Félrehangolás
Igen találó a cikk címe, mert a Polgári Engedelmességi Mozgalom akciója következtében fellángolt dekriminalizációval kapcsolatos vita egyik legszembetűnőbb jellegzetessége számomra a félrehangolás volt.
Félrehangolás abban az értelemben, hogy a dekriminalizáció ellenes valódi érvek helyett a legalizáció kritikájával (és a vele való ijesztgetéssel) találkozhattunk.
Félrehangolás azért is, mert a prohibicionista érvelés központi eleme a marihuána káros voltának bizonygatása volt, azzal az előfeltevéssel, hogy ha káros, indokolt, sőt szükségszerű fogyasztásának büntetése (kriminalizálása) annak érdekében hogy „visszaszorítsuk a fogyasztását”, „megelőzzük a kipróbálásukat”. Ez egy súlyos csúsztatás, mert elviheti az emberi, racionális és betartható drogpolitika körüli vitát a különböző szerek egészségkárosító hatásai körüli eszmecsere felé, a közgondolkodásban pedig fenntartja azt a téves meggyőződést, hogy a drogfogyasztás – legyen szó bármely kábítószerről – visszaszorítása elérhető büntetőjogi eszközökkel, utcai igazoltatásokkal és törvénytelen, megalázó diszkórazziákkal.
Jelen cikk hasonló érveléseket használ, ezért a kritika első felében csak a drogpolitikai kérdésekkel foglalkozunk, és utána térünk majd rá a marihuánával kapcsolatos állításokra.
Elővigyázatosságból agresszió?
„A kutató úgy látja: ha a politikusok a marihuánafogyasztással kapcsolatos jogszabályi tiltást érdemben megváltoztatnák, ezzel a mai fiatalok és a jövő nemzedékek egészségét tennék kockára, és a következmények aligha lennének visszafordíthatóak. A politikai és jogi döntéshozók kötelessége, hogy döntéseiket naprakész és tudományosan megalapozott információk alapján hozzák meg. E tekintetben mind a költségek, mind a fogyasztás elterjedésének és mértékének alakulására vonatkozó adatok, trendek és az egészségügyi következmények ismerete szükséges. Amennyiben bizonytalanságok adódnak, az elővigyázatosság elvét célszerű érvényesíteni.”
„A hazai nemzetközi felmérések egyöntetűen azt is jelzik, hogy a fiatalok túlnyomó többsége még a marihuánát sem próbálja ki, ami a társadalom elutasító attitűdjén kívül a törvényi szigornak is köszönhető.”
Semmilyen tudományos bizonyíték nincs amellett, hogy a büntetőjogi eljárásnak elrettentő hatása lenne azokra a fiatalokra, akik illegális szerekkel próbálkoznak, ugyanakkor nyilvánvaló bizonyítékok állnak rendelkezésre arról, hogy a fogyasztók üldözése nemhogy megakadályozza, hanem elősegíti marginalizációjukat és stigmatizációjukat és csökkenti a sikeres társadalmi integráció valószínűségét. Egy alkalmi droghasználó kevés droggal kapcsolatos problémát tapasztal saját életében mindaddig, amíg büntetőeljárást nem indítanak ellene.
Azok akik nem használnak marihuánát a legtöbb esetben úgy nyilatkoznak, hogy nem érdekli őket a szer, nem pedig a törvényektől való félelem ami miatt nem szívnak [1]. A tiltó drogpolitika nem befolyásolja a marihuána fogyasztását, mivel nem növeli meg a legális szankcióktól való félelmet, nem teszi kevésbé elérhetővé a szert és nem növeli meg annyira az árát hogy az iránta való igény megszűnjön[2].
Nem nevezném elővigyázatosságnak fenntartani egy célját (a drogmentes társadalmat, vagy a drogok kipróbálásának megelőzését) elérni nem képes, de rendkívül költséges (ma Magyarországon a kormány kevesebb, mint 1 milliárd forintot különített el prevencióra, terápiára és kutatásra összesen, az igazságszolgáltatás költségei – bár ezekről pontos kimutatás 1999-ben készült utoljára – sokszorosát teszik ki ennek), évente emberek ezreit meghurcoló, életükbe agresszíven beavatkozó, kontraproduktív rendszert, melynek indíttatása tisztán morális eredetű és minden tudományos és szakmai érvet nélkülöz.
Elővigyázatosság az lenne, ha a drogpolitika egyik legalapvetőbb elve érvényesülne: ne teremtsen több problémát mint amit megoldani szándékozott.
Elővigyázatosság és a fiatalok érdekeit valóban figyelembevevő politika az lenne, ha emberi méltóságukat, egészségüket és biztonságukat tartaná szem előtt, nem egy morális utópia betartatását.
Elővigyázatosság az lenne ha börtönnel csak akkor fenyegetnénk egy cselekményt, ha kezelésére már semmilyen racionális és emberi alternatíva nem létezik.
Elővigyázatosság az lenne, ha nem kényszerítenénk kezelésre problémamentes vagy akár problémás embereket, csak hogy mentesítsük őket saját betarthatatlan törvényeink szigorától.
Nehézségbe ütközik-e a kábítószerek beszerzése?
„Amíg szeszes italt és cigarettát korlátozás nélkül lehet vásárolni, addig a legelterjedtebb illegális drog, a marihuána beszerzése nehézségekbe ütközik.”
