Érdekes nézőpontok felvonultatása egy rendőr és egy ex-díler meginterjúvolásával, némi dogmatikával fűszerezve.
Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket az Igenhír írására. Ő a cikkel nyomtatott formában találkozott, de úgy hiszi, hogy az online verzió is megegyezik vele, így bátran linkeljük alább. Abban a furcsa helyzetben vagyunk, hogy a cikket egyszerre ajánljuk és kritizáljuk, ugyanis nagyon hasznosnak találjuk a BRFK illetékeseivel és az egyetemistákkal készített interjúkat, viszont a füvezés 8 pontjával vitába szállnánk.
A cikk apropóját azok februári-márciusi rendőri akciók adták, melyekben budapesti albérletekben nevelt marihuána-ültetvényeket számoltak fel. Az Igenhír arra volt kíváncsi, hogy a magyar főiskolások és egyetemisták termesztenek, illetve dílerkednek-e. A válaszokat Varga Péter százados, a BRFK kábítószer-bűnözés elleni szolgálatának munkatársa és egy ex-díler biztosította.
Az interjúalanyok egyetértettek abban, hogy a dílerkedő hallgatók nagyon ritka esetben keverednek bele a biznisz magasabb szintjeire, az azonban tény, hogy az egyetem jövedelmező színtérnek számít a kereskedő számára.
Amennyid van, annyit fogsz eladni – foglalja össze tömören egyetemi tapasztalatait az ex-díler.
A cikk ezután tér rá a termesztés kérdéskörére, illetve a rendőrök az egyszeri- és az élménybeszámolóikat online megjelentető fogyasztókhoz való viszonyára, ami kifejezetten érdekes lehet az érintett csoport számára.
Végül sajnos egy erőteljes váltás következik a cikkben, és az informatív hangvétel dogmatikusba vált.
Az „IGENHÍR 8 pontja a füvezésről” kisebbik része egyszerű vélemény, nagyobbik fele azonban olyan adatokkal és megállapításokkal dobálózik, melyek szakmai alátámasztásért kiáltanak, ilyeneket azonban nem találunk. Ezek lennének a problémás pontok:
2. A marihuána káros mivoltát bagatellizálni felelőtlenség: a füvet szívók tüdejébe négyszer annyi kátrány kerül, mint a cigarettát szívókéba, férfiaknál a 18 év előtt kezdett, min. heti rendszerességű, hosszú távú felhasználás 70 százalékkal növeli a nem-seminoma-típusú hererák kialakulásának esélyét.
Az állítás második fele – a füvezés és hererák korrelációja – egy friss kutatás eredménye mellyel kapcsolatban a kutatócsoport is felhívta a figyelmet, hogy ez az első ilyen irányú kutatás és továbbiakra lenne még szükség. Ez tehát a tudomány jelenlegi állása, a gond nem is ezzel van, hanem az ezt megelőző, a füvezés és a dohányzás összehasonlításával. Egy los angelesi professzor, Donald Tashkin pár éve rácáfolt az elterjedt tévhitre, és egy rákszűrő program vizsgálati eredményében belátta (amire ő sem számított), hogy míg a dohányzás egyértelmű rizikófaktornak bizonyult, a marihuána nem növelte számottevően a rák kialakulásának kockázatát. Sőt, azoknál a pácienseknél, akik kizárólag marihuánát szívtak és nem dohányoztak, még pozitívabb eredményeket kaptak, mint a sem nem dohányzó, sem füvet nem szívó kontroll-csoport tagjainál! A dohány és a kannabisz összehasonlításban ez mindenképpen említésre méltó eredmény.
3. 2009 füve nem ugyanaz, mint ami a hippikorszak anyaga volt: az egész világra jellemző tendencia a kenderszármazékok THC-tartalmának növekedése, ezért igaz, hogy a rendszeres fogyasztással nő az amotivációs szindróma és a kezdődő skizofrénia létrejöttének veszélye.
Ez a pont alighanem az Independent bocsánatkérő cikkére támaszkodik, amelynek állításait a lap pár hónappal később visszavonta.
Jeremy Laurence, az egészségügyi főszerkesztő 2008. július 21. cikkében elismeri „nincs bizonyíték arra, hogy a kannabisz nagyobb kockázatot jelent napjainkban az egészségre, mint 30 évvel ezelőtt”. Livy Iverson oxfordi farmakológia professzort idézik, aki szerint „egyszerűen nem igaz”, hogy a kannabisz napjainkban 20-30-szor potensebb, mint korábban. (…)
„A bizonyítékok szerint a kannabisz-használata még a legrosszabb esetben is 1 százalékkal növelheti a szkizofrénia kialakulásának kockázatát”.
