Ez a cikk eredetileg a Drogriporter blogon jelent meg a 444-en.
Az eseménydús 2014-es év újabb mélypontot hozott a hazai drogpolitikában: a nemzeti drogstratégia megvalósítása helyett a demagógia ült diadalt, az ország legnagyobb tűcsere programjának bezárásától a rendőrségi drogprevención keresztül az iskolai drogtesztelés ötletéig. Évértékelő és esélylatolgatás a Drogriporteren!
Amikor a kormány 2013 őszén három éves tétlenkedés után végre elfogadta az új nemzeti drogstratégiát, a szakma lopva fellélegzett. No nem azért, mintha az új drogstratégia olyan szuper lett volna: szemlélete, nyelvezete, felépítése, arányai inkább politikai és nem szakmai elvárásokat tükröztek, ráadásul a miniszterelnök utasítására az utolsó pillanatban még módosítottak is rajta. Tovább erősítették benne a rendőri szigort és egy valóságtól elrugaszkodott célkitűzést is belevettek, miszerint Magyarországot 2020-ra kábítószer-mentessé kell tenni. Mégis, a végső szövegbe számos olyan célkitűzés is bekerült a szakma nyomására, amelyek reményt adtak a rossz erkölcsi és anyagi megbecsültséggel dolgozó szakembereknek, hogy a helyzet javulni fog. Ilyen célkitűzés volt például, hogy a drogprevenciós programok 2020-ra érjék el a tanulók 50%-át, a családok 20%-át, javuljon az egészségügyi és szociális ellátórendszer lefedettsége, alakuljon ki a gyermek- és fiatalkorúak addiktológiai ellátásan intézményrendszere és az injekciós drogfogyasztók stigmatizáció-mentesen férjenek hozzá az ártalomcsökkentő programokhoz (pl. tűcsere). Ha ezen céloknak akár a töredéke megvalósulna, az máris előrelépés lenne ahhoz a drámai visszaeséshez képest, amit 2010 és 2013 között tapasztalhattunk, amikor a költségvetési források felére csökkentek és fontos programok zártak be.
Aki azonban abban reménykedett, hogy 2014 a konszolidáció éve lesz, nagyot tévedett. A nemzeti drogstratégia megvalósításának első lépése minden országban a hosszú távú célokat rövid távú célokra, felelősökre, pénzügyi keretekre lefordító cselekvési terv. Az év elején a szakmai szervezetek részletes javaslatokat nyújtottak be a kormány számára a cselekvési tervről, mégis, másfél évig hiába vártunk annak kialakítására. Pedig nagy szükség lett volna a határozott döntésekre: az új szereket gyorsabban betiltó C-lista 2012-es bevezetése ellenére az új szerek fogyasztásának térhódítása tovább folytatódott, és egyre nagyobb terheket rótt a gyengülő ellátórendszerre. A jellemzően fiatalabb, stimuláns szereket vagy szintetikus kannabinoidokat fogyasztó kliensek ellátása a hagyományos programok számára óriási kihívás, a fővárosban a nyílt utcai droginjektálás járványveszéllyel fenyegetett. Azonnali befektetésekre lett volna szükség a szakma továbbképzésébe, a kezelés és ártalomcsökkentés hatékony, EU és ENSZ által javasolt módszereibe. Újjá kellett volna szervezni a drogambulanciákat, a helyi drogkoordináció szerveit (KEF), az iskolai drogprevenciót. A szakma által szorgalmazott kormányzati döntések elmaradtak – születtek viszont más, unortodox döntések, mindenféle szakmai egyeztetés nélkül.
A kormánypárt egyik erős embere, Kocsis Máté, az egyik legérintettebb fővárosi kerület polgármestere nyílt háborút hirdetett a Kék Pont tűcsere programja ellen, amely egyedüliként látta el az injekciós szerhasználókat a Józsefvárosban. Januárban a Fidesz politikusai által gründolt álcivil szervezet tüntetést szervezett a program bezárásáért. Tavasszal az önkormányzat elutasította a Kék Pont szakmai beszámolóját, majd többszörösére emelték az önkormányzattól bérelt helyiség bérleti díját. A szervezet segítséget az Emberi Erőforrások Minisztériumától (EMMI), évente 30 millió forintra lett volna szükségük ahhoz, hogy felvegyék az egyenlőtlen küzdelmet a dizájner drogok és vírusok fenyegetésével – stadionépítési-mértékben aprópénzre, és persze politikai támogatásra. Egyiket sem kapták meg, leveleik megválaszolatlanok maradtak, a minisztérium hallgatása mindennél többet mondott. A Kék Pont ezért júniusban úgy döntött, nem folytatja tovább az egyenlőtlen küzdelmet, és augusztus végén bezárja a tűcserét. Éppen akkor történt ez a döntés, amikor a szervezet az első HIV pozitív drogfogyasztót is kiszűrte a kliensei között, és a szakemberek a dizájner drogok fogyasztása miatti hepatitis C járványra is figyelmeztettek. Ma Magyarországon jóval kevesebb steril tűt osztanak ki, mint amennyi elegendő a fertőzések megfékezéséhez. Az alacsonyküszöbű program lefedettségének csökkenésével pedig annak az esélye is csökken, hogy a rászoruló drogfogyasztók egyáltalán kapcsolatba kerüljenek az ellátórendszerrel, illetve leszokást célzó programokba jussanak.
