Drog: út a megvilágosodás felé? (Elixír – Kritika)

A Magyar Pszichedelikus Közösségben végzett több éves kutatómunkám után feljogosítva érzem magam arra, hogy a megfogalmazott vádakkal szemben védelmembe vegyem a pszichedelikus kultúrát. A drogok változatos halmazában a pszichedelikumok avagy hallucinogének azok a szerek, amelyeket leginkább emlegetnek a spiritualitás kontextusában, ezért feltételeztem, hogy az Elixír írása is többnyire ezekről szól (amint a későbbiekből kiderül, nem teljesen megalapozottan).

A cikk közelebbről nem megnevezetett szerzője azt állítja, hogy a drogokkal kísérletezők – a sámánokra hivatkozva – úgy tartják, hogy „nem kell mást tenni, csak drogozni, lehetőleg többfélét is kipróbálni, és az ember máris fantasztikus élmények és spirituális tapasztalat, illetve tudás birtokába kerülhet”.

Ezt a nyilvánvalóan sarkított véleményt az általam megismert pszichedelikum-fogyasztók határozottan cáfolják. A Pszichonauták című dokumentumfilm szereplői azt vallják, hogy önmagában a droghasználat nem fogja senkinek megspórolni az utat a vallásos fejlődésben. Lényeges tényező még az ember személyisége, a használat célja, illetve az átéltek megfelelő feldolgozása. A spirituális megnyílást követően a legtöbben célszerűnek tartják a pszichedelikus drogok mellőzését vagy használatuk végleges abbahagyását. A havinál gyakoribb pszichedelikum fogyasztás kifejezetten ritkának mondható, hosszú távon pedig végképp nem jellemző.

A szerző egy huszon-egynéhány éves ismerősét hozza fel példaként, aki „drogokkal, füvekkel, gombákkal és mindenféle szerekkel kísérletezik, meditációs technikákkal is foglalkozik” és úgy gondolja, hogy „semmiféle különbség nem létezik aközött, amikor az ember drogokkal élve különféle élményekre tesz szert, vagy amikor spirituális gyakorlatokat végez”. A drogok hatását olyan demókként vagy programokként érzékelteti, melyekkel bele lehet látni a világ titkaiba. Ez nagyjából összecseng az általam kutatott közösség véleményével és ellentmond az Elixírben megfogalmazottakkal. Utóbbi szerint „hatalmas a különbség a drog keltette víziók, az elme és a tudat kémiai úton manipulált játékai és a valódi spirituális tapasztalatok között”. Az általam faggatott pszichonauták szerint a meditáció egy hosszú út a hegytetőre, melynek végén az egészre való rálátás, vagy a megvilágosodás vár; míg a pszichedelikum egy lifthez vagy helikopterhez hasonló segédeszköz, mely pár óra leforgása alatt hatalmas magasságba repít fel, de az élmény lecsengésével vissza is ereszkedik és marad a gyalogtúra, az út végéről való sejtelmekkel. A különbség tehát inkább az élmény tartósságban mutatkozik meg.
Azonban ezek a rövid pszichedelikus élmények is nagyban kihathatnak az életre!
A Johns Hopkins egyetem kutatói idén arra az eredményre jutottak, hogy a varázsgombák spirituális hatása hosszú távon is érvényesül. A kísérletben résztvevők többsége egy évvel később azt nyilatkozta, hogy az élmény növelte jó érzéseiket vagy az élettel való elégedettségüket és 58%-uk élete öt legjelentősebb tapasztalata közé sorolta a kísérlet alatt átélteket.

 

 

Visszatérve a példaként felhozott ismerős srácra, az ő egyik nézete kérdőmódba átfogalmazva a cikkfejezet elrettentő címét is eredményezte: A világ is illúzió?
Nem világos, hogy a karmikus tanokra nyitott Elixír miért próbálja a drogfogyasztás elriasztó következményként feltűntetni a hinduizmus és a buddhizmus egyik alapvetését.
No, de menjünk tovább!

Ezotéria vs. sztereotípia és stigmatizáció

„Ezzel szemben a drogok szinte elégetik áldozatukat. A drogos képtelen töltekezni, éretlen tudata nem nyitott a magasabb energiaszintek felé, így az ember a drog fogyasztásakor tapasztalt gyönyörélmények kiváltásához energiatartalékait számolja fel drámai módon. Az öröm intenzitása hasonló lehet a meditációban átélthez, míg azonban a belső utat járó ember a lét spirituális óceánjából töltekezik, a drogos a maga kicsiny energiabázisát fogyasztja el megdöbbentő gyorsasággal. Az a belső energia, mely jó esetben évtizedekig táplálta volna testét-elméjét, most hónapok alatt elég a kábulat oltárán, s ami ezután az emberből visszamarad, az egy kiüresedett, élettől, életerőtől és tudatosságtól megfosztott üres héj lesz csupán” – fogalmaz az Elixír.

Míg a szerző ismerőse még évek óta drogozó élménykeresőként jelent meg, itt a droghasználó már drogos, aki hónapok feléli az energiabázisát és kiég.
Eddig úgy tűnt, hogy csak a pszichedelikumokról van szó, de a cikket illusztráló négy képből hármon szereplő injekciós tű, a „gyönyörélmények”,a „kábulat” és a többi drogos sztereotípia mást sejtet.
A pszichedelikus drogok hatását ugyanis – már csak az eddig leírtak alapján – nehéz kábulatként értelmezni, a használók beszámolói sokkal inkább az említett „lét spirituális óceánjából” való töltekezésre hasonlítanak.
A hónapok alatti kiégés a rövid távú, kontrollálatlan, hogy ne mondjam szuicid lelkületi szerhasználatra utal, amely a pszichedelikum fogyasztókra éppúgy nem jellemző, ahogyan az intravénás használat sem. A kiüresedett, élettől, életerőtől és tudatosságtól megfosztott üres héjak pedig – ha mégis a pszichedelikumokról lenne szó – Albert Hofmann 100. születésnapja óta egyre gyakrabban üléseznek és számolnak be évtizedes tapasztalataikról.
A fenti idézet látszólag a problémás opiáthasználatot túlozza el – furcsamód ezt a szélsőséget próbálja a szerző összemosni a meditációban átéltekkel – ezzel bizonyítva a pszichedelikumok fogyasztásának végzetes következményeit. Az eredmény teljes kavar és követhetetlenség.

A cikk utolsó részét a leghíresebb pszichedelikumnak, az LSD-nek szentelték. Indításként rögtön előkerül a jó öreg, flashback élményekre alapozott legenda, mely szerint ez a szer sohasem ürül ki a testből. Ezzel szemben a flashback-et (az élmény váratlan visszatérését) nem az agyban vagy a gerincvelőben rekedt LSD okozza, az ugyanis a fogyasztást követő napon gyakorlatilag teljesen kiürül a használó testéből.