Az ügyészek praktikái a drogfogyasztás tüneteinek beazonosítására. Mire megyünk ezzel?
Tehát az lenne az üzenet, hogy szegény szülő, Droglátó híján, méregesse a gyerekét, számolgassa a tüneteket, így próbáljon rájönni, hogy használt-e a kölök valamilyen kábítószert? Hogy pontosan milyet is, minek a hatására, mióta, milyen gyakorisággal, milyen társaságban, milyen felhasználási magatartás kíséretében az már mellékes, ugye. Rájött. Az ifjúnak nem a fáradtságtól piros a szeme. És hogyan tovább? Térítse észhez egy makarenkói pofonnal? Szabjon ki rá egy hét szobafogságot vagy tiltsa el a drogos barátaitól?
Épp a már említett Droglátó bemutatóján közölte Barna Erika, a Kék Pont kommunikációs és marketing igazgatója, hogy még mindig sok szülő telefonál nekik azzal a kérdéssel, hogy miként deríthetnék ki, hogy gyermekük fogyasztott-e drogot. Amikor a telefont kezelő szociális munkás rákérdez, hogy próbált-e erről beszélni már a gyerekkel, többnyire az derül ki, hogy ez a megoldás még nem merült fel…
Dr. Takács is megemlíti az interjúban, hogy „a megelőzés nyitja a bensőséges háttér”. Nyilván, ahol a szülő csupán fiziológiai jelekből és alufólia darabkákból tud vagy óhajt tájékozódni gyermeke időtöltéséről, ott ez a háttér nem adatott meg. Ebben az esetben azonban a szülő pusztán a tünetek beazonosításával nem sokra megy: érdemes utánanéznie a drogok témakörének és egy beszélgetést kiharcolni a csemetéjével, ahol a számonkérés és a fegyelmezés helyett az őszinteségé, a hitelességé és a megértésé a főszerep. Ezek nélkül aligha fog többet megtudni gyermeke drogfogyasztásának körülményeiről, és azt sem feltétlenül veszi majd észre, ha a fiatal valóban segítségre szorul.
A feladat tehát nem a gyermek lebuktatása, sokkal inkább a biztos háttér nyújtása, a hiteles iránymutatás, amellyel megfelelő döntéshez segíthetjük a fiatalt. Önmagában a tünet együttes sikeres felismerése nem elegendő: a döntést a továbbiakról csak ő tudja meghozni.
Kardos Tamás
Drogriporter
2008.10.01.