A TASZ június 26-án, a drogellenes világnapon elindította a Szoba a Nyolcban kampányt abból a célból, hogy valódi megoldást kínáljon az utcai drogfogyasztás visszaszorítására a helyi lakosság számára a polgármester látszatmegoldásaival szemben. A kampány egyik célja, hogy ellenőrzött fogyasztói szobákat hozzon létre a fővárosban, amelyek a fertőzésveszélyt és az utcai drogfogyasztás visszaszorítására egyaránt alkalmasak. A kampányoldalon néhány hét alatt több mint 5 ezer aláírást gyűjtöttünk össze a budapesti drogstratégiát követelő petíciónk mögé, az utcai aláírásgyűjtő kampányunkat több ezer józsefvárosi polgár támogatta aláírásával, a kampányfilmünket pedig több mint 100 ezren nézték meg. A petíciót ellenzéki képviselők augusztusban a józsefvárosi önkormányzat napirendjére is fel próbálták vétetni, azonban a jegyző erre nem volt hajlandó, a Jobbikos és a kormánypárti képviselők elutasították a kampány üzenetét. A kampány kétségkívül sikeres volt azonban abban, hogy beemelte a közbeszédbe az ártalomcsökkentést mint témát.
A TASZ jelentős sikere volt az is, hogy az Országos Tisztifőorvos jelentést adott ki, amelyben felszólította a kórházak és mentőszolgálatok munkatársait, hogy ne értesítsék a rendőrséget a kábítószer-fogyasztás miatt rosszul lett betegekhez. Az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) beszámolója szerint ugyanis ezeknek az eseteknek a száma jelentősen nőtt az elmúlt években, pedig az egészségügyi dolgozó adatvédelmi jogot sért akkor, ha írásos beleegyező nyilatkozat nélkül kiadja a nyomozó hatóságnak a páciens személyes adatait.
Nyáron a választások után a szociális tárca élére új vezetők kerültek, Czibere Károly államtitkár és Nyitrai Imre helyettes államtitkár, akikhez sokan nagy reményeket fűztek, hiszen korábban maguk is a szociális ellátásban dolgoztak. A szakmai ernyőszervezetek, hogy hatékonyabbá tegyék az érdekérvényesítést, létrehozták a Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testületet (KCKT), amely prevenciós, kezelési, alacsonyküszöbű és jogi munkacsoportokat hozott létre. Ezek a munkacsoportok problémakatasztert állítottak össze az új vezetők számára a legsürgetőbb feladatokról, javasoltuk például, hogy a Kék Pont helyét a jobboldali városvezetés számára elfogadhatóbb Baptista Szeretetszolgálat vegye át a Józsefvárosban, hogy a több ezer injekciós drogfogyasztó ne maradjon ellátatlanul. Javasoltuk a tűcserék sávos pénzügyi támogatásának bevezetését, hogy a nagyobb forgalmú programok arányosan nagyobb forrásokhoz jussanak hozzá. Jelenleg a tűcsere programok egységesen kb. 6-7 millió forintos éves alapfinanszírozása nem elég arra, hogy a törvényben megkövetelt 3,5 munkaidőben foglalkoztassanak szakembereket, és még az eszközöket is finanszírozzák. Javaslatainkra nem érkezett válasz, a kormányzattal való párbeszéd elakadt. A vezetők nem vettek részt a szakmai rendezvényeken, de a Kábítószerügyi Tanács ülésein sem, amelynek feladata a civil társadalom bevonása a döntéshozásba, csupán döntéshozásra fel nem jogosított hivatalnokokat küldtek. A költségvetési törvény kábítószerügyi kiadásai maradtak a tavalyi alacsony szinten (355 millió forint), ami illúzióvá tett minden további reformelképzelést.
