A kormány börtönök bezárására kényszerül
A holland igazságügyi miniszter úgy döntött, hogy bezár 8 börtönt, ugyanis a jelenlegi férőhelyeket nem használják ki eléggé. A majdnem 17 milliós lakossággal rendelekző ország 14 ezer fő befogadására képes büntetés-végrehajtási rendszerében jelenleg 12 ezer embert tartanak fogva. Hollandiában európai szinten alacsonynak számít a börtönnépesség aránya. A 90-es évek elején még túlzsúfoltak voltak a holland börtönök, azonban azóta a bűnözés csökkenésével együtt a trend megfordult. Nem helytállóak tehát azok az állítások, amelyek szerint a kannabisz hollandiai legális forgalmazása a bűnözés megugrását eredményezi. A legnagyobb problémát most az jelenti, hogy miként gondoskodnak a börtönök bezárásával megszűnő mintegy 1200 munkahely pótlásáról.
Amerikai bloggerek rámutattak arra, hogy Kaliforniában a börtönnépesség aránya mintegy kétszerese Hollandiáénak, és ennek oka részben a két ország eltérő drogpolitikájában keresendő. A kaliforniai börtönök ugyanis tele vannak a kábítószerrel kapcsolatos csekélyebb bűncselekmények elkövetőivel, Hollandiában viszont csak a nagybani kereskedők kerülnek börtönbe, és ők is jóval kevesebb időre. Magyarországon, ahol egyébként a többség nem a kábítószer-bűncselekmények miatt kerül börtönbe, szintén jóval nagyobb a börtönnépesség aránya, mint Hollandiában. Nálunk a börtönök túlzsúfoltsága európai szinten a legmagasabbak közé tartozik, mégis, a börtönök bezárása helyett a kormány jelenleg a börtönnépesség arányának további növelését tervezi.
Sárosi Péter