Sem Magyarországon, sem Európában, de még a drogháborút folytató Egyesült Államokban sem ütközik különösebb nehézségbe az illegális szerekhez hozzájutni, legkevésbé a marihuánához.
A 2003-ban végzett vizsgálat keretében 2074 budapesti, 9-10. évfolyamos középiskolai diákot kérdeztek meg a marihuána hozzáférhetőségének helyéről és az egyes kábítószer-típusok hozzáférhetőségéről[3]. A marihuánát vagy hasist találták a legkönnyebben hozzáférhetőnek, A marihuána hozzáférhetőségéről szóló adatok szerint a megkérdezettek legnagyobb arányban (29%) a diszkókat, bárokat jelölték meg, mint ahol a legkönnyebben lehet marihuánához jutni. A megkérdezetteknek átlagosan 36%-a nem rendelkezett információval a kábítószerek hozzáférhetőségéről.
Az EMCDDA megállapítja, hogy azoknak a 15 és 16 éves iskolai tanulóknak a száma, akik szerint a kannabisz könnyen vagy nagyon könnyen elérhető, rendre sokkal magasabb, mint a kannabisz használatának előfordulását jelentők száma[4].
A NIDA 2003-mas nemzeti vizsgálata szerint a tizedik osztályosok 73,9%-a, a felsőbb osztályokban megkérdezetteknek pedig 87%-a meglehetősen könnyűnek, vagy nagyon könnyűnek ítélte meg a marihuána beszerezhetőségét[5]. Egy 2002-es Columbia Egyetem által végzett felmérés során a serdülők a teljesen szabályozatlan piacú marihuánát könnyebben beszerezhetőnek találták, mint a szabályozott keretek között forgalmazott sört vagy dohányárut[6].
Rejtőzködés
„Bár a tiltással nem lehet teljesen felszámolni a nem kívánt viselkedést, a kutató egyetért John Stuart Mill-lel, a neves liberális gondolkodóval, aki A szabadságról című munkájában így ír: ’a tiltott cselekmények elkövetői […] arra kényszeríthetők, hogy cselekedeteiket bizonyos titkossággal és rejtélyességgel övezzék, s így senki ne tudjon róluk semmit azokon kívül, akik kifejezetten keresik őket, s ennél többet a társadalom nem kívánhat elérni’.”
A tiltó légkörben a problémás drogfogyasztók valóban vonakodhatnak a segítség igénybevételétől, de ez sokkal inkább probléma, mint kívánatos állapot. A holland drogpolitika sikerességének egyik alapja az a felismerés, hogy egy problémát, így a droggal kapcsolatos problémákat akkor lehet kezelni, ha láthatóvá tesszük őket. A struccpolitika, a problémák szőnyeg alá söprése nem hogy nem oldja meg a helyzetet, de eszkalálja a nehézségeket. A nem tudás, az információhiány és félretájékoztatás a kábítószer-jelenség, a kábítószerek és a kábítószer-fogyasztók előítéletes és téves megítélését tartja csak fenn, és megnehezíti a felelős döntéshozást mind az absztinencia, mind pedig a mértékletes és kontrollált droghasználati formák megtanulása terén.
Károk
„Mill azt is megállapítja: ’amint egy ember viselkedésének bármely része hátrányosan hat mások érdekeire, a társadalom illetékessé válik a dologban. […] Amint egy személy vagy közösség megfoghatóan károsodik vagy megfogható esélye van annak, hogy károsodni fog, az esetet ki kell vonni a szabadság tartományából, és az erkölcs vagy a törvény hatáskörébe kell utalni’.”
A kannabisz fogyasztása nem jár komoly egészségügyi problémákkal az egyén és a társadalom számára[2][7][8][9]. Ugyanakkor, mint azt fentebb kifejtettem, ha csupán a marihuána hatásaival kapcsolatos vitába bocsátkozunk, és azt a tényt próbáljuk meg elfogadtatni, hogy a marihuána nem annyira ártalmas szer mint amilyen képet festenek róla, (pontosabban azt hogy minden szer káros lehet mértéktelenül használva, de nem igaz hogy a marihuána vagy más drog használata automatikusan mértéktelenséghez és ezzel egyéni és társadalmi károkhoz is vezet) akkor elfogadjuk a logikai alapfeltevést, hogy a tiltás alkalmazásának kritériuma a szerek károsságának mértéke. Ugyanakkor a sokkal több nehézséggel járó heroin vagy crack-kokain használat esetében sem adekvát megoldás a tiltó drogpolitika, sőt.
A heroint nem azért próbálják ki kevesebben, mert tiltják és nem is azért mert sokkal nehezebben beszerezhető vagy (kezdetben) drágább lenne mint a marihuána. A heroint azért használják kevesebben mert vagy nem érdekli őket, vagy pedig eleget hallottak a veszélyességéről, (és itt sokkal kevésbé az elrettentő kampányokra gondolok, mint a szociális közeg informális tudására). Ugyanakkor a heroint még akkor is kipróbálják és használják az emberek, ha tisztában vannak a veszélyeivel.
Az intenzív heroinhasználót börtönnel nem lehet „meggyógyítani”. Az intenzív heroinhasználó helyzetét rontja a börtön. Az intenzív heroin-használót nem lehet eltereléssel „meggyógyítani”.
