A TASZ két munkatársa videó-interjúkat készített az idei ártalomcsökkentő konferencia résztvevőivel.
A TASZ hosszú évek óta lelkes látogatója a Nemzetközi Ártalomcsökkentő Konferenciáknak (lásd tavalyelőtti beszámolónkat Belfastból és tavalyi beszámolónkat Vancouverből) – ezeket az eseményeket minden évben a Nemzetközi Ártalomcsökkentő Egyesület (IHRA) szervezi meg immár 18 éve. Az idei, 18. konferencia címe („Coming of Age” – nagykorúvá válni) arra utalt, hogy az ártalomcsökkentés, amely a 90-es évek elején még főleg filantróp szociális munkások, orvosok és aktivisták földalatti mozgalma volt, ma már az ENSZ, az EU és számos állam hivatalos drogstratégiájának szerves részévé vált. Az idei konferenciára Varsóban került sor. Rizikós választás volt, tekintve, hogy a jelenlegi lengyel kormány nem éppen szimpatizál a marginalizált népcsoportokkal, melegellenes intézkedései miatt például az emberi jogi szervezetek kritikájának kereszttüzébe került. A nyitóünnepségen a lengyel egészségügyi miniszter beszéde szintén nem árulkodott túlzott toleranciáról a droghasználókkal szemben, inkább a drogháborús retorika elemeit idézte. Pedig a miniszter maga is droghasználó, ráadásul komoly egészségügyi problémái is származnak ebből a droghasználatból (Lásd: Tüdőrákos a lengyel egészségügyi miniszter).
A konferencia két jelentős is mellék-eseményén részt vettünk. Az egyiket az Open Society Institute rendezte „Jogi szolgáltatások és ártalomcsökkentés” címen május 12. és 13. között. A találkozón különféle közép-kelet európai országok jogászai vettek részt, akik jogsegély szolgálatot biztosítanak droghasználók számára. Ennek során a TASZ drogpolitikai programvezetője moderált egy vitát arról, hogyan alkalmazható a stratégiai pereskedés (strategic case litigation) a drogpolitika reformjában. Érdekes volt ezenkívül Ksenia Kostormina moszkvai ügyvédnő beszámolója is, aki egy nagy jelentőségű ügy felperesét képviselte a strassbourgi emberi jogi bíróság előtt. A bíróság megállapította, hogy az orosz hatóságok megsértették az orosz fiatalember emberi jogait azzal, hogy 1) egy beépített ügynök segítségével provokálták, hogy vásároljon heroint; 2) indokolatlanul hosszú ideig tartották fogva, ráadásul ez idő alatt semmilyen orvosi ellátásban sem részesítették, bár tudták, hogy HIV és hepatitis pozitív. A fiatalember a börtönben tüdőgyulladást kapott és meghalt – apja ezért beperelte a helyi hatóságokat.
A másik esemény a Nemzetközi Droghasználó Kongresszus volt, amelyen számos ország droghasználó aktivistái gyűltek össze, hogy megvitassák a „Semmit rólunk de nélkülünk” (Nothing About Us Without Us) c. manifesztumot, amelyet eredetileg a Kanadai HIV/AIDS Szövetség dolgozott ki a droghasználók bevonásával kapcsolatos útmutatóul. A droghasználók jelenleg már nemzetközi hálózattal is rendelkeznek (International Network of People Who Use Drugs).
