Amikor a drogok hatásai közé sztereotípiák és stigmatizációk keverednek
Már több esetben kritizáltunk azokat a cikkeket, melyek a drogfogyasztásra utaló jeleket részletezték – többé, vagy épp kevésbé hiteles módon –, de abban már nem nyújtottak fogódzkodót, hogy mi tévők legyenek a szülők, ha a felsorolt jelek valamelyikét vélik felfedezni gyermekükön. Ezúttal is egy hasonló írásra bukkantunk a Juice honlapján, amely viszont pontatlanság tekintetében talán bármely korábbi versenytársát felülmúlja.
A kenderszármazékokról (marihuána, hasis) megtudhatjuk, hogy vörös szemeket eredményeznek, ami valóban az egyik legtipikusabb külső jele a fogyasztásnak, de a megduzzadt szemhéj már kevésbé gyakori, a „csapott vállak, zavart viselkedés, rendezetlen járás” pedig már tökéletesen esetleges velejárók, míg a „megbízhatatlanság” gyakorlatilag nem is értelmezhető a beszívás kontextusában. Talán az lenne a fű egyik hatása, hogy használóját felelőtlen ígérgetésekbe sarkallja, melyeket később úgysem teljesít, ez pedig az illető arcára van írva?
Az LSD prototipikus használójáról a következő jellemzést kapjuk: „Kinézete nem feltétlenül utal narkóséra: zavart a tekintete, nyugtalan a viselkedése, de ez másokkal is előfordul… Viselkedése azonban kiszámíthatatlan, akár végzetes lépésre is elszánhatja magát egyik pillanatról a másikra, minden átmenet nélkül (például öngyilkosság).”
Ez mindjárt több kérdést is felvet. Először is: kit nevezünk narkósnak? Ha a közkeletű tévképzetek kategóriájában mozogva, a Dr. Zacher által is gyakran emlegetett, utcán, tűvel a vénájában heverő junkiekra utalunk, akkor az LSD fogyasztóira valóban nem passzol a leírás. Mindemellett mégis narkósról beszélünk? Alighanem egy nem is annyira bújtatott diszkriminatív, stigmatizáló kijelentéssel van itt dolgunk.
Az említett zavart tekintet és a nyugtalan viselkedés pedig leginkább annak függvénye, hogy kellemes vagy kellemetlen utazást él éppen át a fogyasztó, illetve, hogy az élmény melyik fázisában jár. Az ellazult, nyugodt állapot éppúgy jellemezheti az utazást, mint a feszültség, ezért ezek a szerfogyasztás detektálásában nem sokat segítenek. Az LSD használata közben elkövetett öngyilkosság – a Nixon érában terjesztett legendákkal ellentétben – nem jellemző, azonban az, hogy a szerző szerint ez az információ hozzásegíthet minket az LSD fogyasztás kiszúrásához, legalábbis különös.
Az Ecstasy fogyasztóinak külseje a cikk szerint rendezett, ellenben állandóan izzadnak és szomjasak. A sztereotípia nyilván a parti-közegben ecstasyt fogyasztókra utal, ezek azonban nem szükségszerű külső jegyek: az Ecstasyt (míg hozzáférhető volt eredeti formájában) a partiszcénán kívül is fogyasztották, a használók pedig gyakran éppen hogy nem érzik a szomjúságot, ezért hívják fel az ártalomcsökkentő kiadványok a figyelmüket a megfelelő folyadékbevitel szükségességére. A „zavaros pénzügyekbe keveredik” megállapítás párhuzamba állítása az ecstasy hatásaival pedig végképp értelmezhetetlen. Mintha a szerző a heti horoszkópjából ollózta volna ki a mondatot.
Kokain: „Vörös szájpadlás, eszméletvesztés, tág pupilla jellemzi, ezért általában napszemüveget hordanak (akkor is, ha nem süt a nap!)”. A vörös szájpadlás alighanem minden ember sajátja, a szokásosnál vörösebbet – amit talány, hogy miért okozna a kokain – pedig ember legyen a talpán, aki egy hétköznapi interakció során kiszúr. A pupillatágító hatás nem csak a kokain, hanem minden stimuláns szer sajátja, ezért felmerül a kérdés, hogy vajon miért csak a kokainhasználók próbálnák ezt elfedni napszemüveggel? Az opiáttól összeszűkült pupillájú, vagy a fűtől bevörösödött szemű használók vajon inkább hajlamosak büszkén vállalni a megváltozott tekintetüket?
A speednek „az ecstasyhoz hasonlóan hangos zene mellett teljesedik ki a hatása”. Tehát nyugodt környezetben, halk zene mellett felrántani egy csíkot puszta pénzkidobás – gondolhatnánk. A szerző láthatóan az egyes szerekhez csak egyféle fogyasztási mintázatot kíván asszociálni, pedig az amfetamint sokan használják életmódszerűen, például a Józsefvárosban, ráadásul intravénásan – ezt a fogyasztási módot a cikk nem is említi! – anélkül, hogy az életük összeláncolódott volna a diszkók világával. A hatás viszont mindezek ellenére számukra is kiteljesedik, de még közülük sem jellemző mindenkire a hirtelen fogyás és a beesett arc – ez sokkal inkább a fogyasztók élet- és táplálkozási szokásaival áll összefüggésben.
A heroint a leírtakkal ellentétben ritkán fogyasztják orrba szippantva, az intravénás adagolás mellett gyakoribb az úgynevezett fóliázás, vagy sárkányeregetés (avagy az alufólián hevített anyag füstjének inhalálása), esetenként pedig cigarettában füstölik el. A hosszútávú fogyasztás következményeként a mentális leépülés sokkal kevésbé jellemző, mint a fizikai. A megállapítás, miszerint „mivel beszűkül a gondolkodás, nem érdekli őket az sem, hogy tiszta tűt használnak-e, ezért terjed közöttük a HIV és a Hepatitis C vírus okozta fertőző májgyulladás” hatalmas és egyben veszélyes csúsztatás! A heroinisták között kutató és ártalomcsökkentési technikákat oktató antropológusok már az 1980-as évek végén felismerték, hogy az intravénás használók hajlandóak a kockázatos magatartásformáik megváltoztatására, amíg azok nem járnak az alapvető szokásaik, értékeik és az identitásuk megváltoztatásával. Ezt a tapasztalatot alighanem bármelyik tűcsereprogram munkatársai megerősíthetik. A problémát sokkal inkább az jelenti, hogy a programok szűkös kapacitása miatt sokan nem tudnak részt venni ezekben az életmentő és a társadalom számára is kiemelten fontos szolgáltatásokban.
Egy szó, mint száz: a cikk nemcsak ahhoz nem segít hozzá, hogy felismerjük a drogfogyasztásra utaló jeleket, de sztereotípiákat és káros tévhiteket ültet el az olvasókban.
Kardos Tamás
Drogriporter
2011.03.08.
Megjegyzés: A cikket illusztráló fotók az úgynevezett "The Old Junkies" kampányból származnak, mely minden kreativitása mellett szintén sztereotípiákon keresztül mutatja be a kábítószerek használóit, valamint nem tájékoztat arról, hogy a droghasználók túlnyomó többsége egy idő után felhagy a fogyasztással és másokhoz hasonlóan megéri az idős kort.
