Tisztelt Hargitai Lajos!

Örömmel olvastuk, hogy reagált az általunk elküldött levélre újságja hasábjain. Meggyőződésünk, hogy az ilyen jellegű eszmecsere elősegítheti a drogfogyasztók, a legális és illegális drogok körül kialakult képzetek pontosítását és a tévhitek eloszlatását. Tiszteletre méltó törekvés az olvasók tájékoztatása a pszichoaktív szerek potenciális veszélyeiről, nincs is hiány az ilyen jellegű írásokból a magyar sajtóban. Sokszor azonban ezek az írások naiv elméleteken és mítoszokon alapulnak, az állítások pedig igen gyakran nélkülözik a tudományos megalapozottságot. Az egyik ilyen alapvető hiba a differenciálatlanság: Amikor minden illegális pszichoaktív szert (az idegrendszerben változást előidéző anyagot) „A DROG” vagy „KÁBÍTÓSZER” gyűjtőnév alatt tárgyalnak, pedig ezek a szerek nagyon különböző tulajdonságúak, mind hatásukat mind pedig veszélyeiket illetően. Nem kevésbé differenciálatlan a „DROGFOGYASZTÓ” ábrázolása sem: ezekben a cikkekben egy kalap alá kerülnek a marihuánát alkalmanként fogyasztó egyetemi és főiskolás hallgatók, vagy középiskolás diákok, a heroint napi szinten használni kénytelen, a társadalom peremére sodródott marginalizált függőkkel. És nem csak a szerek típusában léteznek alapvető és sok cikkben teljesen figyelmen kívül hagyott különbségek, de egy adott szer esetében is nagyon eltérő használati minták léteznek: A tudományos vizsgálatok és felmérések alapján a legtöbb „Drogfogyasztó” alkalmi használó, vagy életében pár alkalommal kísérletező (hasznos e tárgyban a 2004-es Jelentés a Magyarországi Kábítószerhelyzetről című ICSSZEM dokumentum tanulmányozása). Vannak akik bizonyos eseményekhez, társadalmi aktivitáshoz kötik az illegális drogok fogyasztását, például hétvégi szórakozáshoz. Megint másmilyen azoknak a fogyasztási mintája, akik valamilyen feszültséggel járó helyzet kezelésére alkalmaznak pszichoaktív szereket, és tőlük is különböznek azok, akik kényszeresen, naponta és hosszú időn át élnek valamilyen szerrel. Ezeket a jelentős különbségeket könnyen megérthetjük, ha az alkoholfogyasztás mintáira gondolunk: egyértelmű a különbség a vasárnapi ebédhez egy pohár jóféle vörösbort kortyoló ember, és a reggelt is csak pálinkával elkezdeni képes problémás alkoholfogyasztó között. Az illegális drogok és fogyasztóik esetében sincs ez másként. Erre utalt az Ön cikkében a másik levélíró is: a tudományos eredmények által régen megcáfolt nézet az, mely szerint a „szer” lenne egyedül és kizárólag a problémák oka. Legalább ugyanannyira fontos a fogyasztó személyisége és környezete abban, hogy a drogfogyasztás – legyen az legális, vagy illegális drog – a maga és környezete számára problémássá váljon. Az, hogy véleményünk szerint differenciáltan kell a drogfogyasztás jelenségét kezelni, és felhívjuk a figyelmet arra, hogy az illegális drogokat használók túlnyomó többsége se nem beteg ember, se nem bűnöző, hanem iskolába járó vagy dolgozó, gyermekeket nevelő ember, nem jelenti azt, hogy a problémás droghasználók helyzetét elintéznénk annyival, hogy „ ha pedig lelkileg nem egészséges, vessen magára a szerencsétlen”, mint ahogy Ön írja. A Társaság a Szabadságjogokért civil szervezet 10 éve védi a kábítószer-fogyasztók jogait, és kiáll a drogjelenség emberséges, valódi közegészségügyi szempontokat figyelembevevő és racionális kezelése mellett – amellett, hogy a nehéz sorsú drogfogyasztók a szerfogyasztásukkal járó