A konferencia a számadás jegyében telt el: hogyan fejlődik az ártalomcsökkentés mint filozófia (külön szekciót szenteltek az ártalomcsökkentés etikai konzekvenciáinak: a témában lásd Alex Wodak „Etika és drogpolitika” c. cikkének az Addiktológia folyóirat következő számában megjelenő fordítását) és mint gyakorlat (különféle országokból hallhattunk beszámolókat a programok alakulásáról). Anya Sarang, az Orosz Ártalomcsökkentő Hálózat igazgatója vegyes élményekről számolt be. Egyfelől a programok számának gyors növekedése ment végbe: míg 1996-ban csupán 3 ártalomcsökkentő program létezett a hatalmas országban, addig 2000-re már 40, 2003-ra pedig már 73. A növekedés 2005-ben a külföldi támogatások elapadása miatt megtorpant, jelenleg a programok száma 60-ra csökkent. A tűcsere még mindig megtűrt szolgáltatásnak számít, a szövetségi kormány nem részesíti pénzügyi támogatásban. Az ENSZ által létfontosságú gyógyszerként számon tartott metadon gyógyászati alkalmazása tilos, büntetőeljárást von maga után. Az amerikai DEA-nál is több embert foglalkoztató Szövetségi Kábítószer-ellenes Ügynökség az ártalomcsökkentés egyik fő ellenfele. Pedig csak ezek a programok tudnák hatékonyan csökkenteni a fecskendők megosztásának gyakorlatát, és ezáltal a fertőzés veszélyét. A nagyszámú injekciós droghasználó és a represszív drogpolitika halálos eredménye a Föld egyik leggyorsabban növekvő és legpusztítóbb HIV/AIDS járványa: csak 2006 júniusában 347 ezer új HIV fertőzést regisztráltak hivatalosan, 2007 februárjában pedig 377 ezret. A hivatalos statisztikák szerint 2006-ban 4781 ember halt meg az AIDS következtében. Frank Zobel svájci kutató a drogpolitika másik pólusát képviselő alpesi ország legújabb trendjeiről számolt be. Svájc a kilencvenes évek eleje óta a hivatalos drogpolitika stratégiai pillérévé tette az ártalomcsökkentést: a droghasználók tömeges kriminalizációja helyett masszívan növelte az ártalomcsökkentő programok számát és hozzáférhetőségét (20 ezer fecskendőt cserélnek be egy nap, 10 ezer ember került metadonkezelésbe). Kísérleti jelleggel heroinfelíró programokat is nyitottak az országba, ezek hosszú távon rendkívül sikeresnek bizonyultak a fertőzések és túladagolások, illetve a bűnözés csökkentésében. Bár a 80-as években még növekvő HIV fertőzési tendenciák voltak jellemzőek, a 90-es évek eleje óta folyamatosan csökken az új fertőzések – sőt, mi több, az új heroinhasználók száma.
Sokak szerint a svájci példa nem alkalmazható más országokban, hiszen nem érték még el azt a szociális, gazdasági és kulturális fejlettséget. Hogy nem csak a fejlett világban lehetséges sikereket elérni a drogpolitika terén, arra ékes bizonyítékot szolgáltatott Irán és Indonézia. Az utóbbi években mindkét országban valóságos ártalomcsökkentő forradalom zajlott le, ugyanazon recept szerint, mint Nyugat-Európában tíz évvel ezelőtt: az injekciós droghasználatra a kormányok először represszív válaszokat adtak, a növekvő HIV fertőzési tendenciák azonban nyitottá tették őket az alternatív megközelítések felé. Iránban jelenleg már a börtönökben is működnek metadon- és tűcsere programok. Indonéziában példaértékű modellt dolgoztak ki a civil társadalom és az érintett népességek bevonására, az elnök 2006-ban külön rendeletet adott ki az ártalomcsökkentés támogatásáról. 2006 végére az országban 120 tűcsere, 13 metadon fenntartó program működött, 47 civil szervezet nyújtott különféle szolgáltatásokat a droghasználóknak, 117 önsegítő csoport létezett HIV pozitív emberek számára. Mindez a Globális Alap és a nemzeti kormány hathatós támogatásával valósulhatott meg.
Most, hogy a drogtilalmat megalapozó ENSZ konvenciók egyre inkább a kritikák kereszttüzébe kerülnek, növekvő figyelem kíséri azon vitákat is, amelyek a szabályozás alternatív formáiról szólnak. A varsói konferencián külön szekciót szenteltek ennek a témának, amelynek talán legérdekesebb előadója, Mark Haden kanadai kutató volt, aki évek óta megszállottan vizsgálja a legalizáció lehetőségeit. Haden szerint a leghatékonyabb módszer az, ha a jelenleg legálisan termelt és forgalmazott drogok szabályozásának tapasztalataiból indulunk ki. Azzal együtt, hogy a droghasználat szigorú büntetése látványosan kudarcot vallott világszerte, az egyes államok azt is egyre inkább felismerik, hogy a teljes szabadpiac, a szupermarket-modell sem biztosít megfelelő keretet. Az agresszív reklámok és a profit által hajtott, a közegészségügyi szempontokat figyelmen kívül hagyó marketing eredményeként az alkohol és a dohány szinte megtizedeli a Föld népességét, a dohányzással egyértelműen összeköthető tüdőrák a vezető halálokok között szerepel. Haden szerint egy olyan szabályozásra van szükség, amely az emberi jogokat és a közegészségügyi szempontokat egyaránt messzemenőkig tiszteletben tartja. Az egyensúlyt nehéz megtalálni: a jelenleg illegális drogok esetében a közegészségügy védelmére hivatkozva az emberi jogok sérülnek, az alkohol és a dohány esetében pedig a szabad piac maga alá gyűri a közegészségügyet. Az optimális szabályozás Haden szerint nem kriminalizálja a fogyasztót, ugyanakkor szigorúan korlátozza a hozzáférést. Erre megfelelő eszköz lehet a reklámok tilalma, a csomagoláson feltüntetett figyelmeztetések, az életkor szerinti korlátozások, a fogyasztási helyszínek korlátozása, a használói kártyák rendszere, a maximális vásárlói limitek felállítása, a fogyasztást egészségügyi kontroll alatt tartó intézmények (fogyasztói szobák) felállítása, az árak és adók szabályozása (illetve azok kötelezően az egészségügyre fordítása). Az adminisztratív kontroll mellett nagy szerepe van a szociális kontroll formáinak is: a legális drogok használatát különféle normák (pl. kávészünet és cigiszünet), szociális rituálék (pl. teaszertartás) szabályozzák, ezek bizonyos keretek közé szorítják a fogyasztást. Akit a téma bővebben érdekel, látogasson el Mr. Haden honlapjára! Magyarországon a Kendermag Egyesület nemrégen megjelentetett Legalizációs Kátéja szintén merített Haden gondolataiból.
