A New Scientist 2008. augusztusi interjúja Rick Doblinnal, a MAPS igazgatójával
Lassan fél éve porosodik a virtuális fiókunkban az alábbi interjú, amelyet a New Scientist tavaly augusztusban készített Rick Doblinnal, a Multidiszciplináris Egyesület a Pszichedelikus Tanulmányokért (MAPS) igazgatójával. Az interjú fordítását tehát hosszas érlelés után, némi lektorálást követően adjuk most közre.
Arran Frood (New Scientist magazin) interjúja Rick Doblinnal (MAPS)
„Turn on, tune in, drop out” (Kapcsolódj be, hangolódj rá, és szállj ki) – így hangzott a 60-as évekbeli guru, Timothy Leary mantrája, aki az LSD-vel végzett kísérleteket a Harvardon. Amerikai fiatalok milliói figyeltek rá – köztük a tizenéves Rick Doblin is. Leary munkáját azonban komoly kritikák érték; az Egyesült Államok betiltotta a pszichedelikumokat és ezzel a velük kapcsolatos kutatásoknak is befellegzett. Doblin mindezek ellenére „megőrizte a hitet” és egyike lett a pszichedelikumokkal főcím-hírértékű munkálatokat végző új támogatóknak. Rick Doblin pszichológiát tanult a floridai New College-ban, doktoriját pedig a harvardi John F. Kennedy Államigazgatási Iskolában szerezte meg, a pszichedelikumok és a marihuána orvosi alkalmazásának szabályzása témájában. 1986-ban megalapította a Multidisciplinary Association for Psychedelic Studies –t (Multidiszciplináris Egyesület a Pszichedelikus Tanulmányokért) és tagja a National Organization for the Reform of Marijuana Laws (Nemzeti Szervezet a Marihuána Törvények Reformálásáért) bizottságának, amely az orvosi és rekreációs kannabiszhasználat büntethetőségének eltörléséért küzd. Arran Frood utólérte Doblint erre az interjúra.
Hogyan kerültél bele ebbe az egészbe?
Amikor 17 éves voltam, két dolog történt. Az egyik, hogy elolvastam Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című könyvét. Az irodalom és nem a drogok iránt érdeklődtem, így amikor egy barátom közölte, hogy Kesey a regény egy részét LSD hatása alatt írta, azt gondoltam „Ez hihetetlen!” A második az első LSD élményem volt. Úgy éreztem, hogy igazából megérintettem a pszichém egy részét, amit a bar mitzvah-mal nem tudtam. Zsidóként tanítottak a Holokausztról és azzal a tudattal nőttem fel, hogy tanulmányoznom kell a pszichét, és hogy a társadalmi őrület közvetlen fenyegetést jelent számomra – arra voltam beállítva, hogy mélyebben belemásszak ebbe a dologba. Pszichedelikumokat használtam, behatoltam a pszichém mélyére és azt gondoltam: „Ez egy eszköz lehetne”. Amint hatni kezdett, tudtam, hogy nem tudom kezelni azokat az érzéseket, amelyeket a pszichedelikumok hoztak elő.
Úgy gondoltam, hogy intellektuálisan túlfejlett és érzelmileg alulfejlett vagyok; szükségem volt ezekre az élményekre, hogy kiszálljak és azon dolgozzak, ami fontosabb volt. Épp a betiltásuk után ébredtem rá a pszichedelikumok értékeire. Nagyon fájdalmas volt – mintha valamit elraboltak volna tőlem.
Mi miatt döntöttél úgy, hogy visszatérsz, és ezt hogyan csináltad?
A visszatérés mindig is célom volt – hogy támogassam a társadalmi változást és az aktivizmust. De mivel korábban megtagadtam a katonai szolgálatot, ezért úgy véltem, hogy sohasem kapnék engedélyt rendes karrierhez. Melyik hivatás nem igényelt engedélyt? Az underground pszichedelikus terapeutáé. De Jimmy Carter az 1976-as megválasztásakor megbocsájtott a szolgálatmegtagadóknak – így elgondolkodhattam azon, hogy visszatérjek a társadalomba.
