• Skip to main content
  • Ugrás az elsődleges oldalsávhoz
  • Ugrás a lábléchez
  • Kezdőlap
  • Magunkról
  • Blog
  • Café
  • Filmek
  • Cikkek
  • Segítő helyek
  • HU
    • EN
    • RU

Tudom, mit szedtél be! (Kritika – Juice)

március 8, 2011 | Szerző: Kardos Tamás

Tweet

Amikor a drogok hatásai közé sztereotípiák és stigmatizációk keverednek

Már több esetben kritizáltunk azokat a cikkeket, melyek a drogfogyasztásra utaló jeleket részletezték – többé, vagy épp kevésbé hiteles módon –, de abban már nem nyújtottak fogódzkodót, hogy mi tévők legyenek a szülők, ha a felsorolt jelek valamelyikét vélik felfedezni gyermekükön. Ezúttal is egy hasonló írásra bukkantunk a Juice honlapján, amely viszont pontatlanság tekintetében talán bármely korábbi versenytársát felülmúlja.
 

FIGYELEM! AZ EREDETI CIKKET A KRITIKÁNK HATÁSÁRA FRISSÍTETTÉK!

 

  

 

A kenderszármazékokról (marihuána, hasis) megtudhatjuk, hogy vörös szemeket eredményeznek, ami valóban az egyik legtipikusabb külső jele a fogyasztásnak, de a megduzzadt szemhéj már kevésbé gyakori, a „csapott vállak, zavart viselkedés, rendezetlen járás” pedig már tökéletesen esetleges velejárók, míg a „megbízhatatlanság” gyakorlatilag nem is értelmezhető a beszívás kontextusában. Talán az lenne a fű egyik hatása, hogy használóját felelőtlen ígérgetésekbe sarkallja, melyeket később úgysem teljesít, ez pedig az illető arcára van írva?

Az LSD prototipikus használójáról a következő jellemzést kapjuk: „Kinézete nem feltétlenül utal narkóséra: zavart a tekintete, nyugtalan a viselkedése, de ez másokkal is előfordul… Viselkedése azonban kiszámíthatatlan, akár végzetes lépésre is elszánhatja magát egyik pillanatról a másikra, minden átmenet nélkül (például öngyilkosság).”
Ez mindjárt több kérdést is felvet. Először is: kit nevezünk narkósnak? Ha a közkeletű tévképzetek kategóriájában mozogva, a Dr. Zacher által is gyakran emlegetett, utcán, tűvel a vénájában heverő junkiekra utalunk, akkor az LSD fogyasztóira valóban nem passzol a leírás. Mindemellett mégis narkósról beszélünk? Alighanem egy nem is annyira bújtatott diszkriminatív, stigmatizáló kijelentéssel van itt dolgunk.
Az említett zavart tekintet és a nyugtalan viselkedés pedig leginkább annak függvénye, hogy kellemes vagy kellemetlen utazást él éppen át a fogyasztó, illetve, hogy az élmény melyik fázisában jár. Az ellazult, nyugodt állapot éppúgy jellemezheti az utazást, mint a feszültség, ezért ezek a szerfogyasztás detektálásában nem sokat segítenek. Az LSD használata közben elkövetett öngyilkosság – a Nixon érában terjesztett legendákkal ellentétben – nem jellemző, azonban az, hogy a szerző szerint ez az információ hozzásegíthet minket az LSD fogyasztás kiszúrásához, legalábbis különös.

Az Ecstasy fogyasztóinak külseje a cikk szerint rendezett, ellenben állandóan izzadnak és szomjasak. A sztereotípia nyilván a parti-közegben ecstasyt fogyasztókra utal, ezek azonban nem szükségszerű külső jegyek: az Ecstasyt (míg hozzáférhető volt eredeti formájában) a partiszcénán kívül is fogyasztották, a használók pedig gyakran éppen hogy nem érzik a szomjúságot, ezért hívják fel az ártalomcsökkentő kiadványok a figyelmüket a megfelelő folyadékbevitel szükségességére.  A „zavaros pénzügyekbe keveredik” megállapítás párhuzamba állítása az ecstasy hatásaival pedig végképp értelmezhetetlen. Mintha a szerző a heti horoszkópjából ollózta volna ki a mondatot.

Kokain: „Vörös szájpadlás, eszméletvesztés, tág pupilla jellemzi, ezért általában napszemüveget hordanak (akkor is, ha nem süt a nap!)”. A vörös szájpadlás alighanem minden ember sajátja, a szokásosnál vörösebbet – amit talány, hogy miért okozna a kokain – pedig ember legyen a talpán, aki egy hétköznapi interakció során kiszúr. A pupillatágító hatás nem csak a kokain, hanem minden stimuláns szer sajátja, ezért felmerül a kérdés, hogy vajon miért csak a kokainhasználók próbálnák ezt elfedni napszemüveggel? Az opiáttól összeszűkült pupillájú, vagy a fűtől bevörösödött szemű használók vajon inkább hajlamosak büszkén vállalni a megváltozott tekintetüket? 

