Mondjunk nemet az iskolai drogprevencióra?
Megdöbbenve olvastuk, hogy a „Szülők Egyesülete a Gyermekekért” nevű szervezet károsnak tartja az iskolai drogprevenciós előadásokat, mondván, a hatások felsorolása csak kedvet csinál az egyes szerek kipróbálásához. Az egyesület elnöke szerint, a prevenciót tartó szervezeteknek a szülőktől kéne engedélyt kérnie vagy legalább az ő bevonásukkal kellene megtartani az előadásokat. A szervezet álláspontjával az ORFK sem ért egyet.
Először is szögezzük le, hogy a pusztán a drog hatásainak a felsorolására szorítkozó előadás nem nevezhető drogprevenciós foglalkozásnak, maximum információ-átadásnak, és szerencsére a prevenciós szervezetek többsége nem is éri be ennyivel.
Simonné Toldi Ágnes, a tiltakozó egyesület elnöke láthatóan egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy mi történik egy prevenciós órán – vagy pechére a legrosszabb példákkal szembesült – valószínűleg ezért tudja ilyen határozottan elutasítani, a róluk kialakított képet. Abban viszont egyetérthetünk, hogy „a szülőknek is ismerniük kell az illegális anyagok által kiváltott viselkedési formákat”, azonban, ahogy később láthatjuk, ennek útjában leginkább a szülők állnak. Ezért sem jó ötlet az ő döntésükre bízni az iskolai prevenciós programok létét.
Annyiban részben igazat lehet adni a szervezetnek, hogy még nem kezdődött el a drogprevenciós programok akkreditációja, így a szülő nem minden esetben lehet bizonyos, hogy megfelelő szakképzettségű előadók kerülnek kapcsolatba a gyermekével. Jelenleg valóban létezik néhány olyan drogprevenciós szervezet és program, amelynek szakmai háttere megkérdőjelezhető (lásd pl.: Narconon/Drogmentes Magyarországért Maraton, Csillagok az Életért Drogellenes Alapítvány vagy a rendőrség prevenciója), de ezek alapján nem ítélhetjük el a megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkező, évek óta sikeresen működő prevenciós szervezeteket.
A 2008. június 12-i KKB ülésen Felvinczi Katalin, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet (NDI) igazgatója arról számolt be, hogy hamarosan felállhat a Drogmegelőzési Egészségfejlesztési Akkreditációs Bizottság. Ez a bizottság a minisztériumok és az NDI részvételével, az NDI irányítása alatt, szakértői bizottságok kijelölésével, egységes kritériumrendszert alkalmazva vizsgálja meg az egyes drogprevenciós programok működését, hogy eldönthesse, vajon alkalmasak-e az állam támogatására.
Ha ez megvalósul, akkor a szülők nyugodtabban bízhatják gyermekeiket a drogprevenciós szervezetek szakembereire.
Miben ad többet egy drogprevenciós program a szerek okozta hatások felsorolásánál?
Kiragadott példaként vegyük szemügyre röviden a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány drogprevenciós programját, amelyről a Biopolitika-Drogprevenció című könyv vonatkozó fejezetében olvashatunk!
Simonné feltételezésével ellentétben az alapítvány programja
1. elsősorban NEM az egyes SZEREKRE, HANEM az EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSRE és az EGÉSZSÉGRE NEVELÉSRE FÓKUSZÁL (ez a Nemzeti alaptantervnek is kiemelt területe), és megközelítésével – hatékonynak bizonyult nemzetközi programok vizsgálatai alapján és a 2000-ben elfogadott Nemzeti Drogstratégiával összhangban –
2. NEM csupán az iskolai OSZTÁLYOKAT, HANEM a lakókörnyezetet, a PEDAGÓGUSOKAT és a SZÜLŐKET is MEGCÉLOZZA (sajnálatos módon a szülőknek alig 4-5%-a él a lehetőséggel).
A munkatársak többsége szenvedélybetegekkel dolgozik és kapcsolatban áll aktív szerhasználókkal, így felismeri a drogfogyasztás jeleit és hathatós segítséget tud nyújtani, továbbá tisztában van vele, hogy miként csökkentheti a kipróbálás valószínűségét.
Az órákon nem információ-átadás zajlik, hanem párbeszéd, szituációs játékok, helyzetgyakorlatok és dramatikus témafeldolgozás. Nem csupán a drogokról esik szó, hanem egyéb szenvedélyekről és addikciót okozó viselkedésformákról is. Az általános- és a középiskolásoknak tartott foglalkozások különböznek – az előbbiben például nem is nagyon esik szó a drogokról, csak a szenvedélybetegségek mögött húzódó problémákról –, de mindkettőben leginkább az egészséges életmód közvetítésén van a hangsúly.
A középiskolai osztályokban, a statisztikák alapján, már jó eséllyel jelen van a drogfogyasztás, ezért velük a szakemberek elbeszélgetnek a fogyasztás lelki- és szociális hátteréről, a szerhasználat következményeiről, a függőség kialakulásáról, a pótszerekről és az egyéb viselkedési addikciókról. A droghasználat szempontjából nagyobb érintettségű osztályokban pedig a diákok gyakorlati útmutatást is kapnak, hogy mit tegyenek, ha egy társuk drogfogyasztás miatt rosszul lesz, sőt, a fogyasztás jogi következményeinek kérdéseire is válaszokat kapnak.
Ezek ismeretében aligha állítható, hogy a program a szerek kipróbálására ösztönöz, épp ellenkezőleg, egészséges életmódra nevel, de kézbe adja azt a tudást, amivel a diák segítséget tud nyújtani a bajba jutottaknak, továbbá ő maga is tudni fogja, hogy probléma esetén hová forduljon.
Simonné azon feltételezése sem igaz, hogy az ambulanciák csak iskolaidőben vannak nyitva (pl.: a bemutatott Kék Pont ambulanciái este 6-ig vagy 8-ig fogadják a klienseket és non-stop telefonsegély-szolgálatot működtetnek), de a drogproblémákkal küzdő diáknak valószínűleg igazolják az ambulancián töltött távollétét.
A feltételezés, hogy a drogfogyasztásban érintett diáknak az ambulancián a helye, a szülők körében elterjedt ismerethiányából származik, amely meggátolja a gyerekekkel a témában kezdeményezett beszélgetést. Ezért hasznos azt is tudni, hogy az iskolai prevencióktól függetlenül, külön a szülők számára is tartanak tréninget. Nem kell tehát féltékenynek lenni a gyerekre azért, mert az iskolában egy olyan hasznos, számos gyakorlati helyzetre felkészítő képzésben részesült, amelyet otthonról ilyen formában nem kaphatott volna meg.
Kardos Tamás
Drogriporter
2009.01.27.