A TASZ kérésére az alapvető jogok biztosa kivizsgálta a józsefvárosi tűcsere-helyzetet, és igazat adott a jogvédőknek abban, hogy a tűcsere program ellehetetlenítésével jogsértő helyzet alakult ki. Az ombudsman javasolta, hogy a kormány és a polgármester azonnal tegyen lépéseket a helyzet rendezésére, és a fővárosi önkormányzat alakítson ki fővárosi drogstratégiát és fővárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot. Nem csak a drogfogyasztók egészséghez, de a nem fogyasztók egészséges környezethez való joga is sérült. A jelentés a jogvédők kérése ellenére sajnos későn, októberben került napvilágra, miután már a tűcsere bezárt. Kormánypárti politikusok mégis azzal vádolták meg a TASZ-t, hogy dróton rángatta az ombudsmani hivatalt, és direkt az önkormányzati választás előttre „időzíttették” a jelentést. A Magyar Nemzetnek kiszivárogtatták a TASZ és az ombudsmani hivatal közötti levelezést, amit szelektáltan közzé tettek, azt a hamis látszatot keltve, mintha manipuláció folyt volna. A hecckampány célja nyilvánvalóan az volt, hogy a jelentés tartalmi elemeiről elterelje a figyelmet.
A kormány 2013-ban az OEFI szakmai ajánlásához kötötte az iskolai egészségfejlesztési tevékenyégeket, így a drogprevenciót is. A szakmai ajánlás elbírálása azonban olyan szigorúra sikeredett, hogy még a legtapasztaltabb, hosszú éve terepen dolgozó szakmai szerveztek programjai sem kaptak támogatást, így kiszorultak az iskolákból, főképpen rendőrségi programok maradtak, amelyek szakmai ajánlás nélkül, bűnmegelőzési program címén tevékenykedtek. 2014-ben a helyzet nem javult jelentős mértékben. Miközben az iskolapszichológusok, iskolai szociális munkások száma tovább csökkent, a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok (KEF) tetszhalottak, a Belügyminisztérium masszív drogprevenciós programba kezdett. Minden rendőrkapitányságon drogprevenciós tanácsadót jelöltek ki, és kampányt folytattak a médiában ezek népszerűsítésére, hiába mutattak rá a jogvédők, hogy a nemzetközi szakirodalom szerint a rendőrség nem alkalmas arra, hogy etikus és hatékony drogprevenciót folytasson. A Belügyminisztérium a nemzeti drogkoordinációtól független, párhuzamos drogpolitikát folytat, amelyre a szakmának semmiféle befolyása nincsen.
Bár a drogpolitika a költségvetés, az államigazgatás terén a kormány mostohagyermeke maradt, kormánypárti politikusok előszeretettel használták a drogellenes harc jelszavát az ellenzékkel és a civilekkel szembeni politikai kampányolás eszközeként. Ilyen kommunikációs fogás volt például a kötelező iskolai drogszűrés ötletének felvetése Kocsis Máté polgármestertől, amelyet aztán a kormánypárt is felkapott. Ezzel próbálták ellensúlyozni azt az ellenzéki kampányt, amely a kormánypárt korrupciós ügyeinek feltárására irányult. Miután az ötlet megvalósításáról a nyilvánosság előtt bebizonyítottuk, hogy jogsértő, lehetetlen és értelmetlen, a kormányzat finomított a javaslaton, és már csak önkéntes drogszűrésről kezdett beszélni.
Semmi jele nincs annak, hogy 2015 bármilyen szempontból javulást hozna a hazai drogpolitkában. A kormány népszerűség-vesztése valójában azzal a következménnyel jár, hogy egyre gyakrabban számolhatunk a drogtéma átpolitizálásával, kampánytémává emelésével, ami többnyire demagóg, valóságtól elrugaszkodott javaslatokban, illetve a valóban hatékony megelőző és ellátó programok munkájának akadályozásában nyilvánulhat meg. Mivel a mélyszegénység és a kirekesztettség minden mutató szerint növekszik Magyarországon, a szociális ellátórendszer pedig gyengül, a problémás drogfogyasztás jelentős növekedésével számolhatunk. Ez különösen, de nem kizárólag a marginalizált, szegregált roma közösségekben járhat közegészségügyi katasztrófával: anektodikus beszámolók szerint a dizájner drogok injektálása már nem csak a fővárosban, hanem a vidéki szegregátumokban is terjed. Ennek nyomában hepatitis C és HIV robbanással számolhatunk, ami nem fog megállni a drogfogyasztó népességnél. Riasztó, hogy jelentősen nőtt a stimuláns dizájner drogok miatti halálos túladagolások száma is, a pszichiáterek pedig komoly pszichotikus epizódokról számolnak be tizenéves szintetikus fűfogyasztók körében.
Mégsem tét nélküli az elkövetkező év. Bár a politikai hatalom döntéseinek pozitív befolyásolására igen kevés esély mutatkozik, nem mindegy, hogy vajon a kormánynak sikerül-e teljesen uralnia a drogokról folyó közbeszédet vagy sem. Az elmúlt évben kommunikációs fronton számos csatát vesztettek, ami mutatja, hogy a drogkártya kétélű fegyver lehet a politikában.