Ha tíz embert megfogunk az utcán és hat hónapig egy egyébként jól felkészült segítőhöz járatjuk őket, bizonyára lesznek páran akik profitálnak belőle. Ha tíz marihuána-használó embert megfog a rendőrség az utcán és hat hónapig egy egyébként jól felkészült segítőhöz járatja őket a börtön alternatívájaként, valószínűleg akad köztük is akinek ez a javára válik. Mennyivel jobb lenne ha ezeket a forrásokat arra költhetnénk, hogy a problémás heroin- vagy marihuána-használó önkéntesen, magától vegye igénybe ezeknek a szakembereknek a segítségét, idejét és energiáját.
A diszkóban ecstasy-t fogyasztó fiatalokat nem lehet diszkórazziákkal elrettenteni a fogyasztástól. A diszkórazziákkal nagyon sok pénzt el lehet költeni és sok drogfogyasztó fiatalt lehet kényszerkezelésre küldeni, de nem annyit hogy ez bárkit is meggátoljon az ecstasy vagy más partydrogok fogyasztásában. Az ecstasy fogyasztót nem lehet kényszerkezeléssel „meggyógyítani”. Mennyivel ésszerűbb lenne, ha a razziákkal járó éves százmilliós kiadásokból a táncos szórakozóhelyeken a tiltás ellenére drogot fogyasztó fiatalok biztonságával és egészségével törődnénk. Megfelelő információval, ártalomcsökkentő eszközökkel látnánk el őket addig amíg (akár nemtetszésünk ellenére) drogot fogyasztanak, és ha valóban problémájuk származik a szerek fogyasztásából, segítséget nyújtanánk nekik a változtatáshoz. Az ártalomcsökkentésről később részletesebben is szót ejtek majd.
Megnöveli-e a dekriminalizáció a drogfogyasztók számát?
„Ha Magyarországon a fogyasztással összefüggő kereslet tiltása a liberális várakozásnak megfelelően – akár az úgynevezett polgári engedelmességi mozgalom nyomán – enyhülne, ennek következményeként valamelyest csakugyan csökkenhetnének a vonatkozó költségek. Azonban, mivel a rendszeres fogyasztás növekedne, az így megtakarított összeget felemésztenék a kezeléssel járó megugrott kiadások.”
A szakértők szerint a dekriminalizációval nem nő meg a kábítószer-fogyasztók száma. MacCoun & Reuter (2001) amerikai, ausztrál, holland, spanyol és olasz dekriminalizációs politikák következményeit vizsgálva arra az egyértelmű következtetésre jut, hogy a csekély mennyiség tartásának depenalizációja (vagyis a büntetés megszüntetése) nem növeli meg a droghasználat prevalenciáját (előfordulását)[10].
A holland példa bizonyítja, hogy még a legalizáció, vagyis a marihuána szigorúan szabályozott felnőttek számára történő kereskedelmi forgalmazása sem jár a prevalencia jelentős növekedésével, a fiatalok droghasználati értékei messze alulmúlják az amerikai számokat, és megegyeznek az európai értékekkel.[11][12][13]
„Magyarországon több tízezer fiatal marihuánafüggő él. A tiltás enyhítése, amelyre a droglobbi – polgári mozgalomnak álcázva – törekszik, szakértők szerint tovább növelné ezt a számot.”
A szakértők szerint szükség van dekriminalizációra. A PEM során önmagukat feladó emberekkel szolidaritást vállaló 56 kábítószer-jelenséggel és kábítószer-fogyasztókkal napi szinten foglalkozó szakértő, többek között Veres Ilona művészetterapeuta, Ritter Ildikó kriminológus, Dr. Funk Sándor addiktológus, Demetrovics Zsolt pszichológus, Miletics Marcell szociális munkás, Dr. Szemelyácz János pszichiáter-addiktológus, nyilatkozatában így szól a kérdésről:
„Meggyőződésünk hogy a kábítószer-fogyasztók üldözése nem megfelelő eszköz a kábítószer-probléma kezelésében, és több problémát teremt mint amit eredetileg megoldani szándékozott. A törekvés, hogy büntetőjogi eszközökkel szorítsuk vissza a kábítószer-fogyasztást nem képes célját teljesíteni, de fiatalok ezreinek életét és karrierjét teheti tönkre, stigmatizálja és kirekeszti a problémás fogyasztókat, és elvonja a forrásokat a helyzet emberségesebb kezelésétől.”
Létezik-e jól működő drogpolitika?
„Gyakran felmerül a kérdés, hogy létezik-e egyáltalán univerzális, jól működő és fenntartható kábítószer-politika.”
