokrata szenátor alelnökké jelölése, aki arról ismeretes, hogy lelkesen bábáskodott a 80-as években hozott szélsőséges drogellenes intézkedések bölcsőjénél. 1986-ban részt vett a Drogabúzus-ellenes Törvény (Anti-Drug Abuse Act) kidolgozásában, amely kötelező minimum börtönbüntetést írt elő a drogfogyasztók számára, és bevezette a rasszista elfogultsággal vádolt “crack-kokain egyenlőtlenség” (crack-cocaine disparity) szabályozást, amely 100 az 1-hez arányban súlyosabb büntetéseket írt elő a szabadbázisos formájú kokain (crack) fogyasztói számára. Az olcsóbb és potensebb cracket ugyanis elsősorban az afro-amerikaiak használják, míg a por formájú kokain a fehér középosztály kedvelt kábítószere – holott élettani hatásait tekintve egyáltalán nincs drámai különbség ugyanazon drog két formája között. 1988-ban újabb szigorítások bevezetését érte el: a crack-et 5 grammot meghaladó mennyiségben birtoklók a nagybani drogkereskedőkhöz hasonlóan súlyos börtönbüntetéseket kaptak, kötelező drogteszteket vezettek be a közalkalmazottak számára és létrehozták a Fehér Ház Drogellenes Irodáját (Office of National Drug Control Policy), amelyet a drogreform hívei azóta is a prohibíció fenntartását szolgáló, dollármilliárdokat elnyelő propaganda-gépezetnek tartanak. Ennek az irodának a vezetőjét nevezik “drogcárnak” az USA-ban, akinek a munkaköri feladatai közé tartozik a legalizáció ellenes agitáció, és ennek érdekében még hazudhat is – legalábbis ezt állapította meg az Állami Számvevőszék amerikai megfelelője, a GAO egy 2003-as vizsgálatában.
A 2000-es évek elején Biden kezdeményezte a kábítószer fogyasztásához használatos eszközök (parapharnelia) forgalmazását tiltó jogszabály, majd az ún. RAVE Act bevezetését, amely az elektronikus tánczenei rendezvények betiltását lehetővé tette a hatóságok számára. Következetesen támogatja az amerikai narkodiplomácia külföldi beavatkozásait is, így például a kolumbiai koka-ültetvények légi permetezését, amely környezetvédők és emberi jogi szervezetek szerint súlyosan károsította az esőerdőket és veszélyes az őslakosok egészségére is, sőt, még a biológiai csodafegyvernek tartott Fusarium oxysporum nevű gombafaj bevetését is támogatta. Betiltaná a dohányzást az USA minden közterületén, ellenzi az alkoholvásárlás korhatárának 18 évre való leszállítását és a drogmentes iskola övezetek híve (az itt fogyasztáson ért fiatalok jóval súlyosabb büntetést kapnak). Ilyen hosszú “drogháborús bűnlajstrom” után üdítően hat, hogy jelenleg már nem ért egyet a crack-használók szigorúbb büntetésével és nyilvánosan beismerte, hogy annak idején hibát követett el.
A drogreform híveinek nincsenek illúzióik Obamával és alelnökjelöltjével kapcsolatban – azonban még így is összeteszik a kezüket a fura páros győzelméért. A republikánus jelölt, McCain ugyanis minden szempontból rosszabbnak tűnik: megválasztása esetén újabb lendületet kapna a drogellenes háború. Obama legalább paradigmaváltozásról és reformokról beszél a drogpolitika területén is. Bár amikor Obama csillogó szemmel a nagy betűs Változásról beszél a kampánygyűléseken, az ember hajlamos jóval merészebb reformokról vizionálni, illúzióink ne legyenek: a marihuána legalizációjára vagy dekriminalizációjára valószínűleg nem kerít sort. Enyhítené ugyanakkor a piti “drogbűnözőkkel” megtöltött börtönök zsúfoltságát (Kaliforniában például a börtönök 175%-os túlzsúfoltsággal küzdenek), és a magyarországi eltereléshez hasonló alternatívákat kínálna a nem erőszakos elkövetőknek. Egy olyan országban, amely a világ börtönlakosságának 25%-át tartja fogva, míg teljes népessége a világ lakosságának mindössze 5%-át teszi ki, ez óriási megkönnyebbülést jelentene. Obama támogatja a droghasználók rehabilitációját, munkához jutását segítő jogszabályokat, és megválasztása esetén felfüggesztené a gyógyászati célból marihuánát fogyasztó betegek ellen folytatott szövetségi boszorkányüldözést.
Sárosi Péter
