Bajzáth Sándor felépülő függő, szenvedélybeteg-segítő, aki drog, alkohol, játék, kapcsolati vagy egyéb függőségi problémával és életvezetési elakadásokkal küzdőknek nyújt segítséget, emellett alkohol- és drogfüggők hozzátartozóival is foglalkozik
Drogriporter: Mikor kezdtél el függőkkel foglalkozni és milyen tapasztalatokat gyűjtöttél a területen?
Bajzáth Sándor: Több mint tíz éve foglalkozom szenvedélybetegekkel egyéni és csoportos formában. Korábban a Leo Amici Alapítvány bentlakásos drogterápiás intézetben dolgoztam hat évig segítőként, ezzel párhuzamosan 11 éven át vezettem csoportokat és csináltam egyéni konzultációkat szenvedélybetegekkel alapítványi formában (kapcsolatfüggőkkel, drogfüggőkkel, alkoholistákkal és hozzátartozóikkal). Fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy nem drog- vagy alkoholellenes vagyok, hanem felépülésbarát! Meglátásom szerint nem a szerekkel van a probléma, hanem a szerhasználó szerhez való viszonyulásával. Drogriporter: Mennyiben tud többet nyújtani egy felépülő függő által nyújtott terápia a hagyományos konzultációnál?
BS: Fő erősségem abban rejlik, hogy magam is átéltem, amivel foglalkozom, így az elméleti tudás mellett gyakorlati tapasztalatokkal is bírok a felépülés területén. Sok évig használtam intravénásan kábítószereket, főleg opiátokat (heroin, kodein, morfium, metadon), valamint serkentőket (amfetamin, kokain) nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt. Kb. 15 kórházi leállási kísérlet és két bentlakásos drogrehabilitációs intézetben eltöltött 40 hónap után már több mint 12,5 éve élek szer- és alkoholmentesen, felépülésben. A tapasztalathoz azonban elméleti ismereteknek is kell társulnia – az ELTE-TÁTK-n 2008-ban végeztem szociális munka szakon, jelenleg a SOTE addiktológiai konzultáns szakának végzős hallgatója vagyok. 2011-ben a kábítószer problémával küzdő emberek rehabilitációja és az önsegítés területén kifejtett munkám, elhivatottságom elismeréséül miniszteri dicséretben részesültem. Drogriporter: Kik fordulnak hozzád leginkább és hogyan néz ki gyakorlatban a foglalkozásod?
BS: A konzultációs alkalmak időtartama ötven perc. Klienseim a legszélesebb spektrumot ölelik fel, a tizenéves droghasználóktól a nyugdíjas alkoholbetegekig. Rendszerszemléletű modellben dolgozom, így amennyiben van rá lehetőség, a hozzátartozókat is igyekszem bevonni a konzultációs folyamatba. Anonimitást keresőknek vagy vidékieknek Skype konzultációra is lehetőség van. Minden szükséges információ megtalálható a honlapomon, illetve a Facebook oldalamon is kapcsolatba lehet lépni velem.
Drogriporter: A szenvedélybetegekkel való foglalkozás mellett kutatómunkát is végzel, tavaly például jelen voltunk egy könyvbemutatódon. BS: Igen, tavaly áprilisban jelent meg Tóth Eszter Zsófiával és Rácz Józseffel írt közös könyvünk, Repülök a gyógyszerrel címmel, amely jelentős részben önéletrajzi ihletésű, és ami történetileg a szocialista 80-90-es évek magyar drogszcénáját és annak szociokulturális hátterét mutatja be. A drog-rehabilitációmról szóló visszaemlékezésem a HVG Pszichológia 2014/2-es számában jelent meg. A címlapra kattintva elolvasható online.
Drogriporter: Véleményed szerint mi az első és legfontosabb lépés egy függő számára, hogy szermentessége hosszú távú és sikeres legyen?
BS: A függőség beismerése, ami mélypont megélése nélkül lehetetlen. A mélypont fogalma és mibenléte persze személyenként eltérő. A tehetetlenség és az irányíthatatlanság beismerése nélkül nincs lényegi változás. Amíg ez nem történik meg, nincsen felépülés. Be kell ismerni a vereséget, el kell engedni a kontrollt, az „én jobban tudom, nekem mi a jó”, illetve a „majd egyszer tudok még szociálisan használni” illúzióját. Hajlandóvá kell válni segítséget kérni. El kell fogadni, hogy ez egy gyógyíthatatlan betegség, amiből ugyan van felépülés, ám ez egy élethosszig tartó folyamat. Az „izomból nem inni, nem drogozni” kevés, ebben az esetben borítékolható a visszaesés. Meg kell szinte mindent változtatni: a játékszert, a játszóteret és a játszótársakat. Tartani kell szigorúan az absztinenciát, azaz csak azt az első kortyot, első adagot nem szabad elfogyasztani. Az új józan, felépülő kapcsolatrendszer kialakításához nagy segítség nyújthatnak az önsegítő közösségek (Anonim Alkoholisták, Narcotics Anonymous, SLAA, GA) látogatása, mert felépülő társakkal – akik mintát mutatnak, akikkel meg lehet osztani a nehézségeket, örömöket –, sokkal egyszerűbb. Tapasztalataim szerint a függőség a magány betegsége is. Ezek a közösségek amellett, hogy egy felépülési programot is adnak, emlékeztetik a függőt arra is, hogy bár szermentes, de a gyógyulás nem végleges. Amennyiben a függő azt gondolja, hogy meggyógyult, óhatatlanul jön a gondolat, hogy akár újra is használhat, persze „csak szociálisan”. Drogozni vagy inni vitathatatlanul jó, de ezek a szerek erősebbek, átveszik az irányítást a függő felett. Használni jó, de nem oldja meg a problémákat, csak elodázza, majd megsokszorozza.
Az interjút készítette: Kardos Tamás