A kábítószer-fogyasztás kiirthatatlanul része a kultúránknak. A jól működő és fenntartható kábítószer-politika, a legtöbb nyugat-európai országban mára prioritást élvező ártalomcsökkentő szemlélet ebből a tényből indul ki. A valós károk csökkentésére törekszik úgy hogy önmaga nem teremt még több problémát. Az ártalomcsökkentés lényege az a felismerés, hogy az emberek, függetlenül attól hogy tetszik-e nekünk vagy sem, időről időre potenciálisan veszélyes dolgokat tesznek. A kérdés az, hogy miként lehet csökkenteni ezeknek a viselkedéseknek a kockázatát és az ebből származó károkat. A biztonsági öv használata vezetés közben, a sisak használata motorozáskor, a filter használata a cigarettán ártalomcsökkentés. A biztonságos szex oktatása ártalomcsökkentés. Az absztinenciáról prédikálni nem az. Biztonságos szerhasználati tanácsokat adni mondjuk ecstasyval kapcsolatban ártalomcsökkentés. Azt hajtogatni, hogy „mondj nemet” nem az. Az ártalomcsökkentő szemlélet a drogfogyasztót is embernek tekinti, akinek jogai vannak. Van döntésképessége és joga van az egészséghez és szabadsághoz. Az ártalomcsökkentő hozzáállás ahelyett, hogy a drogfogyasztás prevalenciájára és annak büntetőjogi eszközeivel történő visszaszorítására koncentrálna, a valós egyéni és társadalmi károkat veszi figyelembe, és ezek minimalizálására törekszik. Nem teremt a drogfogyasztásnál is súlyosabb társadalmi költségeket és károkat a fogyasztók üldözésével, kirekesztésével és marginalizálásával. A problémás kábítószer-fogyasztók számára lehetőséget nyújt arra, hogy amíg életüknek abban a szakaszában vannak, amikor nem akarnak, vagy még nem tudnak változtatni helyzetükön, ez a viselkedésük számukra és a társadalomra nézve a lehető legkevesebb kockázattal járjon. Egy sor, az emberek alapvető motívumainak és szükségleteinek megfelelő, életmentő és megtartó intézkedést tesz, mert prioritása az emberek egészségének és életminőségének javítása. A társadalomból nem lehet eltüntetni a drogfogyasztást, de elő lehet segíteni a kontrollált szerhasználatot és minimalizálni a drogfogyasztáshoz kapcsolódó károkat és költségeket. Ilyen drogpolitika létezik, A magyar Nemzeti Drogstratégia is nagyrészt ebben a szellemben íródott. A Nemzeti Drogstratégiában fontos szerepet kap az ártalomcsökkentő szolgáltatások fejlesztése, csakúgy mint a prevenció és a rehabilitáció biztosítása. A fogyasztók üldözése nem szerepel feladatként a Drogstratégiában.
Költséghatékonyság
„Ujváry István cannabiskutató több elemzés adatait összehasonlítva állítja: nem igaz, hogy a fogyasztó csak önmagának árt, és az sem bizonyítható, hogy a tiltás költségei magasabbak lennének, mint egy felszabadított drogpiacéi.”
Dr. Jeffrey Miron, a Harvard Egyetem közgazdaságtan-professzora nemrég publikált tanulmányában kiszámolta a jelenlegi amerikai marihuána-tilalom költségeit, és arra a következtetésre jutott, hogy a kormány számára sokkal költséghatékonyabb lenne a legalizáció. A Miron-jelentés szerint a kormányzat évente 10-14 milliárd dollárt spórolhatna meg a legalizációval: a marihuána-tilalom fenntartása ugyanis jelenleg 7,7 milliárd dollárba kerül évente, ebből 5,3 milliárd dollár az állami és városi önkormányzatok, míg 2,4 milliárd a szövetségi kormány költségvetéséből származik. Ha ezenkívül a marihuánát az általános termékekhez hasonló módon szabályoznák, évente 2,4 milliárd dollár bevétel származhatna az adókból, míg ha az alkoholhoz és dohányhoz hasonló módon, abból akár évi 6,2 milliárd dollár adóbevétel is keletkezhet; ezt a pénzt prevencióra és kezelésre is lehetne fordítani.
Marihuánával kapcsolatos állítások
Kinek árt?
"Azonban tény, hogy a cannabis használatát, élvezetét, esetleg a hirtelen jövő, kellemetlen mellékhatások elviselését meg kell tanulni. Ez egyedül és az első alkalommal nem megy, ezért terjedt el a három–öt fős csoportokban való fogyasztás szokása. A kutató felteszi a kérdést: ha nyilvánvaló, hogy a néhány alkalom alatt megtanult marihuánafogyasztás egészségkárosító viselkedés elsajátítását, a függőséghez vezető út első lépéseit jelenti, akkor elnézhetjük-e magát a betanítás folyamatát? Másképpen fogalmazva: az együttes fogyasztás vajon nem meríti-e ki a másnak ártás fogalmát?"
