A drogprevencióra áldozott állami ráfordítás ablakon kidobott pénz?
A több százmilliós állami ráfordítás ellenére nem csökken a droghasználók száma, sőt sokan a drogprevenció figyelemfelkeltő hatására próbálják ki a drogokat – panaszolja Szabó Fruzsina, az [origo] munkatársa. „A szakemberek egyetértenek: a szülők segítsége nélkül nem lehet elriasztani a tanulókat a kábítószertől.”
A szakemberek többsége ennél azért árnyaltabban fogalmaz. Amíg ugyanis csupán elriasztani akarunk, és nem az egyes drogokról, illetve fogyasztásuk okairól beszélünk, hanem a kábítószerről, addig nem is remélhetünk kedvező változásokat a drogfogyasztók arányában.
Többször felhívtuk a figyelmet azokra a vizsgálatokra, amelyek az elrettentés hatástalanságát vagy egyenes a szándékkal ellentétes hatásait mutatták ki, amit most a szerző kérdésére az addiktológus szakemberek is megerősítettek. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy búcsút kell intenünk az iskolai prevenciónak. Szerencsére a puszta információátadásnál és az elrettentő reklámoknál léteznek kifinomultabb és hatékonyabb drogprevenciós stratégiák is, amelyeket Magyarországon is alkalmaznak.
Pár hete, amikor először vonták felelősségre a drogprevenciós foglalkozásokat – mondván, csak kedvet adnak a kipróbáláshoz – egy válaszcikkben leírtam, hogy prevenciós és prevenciós program között hatalmas különbségek lehetnek, és példaként a Kék Pont megelőző és ártalomcsökkentő foglalkozásait mutattam be, amely messze nem merül ki a különböző szerek bemutatásában, sőt a szülőket is igyekszik bevonni. Szabó Fruzsina cikkében hasonlóan nyilatkozik Nerada Mátyás, addiktológus szakember, aki szerint „egy iskolai drogmegelőzési foglalkozáson el sem kell hangoznia annak a szónak, hogy kokain vagy marihuána”, sokkal fontosabb a kábítószer-fogyasztás okairól beszélni. Ehhez a Kék Pont programja alapján hozzátehetjük, hogy az egyes szerekről ártalomcsökkentés céljából esetenként érdemes beszélni, amennyiben kiderül, hogy az osztályban többen is fogyasztanak drogokat.
Az [origo] cikk szerzője azt is aggályosnak tartja, hogy az ilyen kétes hatékonyságú programokra százmilliókat költ az állam. Amíg ez a támogatás részben a szakmaiatlan programokat segíti, addig tényleg soknak tűnik (hiszen minek költsön egy fillért is az állam arra, hogy egyesek, prevenciós foglalkozások keretében, felkeltsék az érdeklődést a drogok iránt?), azonban érdemes tágabb kontextusban is megvizsgálni az anyagi támogatás mértékének kérdését. Egy hónapja jelent meg egy cikk, szintén az [origo]-n, amely többek között a drogmegelőzésre fordított támogatás mértékét boncolgatta. Az EMCDDA kimutatására hivatkozva a cikkben azt olvashattuk, hogy „míg Írország például a költségvetése 0,32, Magyarország csupán 0,002 százalékát fordította kábítószerügyre 2005-ben”. Továbbá az is ismeretes, hogy hazánkban ennek az összegnek a nagyobbik felét a kínálatcsökkentésre fordítják és a megelőzés jelentős része a nem-problémás füvesek kényszerkezelésére folyik el. Ezek alapján aligha gondolhatjuk, hogy éppen a drogprevenció túlzott támogatása lenne a probléma hazánkban. De lássunk egy példát az olyan prevenciók közül, amelyek támogatás valóban pénzkidobás!
A cikkben, egy főiskolás lány elmeséli, hogy középiskolás korában hogyan hozta meg egy rendőr előadása az osztálytársai kedvét a drogok kipróbálásához: „amikor én középiskolás voltam, hozzánk is egy rendőrnő jött be, aki részletesen bemutatta, hogyan néznek ki az egyes kábítószerfajták, milyen hatásuk van, mennyibe kerülnek, sőt még azt is elmondta, hogy nagy eséllyel hol lehet hozzájutni”.
Az ilyen megelőző programok hatásával kapcsolatban joggal lehetünk szkeptikusak. A rendőrök által tartott drogprevenciós előadások kérdéses szakmai hátteréről több írás is született a Drogriporteren, sőt már ex-rendőrök szájából is halhattuk, hogy a D.A.D.A. program közel sem váltja be a hozzá fűzött reményeket.
Egyik alkalommal megismerhettük, hogyan próbálják a rendőrök a droghasználat helyett a horgászás felé orientálni a kamaszokat.
A „rendőrkapitányság szakemberei (…) bemutatták a legismertebb drogokat, köztük a marihuánát, speedet, extasyt, s meséltek azok szervezetre gyakorolt káros hatásairól. A fiatalokkal talán sikerült megértetni, hogy e szerek legalább akkora keserűséget okoznak, mint amekkora örömöt. Ha megvan a hatás, kikerülhetetlen a borzalmas ellenhatás. Ezzel szemben a horgászat csak jó élményekkel szolgál”.
Nyilvánvaló, hogy egy ilyen előadás után a diákok nagy részében annyi marad meg, hogy léteznek a drogok, amik legalább egy ideig kellemes élményeket nyújtanak (amíg be nem következik a nehezen megfogható „borzalmas ellenhatás”). További baklövésnek tűnik, hogy a kockázatkereső magatartást egy szinte teljesen statikus, fordulatokban nem túl gazdag tevékenységgel próbálják helyettesíteni.
Hasonló példát hoz fel az [origo] cikkét kommentelő lány is, akinek csak meghozta a kedvét a kipróbáláshoz a prevenciós óra. Mint mondja „nálunk a drog"prevenciós" előadás konkrétan arról szólt, hogy levetítettek egy olyan szintű powerpointos prezentációt, amit én magam is képes lettem volna összeállítani, és a csávó felolvasta, ami ott szerepelt. hát ennek aztán sok értelme volt.”
Ennek sok haszna valóban nincs és sajnos még mindig gyakoriak az ilyen „prevenciós” előadások. Szerencsére azonban látszik a fény az alagút végén.
A már említett, prevenció-ellenes kirohanás inspirálta válaszcikkemben leírtam, hogy a hamarosan működésbe lépő Drogmegelőzési Egészségfejlesztési Akkreditációs Bizottságnak pont az lesz a feladata, hogy kiszűrje a szakmailag nem megfelelő drogprevenciós programokat. Nagyon hasznos lesz újra megvizsgálni ezeknek a foglalkozásoknak a hatékonyságát, miután megtörtént a szakmaiatlan programok kiszűrése, azonban azt is számításba kell venni, hogy a drogprevenciós programok eredményei éves-évtizedes távlatban mérhetőek, a drogfogyasztási trendek pedig világszerte dinamikusan változnak.
Abban viszont biztosak lehetünk, hogy a szakmaiság megkövetelésével a diákok visszajelzései is kedvezőbben lesznek.
Kardos Tamás
Drogriporter
2009.02.13.
