Egészséges társadalom vs. beteg drogosok
Nehezen értelmezhető leaddel indul a Parókia Portál cikke, melyben a Ráckeresztúri Református Drogterápiás Otthon vezetője, Erdős Eszter lelkész száll síkra az új drogstratégia kialakításának indokoltsága mellett, egy egészséges társadalom megteremtéséért.
Fölösleges is időznünk a füvezésük következtében elhunyt, vagyis nyilvánvalóan fals miniszterek képénél, mert mindennek kevés köze van a cikkhez, ami a következőkben – némi kritika kíséretében – ismertetésre kerül.
Erdős Eszter ártalomcsökkentés-ellenessége a drogszakma berkeiben közismert. A vele készített interjúban most azzal indokolja a szakma által a végsőkig támogatott 2010-2018-as Drogstratégia visszavonását, hogy az „a drogfogyasztó jogaira koncentrált és nem vette figyelembe az egészségesek jogait”.
A kormány részéről is gyakran találkoztunk ezzel az indoklással. A NEFMI közleményben konkrétan azt állította, hogy „az elmúlt évek drogstratégiája, amely a hangsúlyt a drogliberalizációra és az ártalomcsökkentésre helyezte, nem követhető”. Mennyire igaz azonban ez az állítás?
A vállalhatatlannak nyilvánított Drogstratégia 4. oldalán a következőket olvashatjuk:
„A Nemzeti Drogstratégiát az emberi méltóság, az egyéni és közösségi jogok tiszteletben tartása és védelme, az egészséghez és az egészséget támogató környezethez való jog biztosítása, az egyenlőség, a szabadság és a szolidaritás eszményeinek elismerése vezérli”.
Továbbmenve a Megelőzés pillér főcéljaként a következő kitétel fogalmazódik meg a 15. oldalon:
„A prevenciós folyamat tehát olyan körülmények létrejöttét támogatja, melyek eredményeképpen az érintettek testi, lelki, fizikai jólléte fokozódik, számukra egy biztonságos, egészséges életvitel gyakorlása válik lehetővé”.
Ezek a megállapítások jól láthatóan ellentmondanak a NEFMI és Erdős Eszter véleményének, ezért érdemes elgondolkodni, hogy miért próbálják mégis beállítani a Drogstratégiát egy olyan dokumentumnak, mint amely – ahogy a református lelkész fogalmaz – „a drogfogyasztó szemüvegén keresztül láttatta és egyéni döntésként értelmezte a droghasználatot”. Erdős szerint az egészséges fiatalok (!) jogait csorbítják az – ezek szerint beteg – fogyasztók, „hiszen a drogfogyasztó már magával a ténnyel, hogy drogozik, marketingtevékenységet fejt ki, tehát veszélyes a társadalomra”.
Újszerű és érdekes érvvel állunk szemben, kérdés azonban, hogy pusztán a drogfogyasztás értelmezhető-e reklámként és mások buzdításaként? Ha a kérdést így kezeljük – és Erdős kedvéért most udvariasan tekintsük el a kábítószereket nem nyilvános színtéren használó fogyasztók tömegeitől és a hatás alatt ellenszenvesen viselkedő „antireklámoktól” –, akkor a probléma gyökerét a fogyasztói-, illetve a fogyasztásra ösztönző társadalomban kell keresnünk. És amennyiben a „minden drogfogyasztás marketingtevékenység” elve szerint gondolkodunk, akkor rövidtávon eljutunk a filmek, zeneszámok és egyéb művészeti alkotások cenzúrájáig, amely a gyógyszerek túlfogyasztására és az egészségtelen és/vagy fölösleges termékek habzsolására ösztönző reklámok védelme mellett igen álságos, ráadásul bumeráng-hatással fenyeget.
A betegség-szinonimán túlhaladva a lelkész a következőkben a droghasználatot már a TBC járványhoz hasonlítja, és nem vesz tudomást a problémamentes rekreációs fogyasztók, illetve a drogokat önismereti vagy spirituális célzattal használók tágas – a kezelést igénylők csoportját messze meghaladó – köréről, akiket teljesen értelmetlen a TBC-s betegekkel összemérni. Ezzel persze Erdős sosem értene egyet, hiszen úgy véli, hogy „sulykolni kell a társadalomban és a fiatalokban is, hogy a drog betegség, probléma, amibe ha valaki belekerül, akkor kezelésre szorul”. Tehát bármily tudománytalanul is lett különválasztva a legális és illegális drogok csoportja, utóbbinak használói minden esetben kezelésre szoruló betegek…
A továbbiakban – egy rehabilitációs intézmény vezetőjeként nem is annyira meglepő módon – pedig úgy folytatja, hogy „a droghasználat betegség és a drognak köszönhetően senki nem oldhatja meg problémáit”. Pedig nyilván ő is tudja, hogy a kipróbálásnak nem egyedüli motivációja a problémák előli menekülés, sőt a kíváncsiság és a kortárs csoport hatása jóval tipikusabb. A diszkók elleni kirohanás és az alternatívák felvillantása után a marihuána és a heroin veszélyeinek összemérése következik, amiből meglepő módon a fű kerül ki a kockázatosabb szerként, hiszen használata lappangó pszichiátriai betegségeket aktiválhat. Hogy ez mennyire állja meg a helyét, arról itt lehet olvasni, viszont egy vélt vagy valós jellemző miatt félretenni a heroin kiemelkedően magas függőségi potenciálját, elvonási tüneteinek erősségét, a tolerancia növekedésével a túladagolhatóság veszélyét és a sokat emlegetett társadalomra gyakorolt káros hatásait mérhetetlenül nagy felelőtlenség.
A korábban megfogalmazottak után nem csoda, hogy Erdős kikel a Kendermag ellen is, na de azt állítani, hogy ahol a hasonló mozgalmak teret nyerhetnek, az a társadalom elpusztul, az szélsőségesebb bármelyik legalizációs kampánynál. Ezek szerint már most elkezdhetjük szemlélni például Spanyolország, Portugália vagy éppen Uruguay pusztulását.
És végül egy mondat, amivel maximálisan egyet lehet érteni: „A drogstratégiában nem elég csak a drogosokat gyógyítani, hanem a féket kell nyomni azokban a társadalmi folyamatokban, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre több drogos esik le a társadalom nagy futószalagjáról.”
Az egyik ilyen folyamat a már említett túlfogyasztásra való nevelés, aminek aligha merne bármely kormány ellenébe menni, ám ha azt szeretnénk meggátolni, hogy a droghasználók leessenek a társadalom futószalagjairól, akkor a tervezett Btk. szigorításokkal a lehető legrosszabb eszközöket választottuk, hiszen ezzel az egyszerű fogyasztók börtönbe kerülhetnek, a problémás használók pedig félnek majd segítséget kérni. Vagyis a futószalagról két irányba is le lehet majd esni. Kétségkívül pozitív törekvés az egészség védelme és a szermentes élet hirdetése, de mindeközben nem feledkezhetünk meg a már fogyasztók csoportjáról, akiket börtönnel és a szolgáltatások nehezebb elérhetőségével aligha lehet jobb belátásra bírni. A megelőzés, a kezelés és az ártalomcsökkentés csak együtt működhet – ahogyan ezt a visszavonásra ítélt Drogstratégiában is láthatjuk.
Kardos Tamás
Drogriporter
2011.06.01.