Az emberek társaságban fogyasztják a marihuánát, legtöbbször az alkoholt és más drogokat is. A fiatalok is először egymás társaságában szívnak. Ez egy kulturális jelenség, az emberek úgy élnek együtt, hogy időnként közösen pszichoaktív szereket fogyasztanak, és a szer használatát meg kell tanulni. Van aki számára problémákat okoz a marihuána-fogyasztás, és sok ember él akinek az alkohol vagy nikotin-fogyasztás okoz problémát. A vasárnapi ebédnél a családfő sokszor egy kis pohár bort tölt ki a kellő korú gyermekének. Betanítja ilyenkor? Bizonyos értelemben igen. Megtanítja arra, hogy mi az adott szer fogyasztásának mértékletes módja. Nem arra próbálja megtanítani hogy alkoholista legyen. Aztán a fiatal a barátaival is iszik. Itt is megtanítják bizonyos fogyasztási mintákra. Az ebédnél a borral és ennek a szernek a kultúrált használatával megismertető apa megpróbálja felvértezi gyermekét arra az esetre, ha a barátai intenzívebb fogyasztási példát mutatnak neki. Az apa nem azt mondja a gyermekének, hogy meg ne kóstold édes fiam a bort, mert korszakov szindrómád lesz, és nem bírod majd elkezdeni a napot egy feles nélkül, hanem azt mutatja meg hogy mi ennek a szernek a biztonságosabb használati módja. Az apa a legtöbb esetben nem tanítja meg a fiát a marihuána szívás kontrollált formájára, erre csak a társai taníthatják meg őt, vagy saját kellemetlen tapasztalataiból vonja le a megfelelő következtetéseket. A szubkultúra, amely olyan szert fogyaszt amit a társadalom többsége nem próbált és elítél, a kontrollált és integrált droghasználat szocializációjának kevésbé jó helyettesítője lehet, mint a család[14]. Valahogy még e nélkül is sikerül, a legtöbben a szerhasználatot életük egy részeként, bizonyos életfeladatok egyikeként, bizonyos alkalmakkor és módon tudják alkalmazni[15].
„Betanítás” és „másnak ártás” alkoholt reklámozni főműsoridőben? „Betanítás” és „másnak ártás” alkohol és dohánycégként szórakozóhelyeken reklámozni vagy táncos eseményeket szponzorálni?
Az alkotmánybíróság az együtt fogyasztók elterelési lehetőségét is megszüntette, hasonlóan életszerűtlen indokkal. Az alkotmánybíróság döntése ellen szakértők tiltakoztak.
Függőség
„Az Európai Parlamentben tavaly megszavazott, úgynevezett Catania-jelentésnek – mely az uniós kábítószer-ellenes stratégiára tett javaslatot – van egy különös függeléke. Az állítólag tudományos megalapozottsággal készített szöveg, amelyet több magyar képviselő is helyeselt, hangsúlyozza: a kábítószereket hatásuk alapján egyedileg kell vizsgálni, s azt a legalább másfél évtizede idejétmúlt megállapítást teszi a marihuánára utalva, hogy egyes szerek – különösen a könnyű drogok (light drugs) – nem okoznak függőséget.”
Lehet hogy az én hibám, de többszöri átolvasásra sem találtam a jelentésben ilyen állítást. Ugyanakkor érdemes idézni itt azt a részt ami a jelentésben a marihuánával kapcsolatos:
„[Az Európai Parlament]…a következőket javasolja a Tanácsnak és az Európai Tanácsnak a kábítószer elleni küzdelemmel kapcsolatos európai stratégia (2005–2012) jövőbeni meghatározása, valamint általánosságban az Európai Unió kábítószerrel kapcsolatos politikája tekintetében:…
…fokozza a kutatást az olyan növények alkalmazása területén, amelyek jelenleg a tiltott vagy szürke zónába esnek (mint amilyen a kender, az ópium vagy a kokalevél), ezek orvosi-, illetve élelembiztonsági célból, a fenntartható mezőgazdaság, az alternatív energiaforrások előállítása, a fa- vagy olajalapú termékek helyettesítése céljára, vagy más jótékony célokra történő felhasználása céljából;
folytasson tudományos vizsgálatokat a kábítószerek ellenőrzésére szolgáló jelenlegi intézkedések költségeiről és hasznáról, beleértve különösen a következőket: a cannabis és különféle legális és illegális származékainak elemzését, a hatás, a terápiás potenciál, és a kriminalizáló politikák és lehetséges alternatíváik értékelése végett; a terápiás célból orvosi felügyelet mellett heroint osztó programok hatékonyságának elemzését a kábítószerrel kapcsolatos halálesetek csökkentése fényében; a tiltó politika gazdasági, jogi, társadalmi és környezeti költségeinek elemzését a jog betarttatásához szükséges pénzügyi és emberi források vonatkozásában; és beleértve egy elemzést az európai stratégia és a globális kábítószerellenőrző rendszer égisze alatt folytatott politikáknak a nem-tagállam országokra gyakorolt hatásáról…”
„Nemzetközi felmérések alapján egyértelmű, hogy az életükben valaha marihuánát használók körülbelül tíz százaléka lett függő, azok közt pedig, akik ötnél több alkalommal szívtak füves cigarettát, ez az arány húsz–harminc százalék. A naponta szívóknak mintegy fele már a komoly függőség jeleit mutatja. A marihuána magyarországi elterjedtségére vonatkozó adatok szerint – óvatosan becsülve is – hazánkban több tízezer főleg fiatal marihuánafüggővel kell számolni.”
A legelterjedtebben fogyasztott kábítószer Magyarországon a mai napig a marihuána, az ezt fogyasztók túlnyomó többsége nem kábítószer-függő, nem beteg és nem is bűnöző. Ezek az emberek, ugyanúgy mint a marihuána helyett más szert fogyasztók, tanulnak, munkába járnak és normális családi életet élnek. A legtöbb ember, aki marihuánát szív, alkalomszerűen teszi[16]. Magyarországon valamennyi rendelkezésre álló kutatási eredmény azt mutatja, hogy a drogot próbáló, iskolában tanuló fiatalok többsége ma is első sorban próbálkozó vagy alkalmi fogyasztó[17]. A legtöbb rendszeres használó húszas évei végére felhagy marihuána-fogyasztásával[18]. Nagyon kevesen válnak napi marihuána-használóvá, és ezeknek is egy töredéke válik „függővé” a szertől. Egyes emberek rendszeresen és hosszú évekig szívnak marihuánát anélkül, hogy annak bármilyen negatív fizikai, pszichikai vagy társadalmi következményét megtapasztalnák[19].
