A szakmai elismerés nem elegendő, ha a klienseknek továbbra is nyomasztó közegben kell gyógyulniuk – vélekedik a Petke Zsolt osztályvezető főorvos, akivel abból az alkalomból beszélgettünk el a Nyírő jelenéről, hogy önkéntes graffitiseket kértek fel az osztály feldobására és színesebbé tételére.
Drogriporter: Nem régóta vezeted a Nyírő addiktológiáját. Mennyiben változott azóta az intézmény szellemisége és gyakorlata?
Petke Zsolt: Két évvel ezelőtt neveztek ki a Nyírő Gyula Kórház addiktológia osztályának vezetőjévé. Ekkor az volt a koncepció, hogy egy olyan osztályt kellene létrehozni, ahol a szocioterápia is központi elemként jelenik meg, illetve az a felépülés központú, józanság megtartó terápia, ami nyugaton dívik. Körülbelül egy-másfél év alatt állt össze az – a több esetben már szerhasználaton is átesett – önkéntesekből is álló csapat, akik ezt ugyanígy gondolják. Tapasztalati szakértők most majdnem annyian dolgoznak az osztályon, mint főállásúak. Különböző szociális intézményektől, például a Megállótól és a Félúton Alapítványtól is dolgoznak általuk fizetett szociális munkások és pszichológus is nálunk.
DR: Milyen szolgáltatásaitok vannak most a repertoáron?
PZS: Továbbra is csak a fekvőbeteg részt vállaljuk, viszont ezt olyan, alapvetően csoportterápiás megközelítésben, ahol 8-12 hetes turnusokban egymásra épülő csoportterápiák rendszere képezi a kezelést. Ebben vannak kötelező és opcionális csoportok: a színháztól, a művészetterápián keresztül a meseterápiáig szinte minden. Emellett nagyon fontosak az anonim közösségek; ezeket most ketté fogjuk bontani kezdő és haladó csoportokra. Ugyanez a szakmai koncepció működik most a járóbeteg-ellátásban is. Az a célunk, hogy egy hosszú távú mátrix rendszerben lássuk a kliens útját; ezért van az, hogy az alacsonyküszöbű ellátóktól a rehabokig a kollégák elérhetők, állandó kapcsolatban állunk velük és egymáshoz küldjük a klienseket. Tehát nem bejelentkezés nélkül érkeznek hozzánk a kliensek és nem az utcára rakjuk ki őket – egy függő kliensnél ez gyakorlatilag azonnali visszaesést jelentene. Azok mellé, akik hónapok óta dolgoznak azon, hogy tiszták maradjanak, aktív szerhasználókat nem fektetünk be. Erre vannak az együttműködéseink a drogambulanciát működtető szociális intézményekkel – a Megállóval és a Félúton Alapítvánnyal – ahová elküldjük őket előgondozásra. Ide járnak be járóbetegként addig, amíg egy egy-két hetes józan időszakot elérnek.
DR: Mennyire volt érezhető nálatok a dizájner drogok térnyerése? Mennyiben alakította át a klientúrátokat?
PZS: A drogbetegeinknek körülbelül 70%-a dizájner droghasználó, ópiátosok már csak látogatóba jönnek. A dizájneresek jóval korábban kezdik, akár 13-14 évesen, gyorsan megbontja a pszichés egyensúlyukat és sokkal kevésbé motiváltak.
DR: Szintetikus kannabinoidokat és újfajta stimulánsokat használók egyaránt kerülnek be hozzátok?
PZS: Igen, de a „biofüvesek” körülbelül kétszer annyian vannak. Főleg fiatal és szociálisan instabil gyerekek. Nagyon nagy a nevelői intézetből érkező 16-18 év körüli, 3-4 év elemit végzettek aránya, akikkel nehezebben beszélgetsz érzelmekről, motivációról és örömöt okozó reális célokról.
DR: Gondolom emiatt nehezebb is velük eredményeket elérni.