Miután pszichológiát tanultam és megírtam a PhD-t a Harvardon a pszichedelikus kutatások szabályozásáról, megalapítottam a Multidisciplinary Association for Psychedelic Studies-t (MAPS), hogy kibontakoztassam az akkor még legális ecstasy [MDMA] terápiás használatát. Megpróbáltunk elébe vágni az MDMA betiltásának, mert tudtuk a történelemből, hogy központosítottan fognak rámászni. Az egyetlen lehetőség az MDMA-t egyfajta legális összefüggésbe való visszahelyezésére vagy akár felírható gyógyszerré fejlesztésére az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalon (Food and Drug Administration, FDA) keresztül vezetett, úgyhogy a MAPS-t egy apró non-profit gyógyszerészeti cégként indítottuk be.
A MAPS a drogtörvények megváltoztatásáért küzd?
Nem, mi nem kívánjuk, hogy megváltozzanak, mert a törvényeknek nincs igazán szükségük változásokra – csak arra van szükségünk, hogy kövessék a szabályozásokat. A probléma a piac működésképtelenségével van: bizonyos drogok, mint például az MDMA, az LSD és a marihuána lényeges gyógyászati felhasználással rendelkeznek, de nem szabadalmaztathatóak. Tehát a gyógyszerészeti cégek nincsenek anyagilag ösztönözve, hogy fejlesszék őket, ráadásul ezek a pszichedelikumok a saját termékeikkel versenyeznének. A MAPS-nek non-profitnak kell lennie, mert adományokra támaszkodik – és az adományozóknak és a MAPS-nek is adómegtakarítást jelent, ha non-profitok vagyunk. Olyan forrásokból kell pénzt teremtenünk, amelyek többnyire nem támogatják a drogkutatásokat. Ilyen módon fejlesztették ki az RU486 terhességmegszakító szert is, tehát volt előttünk példa a non-profit gyógyszerfejlesztésre.
Hogyan sikerül a támogatók szerzése?
Egy előzetes adatelemzést végeztünk az MDMA poszt-traumatikus stressz zavarra (PTSD) gyakorolt hatásával foglalkozó tanulmányunkkal kapcsolatosan. A tanulmányt Michael és Ann Mithoefer végzi kettősvak- és placebokontrollos módszerekkel. A kutatók idei publikálásra számítanak. Az eredmények főleg azért figyelemreméltóak, mert egyik résztvevőnél sem használtak az antidepresszáns gyógyszerek vagy a pszichoterápia. Ezt a kezdeti tanulmányt olyan erősnek tartjuk, hogy úgy határoztunk: megváltoztatjuk a stratégiánkat és nem várakozunk a pszilocibinnel (varázsgomba) és az életvégi szorongással kapcsolatos kutatásainkra, hogy összehasonlítással szolgáljunk a befektetők felkeresése előtt. A PTSD eredmények annyira jók, hogy teljes sebességgel haladunk az MDMA receptgyógyszerré változtatása felé. A tanulmány körülbelül 1 millió dollár költségű lesz, de amikor az emberek szembesülnek az eredményekkel, be fogják látni, hogy megérte.
Két iraki háborús veterán is részt vett az MDMA/PTSD kutatásban. Bízol benne, hogy még többet is kezelhettek?
Még fogunk. Sok PTSD-s ember tér haza Irakból és Afganisztánból, úgyhogy lényeges problémáról van szó. Mivel vannak előzetes adataink, így sikerült az Egyesült Államok Veterán Egyesületének (VA) vezető pszichiáterével kapcsolatba kerülni. Az utóbbi időkig a VA főleg azért utasította el a közeledésünket, mert sok PTSD-s ember vált alkoholistává vagy drogfüggővé. Ezért a VA aggódik, hogy a tanulmányunk úgy lesz tekinthető, mint ami a szerfogyasztásra bátorít. Mi azonban úgy érvelünk, hogy ez nem csupán a drog magában, hanem MDMA és pszichoterápia együttesen. A drogabúzus ellenszere sokkal inkább a megfelelő droghasználat, mintsem a drogmentesség.
Mi mást tehetnek még a pszichedelikus drogok?
Terjedőben van egy vallásos fundamentalizmus egy olyan korban, amikor ez a világszemlélet egyre nehezebben igazolható. Az Internet és a műholdas adások érájában nehéz azt mondani az embereknek: „Szabadalmazott eljárásunk van az igazsághoz. A mi utunk van és a pokol.” A fundamentalisták félnek, hogy a pszichedelikumok illegitimmé teszik az ő vallásukat, de én úgy gondolom, hogy a pszichedelikumok képesek újra megerősíteni a vallást és hozzásegíteni az embereket ahhoz, hogy megbecsüljék a hagyományaikat. A globális spiritualitás nem jelent a természeténél fogva vallásellenességet. A kihívást az jelenti, hogy kiegyezzünk a ténnyel: a pszichedelikumokat évezredek óta vallási összefüggésben használják.