A marihuána „függőséget kiváltó potenciálját” kisebbnek találták a kutatások, mint a legtöbb illegális szerét, de kisebbnek dohányénál és az alkoholénál is[20]. Rendszeres erős használók egy részénél ugyanakkor valóban kialakulhat „függőségnek” diagnosztizálható állapot (nem akkora hogy az bármiféle bűncselekmény elkövetéséhez vezetne, a marihuána birtoklásán kívül)[21]. Az addikció, függőség és abúzus fogalmak önmagukban is problémás definíciók[22], a marihuánára pedig még nehezebb alkalmazni őket. Ezeknél szerencsésebb a problémás használat kifejezés, mert az ezt vizsgáló kutatások a szer okozta valódi gondokra koncentrálnak. A marihuánával kapcsolatos ilyen vizsgálatok szerint a rendszeres marihuána-használók durván tíz százaléka számol be arról, hogy problémája lenne a fogyasztással (a szer negatív hatásai, a fogyasztás feletti kontroll problémái, függőség szubjektív érzése, a személyközi kapcsolatok problémái stb[23]). A marihuána túlzott fogyasztása, csakúgy mint bármely élvezeté, nem jár problémák nélkül.
Hatóanyag tartalom
„A Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelő Központjának (EMCDDA) adatai szerint napjaink marihuánájának hatóanyag-tartalma általában négy–nyolc százalék, ami a korábbiakhoz képest igen magas – a beltéri termesztéssel nyert drog pedig ennél akár kétszer erősebb is lehet.”
A Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelő Központja (EMCDDA) 2004-es jelentésében a kannabisz potenciájával kapcsolatban megállapítja, hogy a rendelkezésre álló (limitált) adatok alapján az Európában kapható marihuána THC tartalmában enyhe növekedés mutatható ki. Ez a növekedés az európai házilag (speciális eszközökkel) termesztett kannabisz THC tartalmában történt (körülbelül két-háromszoros THC tartalommal bír), az importált marihuánában nem mutatható ki emelkedett THC tartalom. Hollandia kivételével az európai országokban továbbra is az importált kannabisz a piacvezető. A feketepiacon kapható marihuána minősége rendkívül ingadozó, figyelembe véve a különbségeket, Európában az átlagos THC tartalom továbbra is 6-8% közötti, egyetlen kivételt ez alól Hollandia képez, ahol 16%-os a marihuána THC tartalma. A tanulmány megjegyzi még, hogy a helyzet helyes értelmezéséhez szükség van olyan kutatásokra a jövőben, melyek a megnövekedett THC tartalom és a fogyasztói szokások, vagy a lehetséges egészségügyi hatások kapcsolatát feltárja[24].
A megnövekedett THC tartalom következményei egyelőre nem tisztázottak. Egyes szerzők szerint a marihuána potenciájának megkétszereződése, vagy megháromszorozódása nem feltétlenül vezet nagyobb károkhoz is, sőt. Gyakorlatilag lehetetlen a kannabiszt halálosan túladagolni, még háromszoros THC tartalom esetén is. A megnövekedett potencia lehetőséget ad arra, hogy a kívánt hatást kevesebb mennyiséggel érjék el, ezzel pedig kevesebb egészségi kár is keletkezne (mivel kevesebb kátrány és más égéstermék kerülne a tüdőbe[25]).
A tanulmányok azt jelzik, hogy a marihuánát szívók általában nem változtatják meg a fogyasztási mennyiséget a csupán csekély mértékben eltérő potenciájú marihuána-minták szerint[26]. Ugyanakkor ha a különbség jelentősebb – nagyobb mint 100 százalék – rendszerint kevesebbet szívnak a magas hatóanyag tartalmú marihuánából[27].
Gondolkodási és tanulási képességek
„Freund Tamás agykutató szerint az alkalmi droghasználat időlegesen, a rendszeres pedig tartósan ronthatja a tanulási képességeket.”
„Hasonló következtetések vonhatók le az emberi agy képalkotó módszerekkel történő új vizsgálataiból, illetve agymorfológiai elemzésekből is, amelyek az agyműködés sajátos elváltozását mutatták ki.”
A hosszútávú erős kannabiszhasználat nem jár olyan súlyos memória, figyelmi és gondolkodási károsodással mint a krónikus erős alkoholhasználat[28]. A tudományos vizsgálatok alapján nincsen meggyőző bizonyíték arra, hogy a hosszútávú erős marihuánahasználat tartósan károsítja az emlékezetet vagy más kognitív (gondolkodási) funkciókat[29]. Az elmúlt harminc évben a kutatók többnyire kisebb kognitív eltéréseket találtak a krónikus marihuánahasználók és nemhasználók között, s az eredmények tanulmányonként is különböznek. Ezen eredmények alapján nem tűnik úgy, hogy a marihuánahasználat bármilyen jelentős tartós károsodást okozna az intellektuális képességekben. Azok az állatkísérletek sem voltak képesek tartós károsodásra utaló bizonyítékot felmutatni, melyek magas dózisú THC alkalmazása esetén rövid távú tanulási és memóriazavarokat mutattak ki[30]. A marihuána hatása alatt az emberek nehezebben tanulnak meg új dolgokat (rövidtávú memória), és ezekre rosszabbul is emlékeznek. Ez a rövidtávú memóriában beálló működéscsökkenés az intoxikáció időtartamának végéig tart[31].