5. A biológiai hajlammal rendelkezők számára a marihuána kapudrog: számosan vannak, akiket az alkohol nem, csak a fű lök meg a gyors és meredek, keménydrogok felé vezető úton.
Erről is jó lenne olvasni egy vonatkozó kutatást, mert ez önmagában nem több egy hipotézisnél. A kapudrog elméletet ma már a tiltás pártiak is kezdik mellőzni.
6. A legalizálás kontraproduktív: felmérések igazolják, hogy „először azért próbálják ki az emberek a tiltott szert, mert kíváncsiak." A legalizálás miatt egy generáció múlva már más, illegális (és praktikusan: durvább) szerek jelentenék a szabadságot és a kíváncsiság forrását. Ezért lehet jobb megoldás minél alacsonyabban tartani a tiltóhatárt.
Ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor a jelenlegi szabályozás már megoldást nyújtott volna a hazai alkoholproblémára – a magyarok azonban még mindig erre a legális szerre a legkíváncsibbak, sőt, a tinédzserek igen jelentős hányada legális gyógyszerekre fogyasztja a tömény italokat. A legalizálás optimális esetben nem puszta engedélyezetté tételt, hanem szigorú szabályozást és oktatásbeli szemléletváltást is jelent – amely az elrettentés helyett a felelősségteljes fogyasztást célozza.
7. Az „alkohol és a cigi sokkal károsabb és rákkeltőbb" típusú mantrázás demagógia. Az említett legális szerek károsságát soha senki nem vitatta (vagy csak borult elméjűek), visszaszorításuk (jövedéki adóval, korlátozással) aktuális kérdés.
Szomorú, hogy ma sokan a hiteles és tényszerű információk terjesztését demagógiának bélyegzik. Prevenciós szempontból nagyon is fontos, hogy a fiatalok szembesüljenek az általuk leggyakrabban használt pszichoaktív szerek valós kockázataival. Egyes „drogprevenciós kiadványok” például az alkohol káros hatásait bagatellizálják el, hogy a marihuánát veszélyesebb szernek tüntessék fel. Ez az igazi felelőtlenség és demagógia!
8. A marihuána, mint identitásképző, a „free the weed" és „legalize it", mint szabadságszimbólum káros, és téves ideológia. Nem lehet cél, hogy valaki káros szenvedélyét, életvezetési problémáját világnézetté szélesítse.
Az utolsó pontban alighanem a szerzők tényleges álláspontjával állunk szemben: a marihuánaszívás nem más, mint egy életvezetési probléma, a szabadság téves irányból történő hajszolása. Hogyan lehetséges azonban, hogy az alkalmi sörözés, vagy borozás már-már követendő magatartásforma és csak az alkoholbetegekre mondjuk, hogy életvezetési problémájuk van? Az illegális szereknek nem létezhet felelősségteljes fogyasztási mintázata?
A legalizációs mozgalom a felszínes szemlélő számára lehet, hogy pusztán a szabadságnak egy káros szimbóluma, azt azonban vegyük figyelembe, hogy a legalizáció kérdése nagyjából a kábítószerek osztályának megalkotása óta nagyon komoly gazdasági, politikai, egészségügyi, jogi és társadalmi vitákat generál! Azt hiszem, senki nem gondolja, hogy a Nobel-díjjal kitűntetett, konzervatív Milton a marihuánához fűződő személyes kötődése miatt érvelt évtizedeken keresztül a növény legálissá tétele mellett, és az 500 közgazdász – aki petíciót nyújtott be Bush elnöknek a marihuána-tilalomról folytatott nyílt és őszinte társadalmi párbeszéd kialakítására – sem visel kannabiszleveles nyakláncot az inge alatt.
A mai legalizátorok fő célja a kulturált fogyasztási normák terjesztése (a tilalom alatt jellemzően a szélsőséges fogyasztási mintázatok kerülnek előtérbe – lásd alkoholtilalom), az aránytalan büntetések és a társadalmi stigmatizáció megszűntetése, az egészségügy és a kábítószerfüggők kezelésének optimálissá tétele, a drogellenes háború nem kívánt következményeinek felszámolása és a gazdaság fellendítése.
Ha tehát a legalizáció kérdésének egészét egy életvezetési problémára szeretnénk leredukálni, akkor azt kell mondanunk, hogy egy kivételesen termékeny életvezetési nehézséggel állunk szemben.
Kardos Tamás
Drogriporter
2009.04.02.