ártalmakat csökkenthessék, a nekik járó egészségügyi ellátást és kezelést megkaphassák, és ne tegyen az állam olyan intézkedéseket, amelyek csak rontják a helyzetüket. Ez pedig már a drogpolitika területe: a tudományos eredményeken és nemzetközi tapasztalatokon alapulva állítjuk, hogy a drogfogyasztók büntetőjogi üldözése olyan, eredeti célját teljesíteni képtelen állami beavatkozás, amely azokat érinti a leginkább hátrányosan, akiknek problémája származik a drogfogyasztásból. Az elrettentést büntetéssel elérni szándékozó rendszer évi százmilliókat költ elemlámpás, vizelettesztes, megalázó drograzziákra, kényszerkezelésekre és bírósági eljárásokra. A „drog-függőt” a börtön nem „gyógyítja” meg, csak az esélyét csökkenti a változtatásra. Bűnözőt teremt belőle, rejtőzködésre kényszeríti, és megakadályozza, hogy segítséget kérjen, vagy biztonságosabbá tegye a fogyasztását például azáltal, hogy steril fecskendőhöz jut, amit a rendőrség nem vesz el tőle. A büntető drogpolitika a félelemből táplálkozik: a gyermekét féltő tájékozatlan és félretájékoztatott szülő félelméből. Ezt a félelmet és indulatot nagy részben a drogokról és drogfogyasztókról kialakult torzított tájékoztatás tartja fenn. A kábítószereket „rémként” „fertőzésként”, óriási tragédiaként, a kábítószer-fogyasztókat magatehetetlen „szabadságukban korlátozott” roncsként bemutató, a problémákat eltúlzó, elrettentő és ijesztgető célzatú kommunikáció azt éri el, hogy a drogfogyasztók továbbra is a leginkább elutasított társadalmi csoport maradnak Magyarországon, az állam pedig továbbra is megengedheti magának hogy agresszíven lépjen fel gyermekeink ellen, „hiszen az ő érdeküket szolgálja”. A médiában megjelent cikkekre ezért reagálunk tudományos tények felsorolásával. Ezért írtuk Önnek is, hogy a cikkében megjelent „beetetés” jelensége egy széles körben elterjedt, de a valóságnak nem megfelelő mítosz. A kábítószer-fogyasztás egyszerűen nem ilyen módon kezdődik el. Sajnáljuk, hogy a levelünkben szereplő hivatkozást nem említette meg válaszában. Örülnénk neki, ha megosztaná velünk a „beetetéssel” kapcsolatos tudományos forrásait, mert mi eddig nem találkoztunk ilyennel, csak cáfolatával. Érdemes elolvasni Demetrovics Zsolt pszichológusnak, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet munkatársának erről írt cikkét (Drogok és mítoszok, Népszabadság LXI/227, 2003. szeptember 29.). Szintén örömmel vennénk, ha megfelelő hivatkozásokkal támasztaná azt az állítását, hogy „az orvosi vélemények egységesek abban, miszerint a kábítószerek fogyasztása már kis mértékben is súlyosan károsítja az egészséget.” Vajon hogyan alkalmaznának fájdalomcsillapításra morfint (mely a heroin alapanyaga), a sclerosis multiplexben szenvedő betegek fájdalmainak és izomgörcseinek csillapítására pedig marihuána-kivonatot (Kanadában, Sativex néven), ha ez az állítás valóban igaz lenne? A gyógyszerek és „kábítószerek” közötti különbségtevés kulturális indulati és morális alapú politikai döntések, kevésbé tudományos és orvosi eredmények következménye. A gyógyszerekkel, legális és illegális drogokkal lehet élni és visszaélni is, van aki használja őket és van aki súlyosan függővé válik tőlük. A kép nem fekete vagy fehér. A problémás drogfogyasztás kialakulása valószínűtlen, hogy megelőzhető a veszélyek egyoldalú és túlzó bemutatásával, de ami biztosan elveszik általa, az az információforrásba vetett bizalom.

üdvözlettel,