A speednek „az ecstasyhoz hasonlóan hangos zene mellett teljesedik ki a hatása”. Tehát nyugodt környezetben, halk zene mellett felrántani egy csíkot puszta pénzkidobás – gondolhatnánk. A szerző láthatóan az egyes szerekhez csak egyféle fogyasztási mintázatot kíván asszociálni, pedig az amfetamint sokan használják életmódszerűen, például a Józsefvárosban, ráadásul intravénásan – ezt a fogyasztási módot a cikk nem is említi! – anélkül, hogy az életük összeláncolódott volna a diszkók világával. A hatás viszont mindezek ellenére számukra is kiteljesedik, de még közülük sem jellemző mindenkire a hirtelen fogyás és a beesett arc – ez sokkal inkább a fogyasztók élet- és táplálkozási szokásaival áll összefüggésben.

A heroint a leírtakkal ellentétben ritkán fogyasztják orrba szippantva, az intravénás adagolás mellett gyakoribb az úgynevezett fóliázás, vagy sárkányeregetés (avagy az alufólián hevített anyag füstjének inhalálása), esetenként pedig cigarettában füstölik el. A hosszútávú fogyasztás következményeként a mentális leépülés sokkal kevésbé jellemző, mint a fizikai. A megállapítás, miszerint „mivel beszűkül a gondolkodás, nem érdekli őket az sem, hogy tiszta tűt használnak-e, ezért terjed közöttük a HIV  és a Hepatitis C vírus okozta fertőző májgyulladás” hatalmas és egyben veszélyes csúsztatás! A heroinisták között kutató és ártalomcsökkentési technikákat oktató antropológusok már az 1980-as évek végén felismerték, hogy az intravénás használók hajlandóak a kockázatos magatartásformáik megváltoztatására, amíg azok nem járnak az alapvető szokásaik, értékeik és az identitásuk megváltoztatásával. Ezt a tapasztalatot alighanem bármelyik tűcsereprogram munkatársai megerősíthetik. A problémát sokkal inkább az jelenti, hogy a programok szűkös kapacitása miatt sokan nem tudnak részt venni ezekben az életmentő és a társadalom számára is kiemelten fontos szolgáltatásokban.

Egy szó, mint száz: a cikk nemcsak ahhoz nem segít hozzá, hogy felismerjük a drogfogyasztásra utaló jeleket, de sztereotípiákat és káros tévhiteket ültet el az olvasókban.

Kardos Tamás
Drogriporter
2011.03.08.

 
Megjegyzés: A cikket illusztráló fotók az úgynevezett "The Old Junkies" kampányból származnak, mely minden kreativitása mellett szintén sztereotípiákon keresztül mutatja be a kábítószerek használóit, valamint nem tájékoztat arról, hogy a droghasználók túlnyomó többsége egy idő után felhagy a fogyasztással és másokhoz hasonlóan megéri az idős kort.

Kategória: Hírek Témák: Drogprevenció, Magyar drogpolitika, Marihuána, Médiamonitor, Opiátok, Pszichedelikus drogok, Stimulánsok

Ezt a cikket ingyen olvashatod, de a megírásuk és a filmjeink elkészítése nincsen ingyen. A Drogriporter egy non-profit szervezet, amelynek szüksége van a támogatásodra!

Segítsd munkánkat egyszeri adománnyal, vagy LEGYÉL TE IS DROGRIPORTER TÁMOGATÓ TAG havi rendszeres támogatással!

Elsődleges oldalsáv

SEGÍTSD MUNKÁNKAT EGYSZERI ADOMÁNNYAL, VAGY LEGYÉL TE IS DROGRIPORTER TÁMOGATÓ TAG HAVI RENDSZERES TÁMOGATÁSSAL!
Iratkozz fel hírlevelünkre!
  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.
  • Facebook
  • Twitter
  • YouTube

Search

Itt böngészhetsz több száz drogpolitikai filmünk között!

Az animációs dokumentumfilm Kosztya Proletárszkij és édesanyja, Irina Proletárszkij 2008-as interjúinak felhasználásával készült. Rajzolta Rontó Lili. Rendezte és vágta Takács István Gábor. Narrálta Ánya Szarang.

Témáink

A drogháború költségei (Count the Costs kampány) Afrika Depresszánsok Diszkórazzia dosszié dizájner drogok Dohány Drogprevenció Drogszabályozás Emberi jogok ENSZ drogpolitika Eurodrog Európai Drogpolitikai Kezdeményezés (EDPI) Filmek Hatályos jogszabályok Heroin dosszié Kanada Kannabisz-Szkizofrénia dosszié Latin-Amerika Legalizáció Linkek Magyar drogpolitika Marihuána Médiamonitor Nemzetközi szervezetek No Brog Rovat Online tanulmányok Opiátok Oroszország drogpolitikája Pszichedelikus drogok Pszichedelikus gyógyászat PSZK dosszié Schedel Andor gyűjtemény Stimulánsok Szcientológia dosszié TASZ kiadványok Tűcsere dosszié USA Ártalomcsökkentés Ázsia

Footer

Jogriporter Alapítvány 2017
1032 Budapest
San Marco utca 70.
Postafiók: 1428 Budapest, pf. 420
Email: rightsreporter@rightsreporter.net

Search

További oldalaink:

Drogriporter Blog

Jogriporter Alapítvány 

Room for Change Campaign

Dare to Act Campaign

Drogriporter