A múltkori posztban arról írtam, hogy egy pszichológiai modell szerint a mentális jóllétnek/egészségnek négy tényezője, dimenziója van: (1) tudatosság, (2) kapcsolódás, (3) belátás és (4) céltudatosság (jelentés-teliség értelemben). Írtam azt is, hogy vannak olyan jó gyakorlatok, amelyekkel képesek vagyunk mind a négy tényező mentén fejleszteni magunkat.
A modell egyik kidolgozója, Richard Davidson amerikai pszichológus nagy személyes kedvencem – a Dalai Láma személyes barátjaként sokat tett azért, hogy a modern pszichológia megismerje és alkalmazza a buddhista meditációs iskolák belátásait és módszereit.
Valaki megkérdezte, hogy mik is ezek a jó gyakorlatok – íme!
1) A tudatosság (awareness) képességét évezredek óta műveli az emberiség: ennek széles körben elterjedt módszere a meditáció. A meditációnak számos különféle kultúrában, világvallásban gyökerező hagyománya és módszere van. Napjainkban az egyik legnépszerűbb a Nyugaton is elterjedt tudatos jelenlét (mindfulness) meditáció. Ennek számos tudományosan igazolt eredményességű alkalmazását kifejlesztették (pl. John-Kabat Zinn mindfulness-alapú stressz-csökkentés módszere). A meditáció során az ember elsajátíthatja a képességet arra, hogy nyitott tudatossággal jelen legyen, figyelmét befelé fordítsa. Ennek során megvizsgálja a különféle fiziológiai és mentális folyamatok keletkezését és elmúlását. Ítélkezés és elmerülés nélkül.
2) Azt gondolnánk, a kapcsolódás (connection) fejlesztése egyéni szinten nem lehetséges – hiszen ez meghatározásánál fogva csakis több ember között lehetséges. Ráadásul az ember kora gyermekkorában, a gondviselőivel való kapcsolódás során kapja meg a blueprint-et, az alapsémát arra, ahogyan más emberi lényekhez fog kapcsolódni. Ha kisgyermekként nem sikerül biztonságos kötődést kialakítania, az egész életére kihathat. Viszont azt is tudjuk, hogy az együttérzés képessége, ami alapvetően fontos ahhoz, hogy jól kapcsolódjunk, fejleszthető. Egyéni szinten is. A tudományos bizonyítékok szerint azok az emberek, akik legalább két hétig naponta legalább 30 percet töltöttek együttérzést fejlesztő meditációval, jelentős javulást tapasztaltak az emberi kapcsolataikban. Hasonlóan eredményesnek találták a kutatások a pozitív pszichológiai beavatkozásokat, amelyek olyan érzelmekre fókuszálnak, mint a kedvesség, a hála, a remény, a megbocsátás stb. Ez persze önmagában senkinek sem garantálja a jó kapcsolatokat. Azonban azzal, hogy megtanul kevésbé seggfejként viselkedni, jelentősen javulnak a lehetőségei a kapcsolatépítésre/fenntartásra.
3) Ahhoz, hogy fontos belátásokhoz (insight) jussunk saját magunkkal kapcsolatban, az önismeretünket kell fejlesztenünk. A lelki-szellemi gyarapodásnak, művelődésnek számos módja van, az egyén világnézetétől függően. És vannak olyan eredményes módszerek is, amelyek akkor segítenek, ha úgy érezzük, elakadtunk és segítségre van szükségünk. Ilyen a pszichoterápia. A kognitív viselkedés-terápia (CBT) például a tudományos bizonyítékok szerint eredményesen képes feloldani olyan rosszul illeszkedő (maladaptív), önkorlátozó ítéleteket, meggyőződéseket, hiedelmeket, amelyeket saját értéktelenségünkről, tehetetlenségünkről alkotunk. Még ma is közkeletű az elképzelés, hogy igazi változást csak gyógyszerekkel lehet elérni az agyunk működésében. Ma már azonban tudjuk, hogy a pszichoterápia nem csak egyszerűen beszélgetés: megváltoztatja az agyunk működését. Új idegi hálózatok keletkeznek, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a régi, rossz szokásaink, viselkedésmintáink helyett új, egészséges megküzdési stratégiákat alakítsunk ki.
4) A céltudatosság (purpose) nem valamiféle törtetést jelent, aminek során egy nagy célnak minden mást alárendelünk. Sokkal inkább azt, hogy találjunk jelentést akár a hétköznapi tevékenységeinkben is. A kutatásokból tudjuk, hogy azok az emberek, akik bizonyos az egoista érdekeken túlmutató közösségi, transzcendens értékeket vallanak, nagyobb mentális jóllétnek örvendenek. Így például jobban ellenállnak a stressznek, és egészségesebb döntéseket hoznak, nem merülnek el az önmarcangoló gondolatokban (rumináció). Vannak terápiás módszerek, amelyekkel ezen tényező mentén is pozitív változás érhető el. Ilyen például az elfogadás és elköteleződés terápia (ACT), ami egyébként szintén a mindfulness egyik leágazódása. Arra összpontosít, hogy fogadjuk el, hogy foglalkoznunk kell a negatív érzelmeinkkel, és emellett pedig találjunk jelentést az életünkben.
A kutatók szerint a tudományos bizonyítékokból egyértelműen leszűrhető, hogy a mentális jóllét nem egyszerűen valami adottság, hanem tanulható, fejleszthető. Az irányítószámunkból, a társadalmi osztályunkból, a gyermekkori traumáinkból származó kiváltságok/hátrányok nagyban meghatározzák a mentális jóllétünket, ezért szükség van arra, hogy a társadalom igazságosabbá és egyenlőbbé váljon (ezt én teszem hozzá). De a rendszerszintű változások mellett egyéni, közösségi szinten is szükség van olyan módszerekre, amelyek az egyént segítik abban, hogy leküzdje a hátrányait.
Én ezt úgy fogom fel (elnézést a vulgarizmusért), hogy ha egyéni szinten egyre több ember tanul meg kevésbé seggfej lenni, akkor talán a világ, a társadalom sem a seggfejség felé halad – és fordítva. A kettő egymást feltételezi.
Ha tetszenek a Drogriporter írásai, ha adnak valami fontosat, kérlek, Te is adj valamit – légy a támogatónk: https://drogriporter.hu/tamogass/
A hivatkozott cikk: https://www.pnas.org/doi/pdf/10.1073/pnas.2014859117
Kép: Monica Denevan