A betépett drogturistákat vizionáló, vagy az áltudományos érvekkel operáló fejtegetéseknek higgyünk inkább?
A marihuána legalizációjának kérdése rendszeresen megosztja az embereket már a globális drogtilalom kezdetei óta. Ha születik egy írás pro oldalon, akkor kisvártatva a kontra oldal is reagál. A személyes érintettség és ellenszenv alakította cikkek esetén az igazságot valahol a középúton kell keresnünk.
A két oldal összecsapásának terepe ezúttal a Gépnarancs volt. Az első, legalizációt támogató cikk Fekete Klárától mítoszdöntögetéssel indul kisebb-nagyobb csúsztatásokkal. Nem igaz például, hogy a marihuána fogyasztása nem alakíthat ki függőséget, ahogy félrevezető a legalizáció várható hatásait a portugál dekriminalizáció tapasztalataiból levezetni. Az elrugaszkodott fantáziálás a világról, mely a legalizáció bevezetése után köszönte ránk pedig még azoknak is ellenszenves lehet, akiket amúgy addig nem zavar a füvezés, amíg nem az orruk alá fújják a füstöt. A válaszcikk azonban egy olyan illető tollából született, akit e füst akaratlan belégzése áltudományos konzekvenciák levonására és a „füves személyiség” sztereotip megalkotására sarkallt.
„Tisztázzuk le, mi az a marihuána” kezdi írását Hubozso azzal a szándékkal, hogy rámutasson, miért is sokkal veszélyesebb ez a növény annál, mint ahogyan azt a legalizálni vágyók képzelik. A hozzáértés hiánya azonban már az első sorokból kitetszik. A kannabisz ugyanis nem „indiai vadkender”, hanem nemesített kender, de a köznyelvre hagyatkozva ezen hamar felülemelkedhetünk. A növényhez való további közelítéskor azonban azt olvashatjuk, hogy a „legnagyobb THC tartalom a felső levelekben található”. Ez is tévedés, hiszen THC-t jelentős mennyiségben csak a növény virágzata tartalmaz, illetve annak fedőlevelei. Pontatlan az is, hogy a hatás csupán a bevitt mennyiségtől függ, hiszen a növényben találhatóak egyéb kannabinoidok, például a CBD, amelynek mennyisége fajtánként eltérő, de a hatás milyenségét jelentősen befolyásolhatja – lásd a speciálisan gyógyászati célra nemesített fajtákat – továbbá nem tekinthetünk el a fogyasztó lelkiállapotától és környezetétől sem.
A hatás fejtegetésekor olvashatjuk, hogy a THC „megtámadja” az idegrendszert. Az állítás mindenképp finomításra szorul, hiszen ahogyan arra egy kutatás rámutatott, a modern orvosi képalkotó eszközökkel (például MRI-vel) végzett vizsgálatok szerint nem következik be anatómiai változás a krónikus marihuánahasználók agyában. A kutatók arra jutottak, hogy szemben az alkohollal és a kokainnal a THC nem idegméreg.
Az értekezés a továbbiakban filozófiai síkra terelődik, és azt firtatja, hogy vajon mesterséges-e a marihuánafogyasztás keltette boldogság. Komolyabb filozófiai magaslatokra azonban ne számítsunk, hiszen a szerző szerint a fogyasztó „a méregtől kapott jókedvvel kellemesen érzi magát, de miután a drog kiürült a szervezetéből, a gondolataiból, az emlékképekből ez a felhő nem tűnik el. Ezért van, hogy a marihuána fogyasztóknál rendszeres a rövid távú memória romlása”.
Nehezen érthető, hogy az emlékképekre telepedő felhő miként kúszna át mindig a rövidtávú memóriát aktuálisan megtelített elemek fölé, de képzelgéseink helyett a tudományos eredményekre hagyatkozva azt mondhatjuk, hogy nincsen meggyőző bizonyíték arra, hogy a hosszútávú erős marihuánahasználat tartósan károsítja az emlékezetet vagy más kognitív funkciókat. A rövidtávú memória gyengébb működését csak az intoxikáció végéig figyelték meg vagyis a felhő ezután felszakadozik.
Hubozso szerint viszont ez a memóriaromlás igenis fennmarad és a lassú problémamegoldás gátlásossághoz vezet, amit a fogyasztó újabb adag marihuána elfogyasztással orvosol. Ez kétségkívül eredeti érv, de talán nem akkora csoda, hogy még nem találkoztunk vele. Ügyesebben lehetett volna idecsatolni a kapudrog elméletet, vagyis hogy a fogyasztó válaszul stimulánsokhoz nyúl, hogy felgyorsítsa az agyi funkcióit. A marihuánafogyasztók azonban nem robotok, ahogyan a droghasználatnak sem egyetlen lehetséges koreográfiája van, így az ehhez hasonló magasröptű megfejtéseket aligha húzhatjuk a fogyasztók népes csoportjára.
A „THC kiégeti a vitaminokat és ásványi anyagok nagy részét az idegrendszerből” állításra hosszas keresés után sem találtam alátámasztást, azonban érdemes lett volna itt utalni a dohányzás és az alkoholfogyasztás jól dokumentált, vitaminszintet csökkentő hatására.
Végezetül a rendszeres kannabiszfogyasztó lelkivilágáról olvashatunk, aki elszigetelődik mindenkitől és „nem elég hogy saját maga csúszik a lejtőn, esetleg zuhan a szakadékba”, de a kritizált íráshoz hasonló kirohanásokkal próbál másokat is magával rántani. Bármely legális vagy illegális drog rendszeres fogyasztói között lehet találni olyat, aki egyfajta önigazolásként bizonygatja, hogy szokása nem káros és kontroll alatt van. De az a feltételezés, hogy minden egyes beszámoló mögött, amely nem elrettentő módon viszonyul a marihuánához, egy önigazoló füves áll – nos, ez talán még a Kendermagtalanító Egyesülettől is erős lenne.
Kardos Tamás
Drogriporter
2012.02.03.
