A múltkori posztban arról í­rtam, hogy egy pszichológiai modell szerint a mentális jóllétnek/egészségnek négy tényezője, dimenziója van: (1) tudatosság, (2) kapcsolódás, (3) belátás és (4) céltudatosság (jelentés-teliség értelemben). Írtam azt is, hogy vannak olyan jó gyakorlatok, amelyekkel képesek vagyunk mind a négy tényező mentén fejleszteni magunkat. A modell egyik kidolgozója, Richard Davidson amerikai pszichológus nagy személyes kedvencem – a Dalai Láma személyes barátjaként sokat tett azért, hogy a modern pszichológia megismerje és alkalmazza a buddhista meditációs iskolák belátásait és módszereit. Valaki megkérdezte, hogy mik is ezek a jó gyakorlatok – í­me! 1) A tudatosság (awareness) képességét évezredek óta műveli az emberiség: ennek széles körben elterjedt módszere a meditáció. A meditációnak számos különféle kultúrában, világvallásban gyökerező hagyománya és módszere van. Napjainkban az egyik legnépszerűbb a Nyugaton is elterjedt tudatos jelenlét (mindfulness) meditáció. Ennek számos tudományosan igazolt eredményességű alkalmazását kifejlesztették (pl. John-Kabat Zinn mindfulness-alapú stressz-csökkentés módszere). A meditáció során az ember elsajátí­thatja a képességet arra, hogy nyitott tudatossággal jelen legyen, figyelmét befelé fordí­tsa. Ennek során megvizsgálja a különféle fiziológiai és mentális folyamatok keletkezését és elmúlását. Ítélkezés és elmerülés nélkül. 2) Azt gondolnánk, a kapcsolódás (connection) fejlesztése egyéni szinten nem lehetséges – hiszen ez meghatározásánál fogva csakis több ember között lehetséges. Ráadásul az ember kora gyermekkorában, a gondviselőivel való kapcsolódás során kapja meg a blueprint-et, az alapsémát arra, ahogyan más emberi lényekhez fog kapcsolódni. Ha kisgyermekként nem sikerül biztonságos kötődést kialakí­tania, az egész életére kihathat. Viszont azt is tudjuk, hogy az együttérzés képessége, ami alapvetően fontos ahhoz, hogy jól kapcsolódjunk, fejleszthető. Egyéni szinten is. A tudományos bizonyí­tékok szerint azok az emberek, akik legalább két hétig naponta legalább 30 percet töltöttek együttérzést fejlesztő meditációval, jelentős javulást tapasztaltak az emberi kapcsolataikban. Hasonlóan eredményesnek találták a kutatások a pozití­v pszichológiai beavatkozásokat, amelyek olyan érzelmekre fókuszálnak, mint a kedvesség, a hála, a remény, a megbocsátás stb. Ez persze önmagában senkinek sem garantálja a jó kapcsolatokat. Azonban azzal, hogy megtanul kevésbé seggfejként viselkedni, jelentősen javulnak a lehetőségei a kapcsolatépí­tésre/fenntartásra. 3) Ahhoz, hogy fontos belátásokhoz (insight) jussunk saját magunkkal kapcsolatban, az önismeretünket kell fejlesztenünk. A lelki-szellemi gyarapodásnak, művelődésnek számos módja van, az egyén világnézetétől függően. És vannak olyan eredményes módszerek is, amelyek akkor segí­tenek, ha úgy érezzük, elakadtunk és segí­tségre van szükségünk. Ilyen a pszichoterápia. A kognití­v viselkedés-terápia (CBT) például a tudományos bizonyí­tékok szerint eredményesen képes feloldani olyan rosszul illeszkedő (maladaptí­v), önkorlátozó í­téleteket, meggyőződéseket, hiedelmeket, amelyeket saját értéktelenségünkről, tehetetlenségünkről alkotunk. Még ma is közkeletű az elképzelés, hogy igazi változást csak gyógyszerekkel lehet elérni az agyunk működésében. Ma már azonban tudjuk, hogy a pszichoterápia nem csak egyszerűen beszélgetés: megváltoztatja az agyunk működését. Új idegi hálózatok keletkeznek, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a régi, rossz szokásaink, viselkedésmintáink helyett új, egészséges megküzdési stratégiákat alakí­tsunk ki. 4) A céltudatosság (purpose) nem valamiféle törtetést jelent, aminek során egy nagy célnak minden mást alárendelünk. Sokkal inkább azt, hogy találjunk jelentést akár a hétköznapi tevékenységeinkben is. A kutatásokból tudjuk, hogy azok az emberek, akik bizonyos az egoista érdekeken túlmutató közösségi, transzcendens értékeket vallanak, nagyobb mentális jóllétnek örvendenek. Így például jobban ellenállnak a stressznek, és egészségesebb döntéseket hoznak, nem merülnek el az önmarcangoló gondolatokban (rumináció). Vannak terápiás módszerek, amelyekkel ezen tényező mentén is pozití­v változás érhető el. Ilyen például az elfogadás és elköteleződés terápia (ACT), ami egyébként szintén a mindfulness egyik leágazódása. Arra összpontosí­t, hogy fogadjuk el, hogy foglalkoznunk kell a negatí­v érzelmeinkkel, és emellett pedig találjunk jelentést az életünkben. A kutatók szerint a tudományos bizonyí­tékokból egyértelműen leszűrhető, hogy a mentális jóllét nem egyszerűen valami adottság, hanem tanulható, fejleszthető. Az irányí­tószámunkból, a társadalmi osztályunkból, a gyermekkori traumáinkból származó kiváltságok/hátrányok nagyban meghatározzák a mentális jóllétünket, ezért szükség van arra, hogy a társadalom igazságosabbá és egyenlőbbé váljon (ezt én teszem hozzá). De a rendszerszintű változások mellett egyéni, közösségi szinten is szükség van olyan módszerekre, amelyek az egyént segí­tik abban, hogy leküzdje a hátrányait. Én ezt úgy fogom fel (elnézést a vulgarizmusért), hogy ha egyéni szinten egyre több ember tanul meg kevésbé seggfej lenni, akkor talán a világ, a társadalom sem a seggfejség felé halad – és fordí­tva. A kettő egymást feltételezi. Ha tetszenek a Drogriporter í­rásai, ha adnak valami fontosat, kérlek, Te is adj valamit – légy a támogatónk: https://drogriporter.hu/tamogass/ A hivatkozott cikk: https://www.pnas.org/doi/pdf/10.1073/pnas.2014859117 Kép: Monica Denevan