Barotányi Zoltán Magyar Narancsban publikált cikke a prekurzorok, azaz a drogok előállításához szükséges vegyszerek világába nyit egy ablakot, amelyet már csak azért is javaslunk olvasásra, mert ritkán születik írás a témakörben.

Nem tudom, emlékszik-e még valaki a tavaly februári – a legtöbb tévénéző és újságolvasó számára körülbelül egy hétig egzisztáló –  Nexus botrányra, melynek során a rendőrség „az ecstasynál is 4x erősebb, gyilkos tablettákat előállítani készülő zuglabor” embereit terrorelhárítók és vegyészek közreműködésével kapcsolták le…na, ott is a kész drogok helyett a prekurzorokon ütöttek rajta a rendőrök.
 
Visszatérve Barotányi cikkére, amely a drogok előállítását megelőző időszakra koncentrál, ajánlani csak némi korrigálás eszközölése után tudjuk, ugyanis van benne egy többszörösen meglepő mondat:

„Így sikerült előállítania [Alder Wrightnak] a diacetil-morfint, mely hamarosan heroin fantázianéven futott be jelentős (hogy úgy mondjuk: drog)karriert: Albert Hoffman (a Bayer cég vegyésze) általi újraszintetizálása nyomán előbb évtizedeken át a patikákban mint hatékony köhögéscsillapító, később egészen más minőségben.”

Na, mármost, még ha nem is ez az írás veleje, azért mégis érdemes helyesbíteni a történelmi áttekintés e pontján. Albert Hofmann (egy f két n) a Sandoz cég vegyésze volt és nem foglalkozott a heroin szintetizálásával. Hírnevét az LSD-25 molekula pszichedelikus hatásának véletlenszerű megtapasztalása hozta meg. A szintetizálás eredeti célja tulajdonképpen nem ált messze a köhögéscsillapítástól:

„Ezen vegyület szintézisét azzal a szándékkal terveztem meg, hogy eredményeként a vérkeringésre és a légzésre ható stimulánst (analeptikumot) állítsak elő" – írja a híressé vált LSD – Bajkeverő csodagyerekem című könyvében.

E kis baki ellenére bátran ajánlható a cikk a prekurzorok iránt érdeklődőknek.