Nyertél egy nagy bírósági ügyet az amerikai Kábítószer-ellenes Ügynökség (Drug Enforcement Agency, DEA) ellen. Mi történt?
A DEA visszautasította egy engedély kiadását Lyle Crakernek, az amhersti Massachusetts Egyetem növény-, talaj- és rovartani professzorának, aki egy MAPS által szponzorált gyógyászati marihuána létesítményt akar felállítani. Viszont a DEA bírója csak ajánlást adhat a DEA-nak, és a DEA-nak kell meghoznia a végső rendelkezést. A bírói rendelkezés az engedély kiadása mellett foglalt állást 2007-ben, de a DEA azóta is halogat.
Hogy érezted magad, amikor a DEA ügyvédei Pablo Escobarhoz, a kolumbiai drogbáróhoz hasonlítottak?
Azt a benyomást keltette bennem, hogy a kormányzat teljesen elmebeteg. Ezáltal még tisztábban láthattam azt a félelmet, paranoiát és patológiát, ahogyan a DEA tekint a dolgokra – és rám. Még jobban rájöttem, hogy milyen kényes munkát végzünk. A DEA pont olyan kegyetlenné és érzéketlenné vált, mint azok a kapzsi drogdílerek, akik csak pénzt akarnak szerezni és nem törődnek a drogokat használó emberekkel. Ez megerősítette bennem a korábbi sejtésünket is: a DEA azért nem reagál a marihuánakutatás kormányzati monopóliumának helytelenségét hangoztató érveinkre, mert így megszabhatja a marihuánakutatás menetét azzal, hogy nem hajlandó anyagot biztosítani a marihuána kedvező élettani hatásait vizsgáló kutatásokhoz.
A kábítószer-ellenes ügynökségünk éppoly kegyetlen, mint a kapzsi drogdílerek. Mit tudna egy Obama-kormányzat ezzel kezdeni?
Esélyes, bár nem biztos, hogy egy demokrata kormányzás azt mondaná: „Nem állunk készen a kábítószerek legalizálására vagy dekriminalizálására, de készen állunk utat adni a tudománynak.”
Edward Kennedy szenátor döntő szerepet játszott Barack Obama pályafutásában, és Kennedy, illetve John Kerry szenátor írtak a DEA-nek Craker engedélye érdekében. Nem a gyógyászati marihuána érdekében fogják megtenni, hanem azért, mert meg akarják mutatni, hogy a tudomány megelőzi a politikát. Ez a remény.
Számos illegális, földalatti pszichedelikus terápia zajlik jelenleg is. Mit gondolsz ezekről?
Ez nagyon fontos munka, és visszavezet minket a drogellenes háborúhoz, amely alapjaiban sérti meg az emberi jogokat. Csodálattal adózom azok iránt, akik – a börtönt kockáztatva – elég merészek folytatni a pszichedelikumokkal munkálkodást, mert úgy gondolják, hogy ez a betegek hasznára válik.
Hogyan reagál a feleséged és a gyermekeid a munkádra?
A feleségem a kvékerek lobbistája volt. Azt mondja, hogy ő már korán kifejlesztett egy megbecsülést az elvesztett ügyek iránt, ugyanis a kvékerek soha nem nyertek meg semmit. És bárhogy is legyen: ha szülő vagy, a gyerekeid nem fognak jó fejnek tartani. Azt hiszem, unják ezt és lassan fogják kipróbálni a drogokat, ha egyáltalán megteszik. Probléma viszont, hogy egyes szülők úgy gondolják, hogy a gyerekeikhez tőlem származó gondolatok jutnak el az én srácaimtól. A fiam egyik barátjának az anyja azon gondolkodott, hogy megszakítja a barátságukat. De a feleségem meggyőzte, hogy gondolatokkal szemben nem tudja megóvni a gyerekeit.
A New Scientist magazin 2671-es számából, 2008. augusztus 27., 42-43. oldal.
Rick Doblin a pszichedelikumokról – A New Scientist videója