Az ENSZ Kábítószerügyi Bizottságának 49. ülésszaka anélkül zárult le, hogy akár az ártalomcsökkentés, akár a 10 éves akcióterv értékelésének területén áttörést sikerült volna elérni.
Az ENSZ Kábítószerügyi Bizottságának 49. ülésszaka anélkül zárult le, hogy akár az ártalomcsökkentés, akár a 10 éves akcióterv értékelésének területén áttörést sikerült volna elérni.
Az ENSZ Kábítószerügyi Bizottságára (CND) számos civil szervezet küldött megfigyelőket, a magyarországi szervezetek közül a TASZ képviseltette magát. (A tavalyi ülésszakról készített beszámolónkat olvasd el itt!) A civilek azonban nem szólalhattak fel a világ drogpolitikájának irányát meghatározó konferencián, amelyen a kábítószerügyi konvenciókat aláíró minden tagállam részt vesz. A határozati javaslatokat megvitató ülésen az elnök egy ízben még távozásra is felszólította a nem-kormányzati szervezetek küldötteit (a helyzet iróniája, hogy éppen azelőtt, mielőtt a civil társadalom bevonásáról szóló kanadai határozati javaslatot megvitatták volna). A holland küldöttek bátor kiállásának köszönhetően végül mégis a teremben maradhattunk. Bár a titkárságon számos civil küldött jelezte, hogy hozzá szeretne szólni a vitához, a Bizottság idei magyar elnöke, Zanathy Györgyi végül az idő hiányára hivatkozva nem engedte szóhoz jutni őket. Nagy érdeklődés kísérte ugyanakkor az Open Society Institute (OSI) által szervezett fogadást, amelyen a civil társadalmat képviselő szakemberek festettek nem túl kedvező képet az Oroszországban és Ázsiában népszerű "drogterápiás" programokról (például a drogfüggőség "kezelésére" alkalmazott kínai agysebészeti beavatkozásokról, a vietnámi munkatáborokról és a pácienseket "terapeutikus verésben" részesítő és az ágyhoz láncoló indiai "rehabilitációs" otthonokról).
Az ENSZ bécsi palotája madártávlatból
Ülésezik a CND
A nyitóülésen az ENSZ Kábítószer- és Bűnüldözési Hivatalának (UNODC) igazgatója, Antonio-Maria Costa a globális drogtilalmi rendszer sikerét olyan adatokkal próbálta igazolni, mint például hogy az alkohollal és dohánnyal kapcsolatos halálesetek számához képest az illegális drogok jóval kevesebb embert ölnek meg. Ez pedig szerinte a drogkontroll-rendszer hatékonyságának tudható be. Nem említette azonban, hogy az alkohollal és a dohánnyal szemben a leggyakrabban használt illegális drog, a kannabisz fogyasztása nem jár hasonlóan halálos következményekkel. Sem pedig azt, hogy a szigorú drogtilalmi rendszerek világszerte növelik az illegális drogok miatti elhalálozások számát azzal, hogy lehetetlenné teszik a fogyasztóvédelmet, a steril injekciós felszereléshez való hozzáférés szigorítása, a stigmatizáció és marginalizáció miatt pedig emberek tízmillióit fenyegeti a HIV/AIDS és a hepatitis gyógyíthatatlan járványa. Costa sikerként értékelte, hogy egyes dél-kelet ázsiai országokat az utóbbi évtizedben gyakorlatilag „ópium-mentessé” tettek, a koka-cserje termelése pedig jelentősen visszaesett Dél-Amerikában. Ezeknek a sikereknek az értékét azonban jelentősen csökkenti az a tény, hogy Afganisztánban az ópiumtermelés rekordokat dönt, a fő fogyasztói országokban pedig az utóbbi években növekvő tendenciákat mutat a kokain használata. A drogtilalmi képlet szerint az irtóhadjáratnak azzal a kézzel fogható eredménnyel kellene járnia, hogy a drogok hozzáférhetősége jelentősen csökken a nagyvárosok utcáin: ezzel az eredménnyel azonban mindezidáig adósunk maradt. Új kihívást jelentenek az ENSZ által elsőszámú közellenségnek kikiáltott amfetamin típusú stimulánsok (ATS), amelyeket gyakorlatilag bárhol viszonylag olcsón elő lehet állítani.
Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata:
"Mindenkinek joga van az élethez,
a szabadsághoz és a biztonsághoz"
– a drogfogyasztók esetében az ENSZ kivételt tesz…
Mr. Costa is érzékeli, hogy az 1998-ban kitűzött célok (az illegális drogok termelésének, kereskedelmének és fogyasztásának megszüntetése vagy jelentős csökkentése) megvalósítására kiszabott tízéves határidő a végéhez közeledik, így sikereket kell felmutatnia a kudarcok helyett. Ezért is választották az idei CND fő témájának az alternatív termények terjesztését elősegítő programokat, amelyek valóban jóval nagyobb sikereket érnek el, mint a pusztán növényirtásra koncentráló programok (ezt hangsúlyozta a tematikus vita során a magyar kormány részéről felszólaló Lévay Miklós egyetemi tanár is). A drogtilalmi gépezet működésének hatékonyságát azonban nem mérheti fel és nem értékelheti az a szervezet, amely ezt a működést biztosítja: szükség lenne egy független tudományos bizottságra, amely ezt a feladatot betölti. Ezt a felismerést fogalmazta meg az Európai Unió által benyújtott határozati javaslat is, amelyet azonban végül az USA és szövetségesei nyomására semlegesítettek: a szövegből kikerült a független bizottság létrehozásának igénye, csupán arra kéri fel az igazgatót, hogy konzultáljon a „megfelelő” szervezetekkel és szakértőkkel. Hasonló sorsra jutott a kanadaiak javaslata a civil társadalom bevonásáról (amely a civil szervezetek szerepét gyakorlatilag a drogok veszélyességének tudatosítására redukálja) és a brazilok javaslata a HIV terjedésének megelőzésére szolgáló ártalomcsökkentő programok támogatásáról (a szövegből kikerült a steril fecskendők hozzáférhetőségének szükségessége).
Sárosi Péter