A TASZ munkatársai sem tétlenkedtek a konferencia alatt: videóinterjúkat készítettünk számos kutatóval és aktivistával, ezekből hosszú távon egy dokumentumfilmet szeretnénk készíteni az ártalomcsökkentésről. Az interjúkból kivágott rövid részleteket folyamatosan töltjük fel a YouTube nevű videó-cserélő oldalra, ahol a TASZ saját profillal rendelkezik (HunCivLibUnion). Jelenleg a YouTube a világ negyedik leglátogatottabb oldala, naponta 100 millió látogatóval – az ehhez hasonló oldalak idővel átalakíthatják az információk áramlását és a médiáról alkotott képünket.
A cikk lezárásának pillanatában a következő interjúk elérhetőek:
Bijan Nassirimanesh – Ne ítéljük meg a droghasználót
Dr. Nassirimanesh az első iráni tűcsere-központ alapítója, jelenleg az Ázsiai Ártalomcsökkentő Hálózat munkatársa.
Anya Sarang – Tanulság a demokráciák számára
Anya Sarang az Orosz Ártalomcsökkentő Hálózat igazgatója.
Milena Naydenova – Mítoszok vs. információ
Milena Naydenova aktív bolgár droghasználó, az első bolgár droghasználói érdekvédő szervezet alapítója és vezetője.
Mike Trace – Működik a droghasználók kriminalizációja?
Mr. Trace korábban Nagy-Britannia nemzeti drogkoordinátora volt, jelenleg pedig egy brit rehabilitációs szolgáltatókat tömörítő hálózat (RAPT) feje és a Beckley Alapítvány Drogpolitikai Programjának igazgatója.
Annette Verster – Az ártalomcsökkentés a börtönökben is működik
Miss Verster a WHO Európai Irodájában vezeti a HIV/AIDS Osztályt Genfben.
Ethan Nadelmann – Drogtilalom a gyerekek védelmére?
Mr. Nadelmann az amerikai Drug Policy Alliance (www.drugpolicy.org) igazgatója és a TASZ tanácsadó testületének tagja.
Mauro Guerenieri – Összekötni a droghasználót a társadalommal
Mauro több évtizede él HIV pozitívként, volt injekciós droghasználó, ismert AIDS aktivista Európában, jelenleg az OSI budapesti irodájában dolgozik.
Bijay Pandey – A média és a droghasználók
Bijay nepáli droghasználó aktivista, egy helyi tűcsere-programot üzemeltetnek, amelynek jogi státusza bizonytalan.
Allan Clear – Mi az ártalomcsökkentés?
Mr. Clear az new york-i székhelyű Ártalomcsökkentő Koalíció (www.harmreduction.org) igazgatója.
Eberhard Schatz – A holland drogfogyasztói szobákról
Eberhard Schatz az amszterdami székhelyű, tűcserét és belövő szobát működtető AMOC vezetője, ezenkívül a Correlation Network nevű, különféle marginalizált csoportokat célzó szolgáltatókat tömörítő európai hálózat koordinátora.
Stijn Goossens – Mi az INPUD?
Stijn flamand droghasználó aktivista Antwerpenből, a Droghasználók Nemzetközi Hálózatának (www.inpud.org) vezetője.
Robin Few – Szexmunkás nagymama kitárulkozik
Miss Few egy amerikai szexmunkás aktivista, akit a Bush-kormányzat nemrégen egy hazaárulási per vádlottjaként hurcolt meg azért, mert felemelte a szavát a prostituáltak kizsákmányolása és megbélyegzése ellen. A TASZ jelenleg egy a szexmunkások érdekvédelmét ellátó szervezetek nemzetközi hálózatában (http://www.swannet.org/) is koordinátor szerepet játszik.
Sárosi Péter