PZS: Nagyon nehéz. Amit náluk meg tudunk célozni, hogy rajtunk keresztül bekerüljenek rehabilitációba, így pár nap józanság után jöhetnek hozzánk, de a pszichés funkcióik még így is annyira ziláltak, hogy szükségük van két-három hetes gyógyszeres „nyugalom-terápiára”, hogy motiválni lehessen őket a változásra. És ezt is csak akkor, ha legalább 20-22 évesek, 20 év alatt ez szinte lehetetlen.
DR: Számukra nem is létezik egy olyan jól kialakult terápiás gyakorlat, mint az ópiátosok esetében?
PZS: Szubsztitúciós terápiáról az ő esetükben nem beszélhetünk, de a szocioterápiás közösségi megközelítés az ő esetükben is működik. Összeraktunk számukra egy 8 hetes integrált terápiás programot, amit addiktológiai konzultáns, szociális munkás, pszichológus és tapasztalati szakértő közösen végeznek.
DR: Hogyan ítéled meg az ártalomcsökkentés mai áldaltalan helyzetét a szerhasználók kezelésében?
PZS: Nyilvánvaló, hogy az ártalomcsökkentésnek helye kéne, hogy legyen az ellátási palettán. Régebben is hiány volt belőle és ez a hiány most még inkább érezhető. Mindenképpen szükség van rá – ezt a nemrég közölt Hepatitis C adatok is világosan mutatják.
DR: Miből jött az az ötlet, hogy graffitisekkel festessétek ki a Nyírő intézményét?
PZS: Abból az ellentmondásból, hogy miközben szakmai körökben nagyon jó híre van az osztálynak, fizikailag annyira le van épülve, hogy muszáj tenni vele valamit. Ha más haszna nem is lesz az akcióknak, annyi biztosan, hogy ráirányítjuk a figyelmet arra, ahogy az országos intézetben szenvedélybetegeket kezelünk. Emellett persze végezzük a munkánkat, nem nagyon szeretnénk belecsúszni a jajveszékelős retorikába, azt fogjuk meg, ami pozitív… akárcsak a terápia során.
DR: Ezek szerint felújításra jelenleg nincs forrásotok, csak a graffitikkal történő hangulatosabbá tételre?
PZS: Úgy néz ki, hogy elkezdtek a felajánlások beindulni a felújítások terén is. A felhívás csak graffitival indult, de a Facebookos támogatás-cunami után módosítottuk a kiírást, miután a több tíz graffitis mellett cégek is jelentkeztek tervekkel a kórtermek felújítására, amihez azonban egy koncepciót is ki kellene dolgozni. Először a graffitisekkel ültünk össze megbeszélni, hogy mi kerüljön a 30 méteres téglakerítésre és a megvalósítás volt az újjáépítés első mozzanata. Most vasárnap több mint tíz művész jött össze az első alkalomra, ami arról szól, hogy 10-12 gondolatébresztő mű kerüljön a falainkra, ami pozitív légkört hoz létre és segítheti a klienseink elindulását a felépülés útján. Ezekből a következő másfél-két hónap során támogatóinkkal, szponzorainkkal, segítőinkkel egy olyan végső tervet fogunk kiválasztani, amiből egy komplett téma kerül majd felfestésre, előreláthatólag szeptemberben. A mai eseményt is összművészetinek szántuk, ezért a graffitiseken kívül zenészeket, előadókat is meghívtunk. Örülnék, ha a jövőben többen is besétálnának hozzánk az utcáról a szabadidejükben, hogy megnézzék a falainkat és hozzátegyenek valamit. A legfontosabb sikerünknek azt tartom, hogy ismert előadók együtt szerepeltek a betegeinkkel, a graffiti-témák kiválasztása is velük együtt történt, az esemény vége felé pedig már a kameráktól sem féltek annyira. Sikerült közösségi eseményt teremteni, amelyet évente többször megismételnénk, hiszen óriási igényt látunk a hasonlókra. Mi nem betegként tekintünk a szerfogyasztóra, hanem problémával élő klienst látunk benne.
Az interjút és a fotókat készítette: Kardos Tamás