Iskolai eredmények
„Amerikai, ausztráliai, kanadai és új-zélandi kutatóknak az utóbbi években végzett felmérései is jelzik, hogy a heti több alkalommal marihuánát szívó fiatalok tanulmányi eredményei elmaradnak a ritkábban fogyasztó és a fogyasztással felhagyó, illetve absztinens társaikétól. Ez a veszély épp abban a korban leselkedik a fiatalokra, amikor az iskolában, az egyetemeken további életükre készülnek fel.”
A mértéktelen pszichoaktív szer használatnak, így a mértéktelen marihuána használatának is következményei vannak. A marihuána-fogyasztás az egyetemeken és a főiskolákon nem befolyásolja a teljesítményt, a középiskolás diákok körében végzett vizsgálatok viszont azt mutatják, hogy az erős marihuána-használat összefügg a tanulmányok sikertelenségével. Az erős marihuána-használóknak rosszabb jegyei vannak és kevésbé érdeklődnek a karrierjük iránt, mint az alkalmi használók vagy nem használók, gyakrabban hagyják ott az iskolát, kevesebb időt fordítanak a házi feladatokra és többet lógnak a suliból[32]. A legtöbb erős fogyasztónak már rossz jegyei voltak a marihuána fogyasztása előtt, tehát nem ez a szer okozta a rossz teljesítményt[33]. Ráadásul az erős marihuána-használók hajlamosabbak más illegális drogok és alkohol gyakori fogyasztására, mint az alkalmi használók vagy a nem használók[34]. Mikor a tanulmányok ezeket a tényezőket is kiszűrték, akkor a marihuána-használat nem járult hozzá jelentős módon a középiskolás diákok tanulmányi teljesítményének alakulásához[35]. A marihuána-használat minden valószínűség szerint nem okoz gyenge iskolai teljesítményt, a marihuána rendszeres használata a középiskolában inkább egy általános „devianciamintába” illeszkedik[36]. Depressziós, motiválatlan, a konvenciókhoz nem alkalmazkodó középiskolások választhatják a marihuánát, de valószínűleg nem a marihuána okozza a devianciájukat[37].
[1] Maloff (1981). A rview of the effects of the decriminalisation of marihuana. Contemporary drug problems, 10, 306-340. idézi Earleywine (2002): Marihuána – a tudomány álláspontja. EDGE 2000-NDI Kiadó, Budapest, 2004
[2] Earleywine (2002): Marihuána – a tudomány álláspontja. EDGE 2000-NDI Kiadó, Budapest, 2004 310.o.
[3] ELEKES, Zs. and PAKSI, B. (2003b). 8-10. évfolyamon tanuló fiatalok alkohol- és egyéb drogfogyasztása. Unpublished research report., Jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetről Új fejlemények, trendek és részletes információk (2004). NDI, Drog Fókuszpont, Budapest
[4] EMCDDA (2004) Éves jelentés, 2004: A kábítószer-probléma az Európai Unióban és Norvégiában 29.o.
[6] National Survey of American Attitudes on Substance Abuse VII:
Teens, Parents and Siblings, National Center on Addiction and
Substance Abuse, Columbia University, August 20, 2002.
[7] Advisory Council on the Misuse of Drugs. The classification of cannabis under the Misuse of Drugs Act 1971, (UK Government) Home Office, March 2002.
[8] Anon (editorial). Dangerous habits. Lancet 1998;352:1565.
[9] Hall W. and Solowij N. Adverse effects of cannabis, Lancet 1998; 352:1611-16
[11] Abraham, Manja D., Peter D.A. Cohen and Dirk Jan Beukenhorst (2001), Letter to the Editors. The British Journal of Psychiatry, Vol 179 2001, pp. 175-177. http://www.cedro-uva.org/lib/abraham.bjp.html
[12] Johnston, Lloyd D., O’Malley, Patrick M., & Bachman, Jerald G., Monitoring the Future, National Results on Adolescent Drug Abuse: Overview of Key Findings, 2002, National Institute on Drug Abuse, U.S. Department of Health and Human Services, 2003.
[15] Peter Cohen, „Shifting the Main Purposes of Drug Control: From Suppression to Regulation of Use: Reduction of risks as the new focus for drug policy,” International Journal of Drug Policy, 10 (1999). és Cohen, Peter, & Arjan Sas (1992), Loss of control over cocaine: Rule or exception? Paper presented at the American Society of Criminology, New Orleans 3-7 November, 1992. Amsterdam, CEDRO Centrum voor Drugsonderzoek, Universiteit van Amsterdam.
[16] Marihuana Myths: Marihuana Facts, Zimmer and Morgan, The Lindesmith Center, 888 Seventh Avenue, NY, NY 10106, 1997 ( a következő források ebből az összefoglaló kötetből származnak: 3)
[19] (3) Grinspoon, L., Marihuana Reconsidered, Cambridge, MA: Harvard University Press (1971); Grinspoon, L. and Bakalar, J.B., Marijuana: The Forbidden Medicine, New Haven: Yale University Press (1993); Sloman, L., Reefer Madness: Marijuana in America, New York: Grove Press (1979); Novak, W., High Culture: Marijuana in the Lives of Americans, The Cannabis Institute of America, Inc. (1980).
[22] lásd Earleywine (2002): Marihuána – a tudomány álláspontja. EDGE 2000-NDI Kiadó, Budapest, 2004 második fejezet
[26] Perez-Reyes, M. et al., “Comparison of Effects of Marijuana Cigarettes of Three Different Potencies,” Clinical Pharmacology and Therapeutics 31: 617-24 (1982); Cappell, H. et al., “Alcohol and Marihuana: A Comparison of Effects on a Temporally Controlled Operant in Humans,” Journal of Pharmacology and Experimental Therapeutics 182: 195-202 (1972); Chait, L.D., “Delta-9-Tetrahydrocannabinol Content and Human Marijuana Self-Administration,” Psychopharmacology 98: 51-55 (1989).
[27] Heishman, S.J. et al., “Effects of Tetrahydrocannabinol Content on Marijuana Smoking Behavior, Subjective Reports, and Performance,” Pharmacology Biochemistry and Behavior 34: 173-79 (1989); Perez-Reyes, M., “Pharmacodynamics of Certain Drugs of Abuse,” pp. 287-311 in Barnett, G. and Chiang, C.N. (eds), Pharmacokinetics and Pharmacodynamics of Psychoactive Drugs, Foster City, CA: Biomedical Publications (1985); Perez-Reyes, M., “Marijuana Smoking: Factors that Influence the Bioaviablity of Tetrahydrocannabinol,” pp. 42-62 in Chiang, N.C. and Hawks, R.L. (eds), Research Findings in Smoking of Abused Substances, Rockville, MD: National Institute on Drug Abuse (1990).
[28] Hall W. and Solowij N. Adverse effects of cannabis, Lancet 1998; 352:1611-16
[29] Marihuana Myths: Marihuana Facts, Zimmer and Morgan, The Lindesmith Center, 888 Seventh Avenue, NY, NY 10106, 1997 ( a következő források ebből az összefoglaló kötetből származnak: 3, 4, 5, 6, 7, 8)
[30] Deadwyler, S.A. et al., „The Effects of Delta-9-THC on Mechanism of Learning and Memory,” pp. 79-83 in Erinoff, L. (ed), Neurobiology of Drug Abuse: Learning and Memory, Rockville, MD: National Institute on Drug Abuse (1990); Lichtman, A.H. et al., „Systematic or Inrahippocampal Cannabinoid Administration Impairs Spatial Memory in Rats,” Psychopharmacology 119: 282-90 (1995).
[32] Jessor, R. et al., “Psychosocial Correalates of Marihuana Use and Problem Drinking in a National Sample of Adolescence,” American Journal of Public Health 70: 604-13 (1980); Brook, J.S. et al., “Stability of Personality During Adolescence and its Relationship to Stage of Drug Use,” Genetic, Social,and General Psychology 111: 317-30 (1985); Block, J. et al., Longitudinally foretelling Drug Usage in Adolescence: Early Childhood Personality and Environment Precursors,” Child Development 59: 336-55 (1988); Kandel, D.B. and Davies, M., “High School Students Who Use Crack and Other Drugs,” General Archives of Psychiatry 53: 71-80 (1996); Kandel, D.B. and Logan, J.A., “Patterns of Drug Use from Adolescence to Young Adulthood: I. Periods of Risk for Initiation, Contunued Use and Discontinuation,” American Journal of Public Health 74: 660-66 (1984); Hawkins, J.D. et al., “Risk and Protective Factors for Alohol and Other Drug Problems in Adolescence and Early Adulthood: Implications for Substance Abuse Prevention,” Psychological Bulletin 112: 64-105 (1992).
[33] Shedler, J. and Block, J., “Adolescent Drug Use and Psychosocial Health,” American Psychologist 45: 612-30 (1990); Block et al (1988).
[34] Johnson, V., “A Longitudinal Assessment of Predominant Patterns of Drug Use Among Adolescence and Young Adults,” pp. 173-82 in Chesher, G. et al. (eds), Marijuana: An International Research Report, Canberra: Australian Government Publishing Service (1988); Yamaguchi, K. and Kandel, D.P., “Patterns of Drug Use from Adolescence to Young Adulthood III: Predictors of Progression,” American Journal of Public Health 74: 673-81 (1974); Jessor, R., “Roblems Drinking and the Dimensions of Involvement with Drugs,” American Journal of Public Health 73: 543-52 (1983); Kandel, D.P. and Yamaguchi, K., “From Beer to Crack: Developmental Patterns of Drug Involvement,” American Journal of Public Health 83: 851-55 (1993); Kandel, D.P. and Davies, M., “High School Students Who Use Crack and Other Drugs,” Archives of General Psychiatry 53: 71-80 (1996).
[35] Hall. W., et al., The Health and Psychological Consequence of Cannabis Use, Canberra: Australian Government Publishing Service (1994).
