Ez a cikk eredetileg a Drogriporter blogon jelent meg a 444-en.
Budapesten egyre nagyobb politikai nyugtalanságot okoznak az eldobált tűk és fecskendők. A probléma valós, a cikk szerzője maga is hosszú évekig élt a Práter utca és az Illés utca sarkán, rendszeresen szembesült a drogszeméttel, ami veszélyes hulladéknak minősül és sérüléseket okozhat. A megoldás azonban nem az, hogy növeljük a rendőri szigort és bűnbaknak kiáltjuk ki a tűcsere programokat.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy járványügyi szempontból egy tűcsere bezárása sokkal veszélyesebb, mint bármennyi eldobált fecskendő az utcán. Az Afrikán kívüli világban minden harmadik HIV fertőzés a használt fecskendők megosztására vezethető vissza, ellenben egyetlen dokumentált esetet sem ismerünk a világon, amikor valaki eldobált fecskendőbe nyúlva HIV vagy hepatitis C vírussal fertőződött volna meg. Szerencsére a tűcsere és a drogszemét eltakarítása nem egymást kizáró, hanem kiegészítő cél. A világ számos nagyvárosában sikerült már két legyet ütni egy csapásra – azaz eltakarítani a drogszemetet az utcákról úgy, hogy közben nem csökkentették, hanem növelték a drogfogyasztók hozzáférését a steril tűkhöz és fecskendőkhöz. A józsefvárosi polgárok – fogyasztók és nem fogyasztók – közös érdeke, hogy ezeket a módszereket Magyarországon is alkalmazzák.
1. A tűcsere becserélési arányának javítása
A tűcsere programok fő feladata az, hogy steril eszközökkel lássák el a drogfogyasztókat. A használt eszközök becserélése egy másodlagos, de szintén fontos feladat. Számos kutatás bizonyítja, hogy amennyiben korlátozzák a kiadható tűk mennyiségét, az jelentősen ronthatja a tűcsere hatékonyságát a fertőzések megelőzése terén. Ellenben ha a tűcsere programok megfelelő pénzügyi támogatást kapnak, megfelelő órában vannak nyitva, megfelelő számú segítő munkatársat alkalmaznak és képesek motiválni a klienseket a fecskendők visszaszolgáltatására, az javíthatja a becserélési arányt. A Kék Pont józsefvárosi tűcsere programjában például 2011-ben még 70-80%-os volt a becserélési arány. Egy évvel később, amikor a program a pénzügyi források elapadása miatt csökkentette a kiadható tűk számát, kénytelen volt munkatársaktól megválni és csökkenteni a nyitvatartási órákat, a becserélési arány 30-40%-ra csökkent. Megfelelő pénzügyi támogatással – és ne gondoljon senki óriási összegekre, már 10-20 millió forint is komoly támogatás lenne – a becserélési arány ismét javítható. Arról nem beszélve, hogy a megfelelően támogatott, a helyi drogkoordinációba, az ellátórendszerbe jobban beágyazott tűcsere programok képesek lépcsőként szolgálni más, terápiás és rehabilitációs programok számára, amelyek a leszokást célozzák.
2. A kliensek bevonása az utcai begyűjtésbe
Frankfurtban, az európai ártalomcsökkentés egyik fellegvárában a drogszemét a 80-as/90-es években éppen olyan égető problémát jelentett, mint jelenleg Budapesten. Azóta a probléma jelentősen visszaszorult. Az egyik módszer, amit ott alkalmaztak, az ún. Fegerflotte, a drogfogyasztókból verbuvált takarítóbrigádok alkalmazása. A brigádban dolgozók egy része fizetséget kap a munkájáért, mások pedig a bíróság által büntetésként kiszabott közmunkát dolgozzák le ebben a formában. A munkábaállás feltétele a szabályok betartása, nem lehet szert használni munkaidő alatt, és részt kell venni a gyűléseken, tréningeken. Ez utóbbiak azért is hasznosnak, mert magukat a drogfogyasztókat képzik az injektálás és a drogszeméttől való megszabadulás biztonságosabb formáira. A munkaprojektet két munkaterapeuta koordinálja. A kliensek szeretik a munkát, büszkék rá, a város többszöri elismerésben részesítette őket, és más városokban is a frankfurti minta alapján indítottak be hasonló projekteket.
3. Műanyag dobozok osztása/kihelyezése
Számos városban a tűk biztonságos tárolására alkalmas műanyag konténereket (badellákat) osztanak szét a tűcserék kliensei között, illetve helyeznek el a város drogfogyasztók által gyakran látogatott pontjain. A legutóbb Melbourne város vezetése kísérletezett hasonlóval, méghozzá sikerrel: egy év alatt töredékére csökken az eldobált fecskendők, illetve az emiatt az önkormányzathoz érkezett panaszbejelentések száma.
4. A drogfogyasztás dekriminalizálása
Injekciós drogfogyasztók körében végzett kutatások szerint a tűk és fecskendők eldobálásának fő indítékai közé tartozik a rendőrségtől való félelem: a használt injekciós eszközöket ugyanis bizonyítékként használhatják ellenük. A sötétben, képtelen helyeken, rossz higiénés körülmények között történő, elsietett injektálás egyébként magára a fogyasztóra nézve is igen veszélyes. Magyarországon tízből kilenc esetben fogyasztó ellen indul kábítószerrel kapcsolatos büntetőeljárás, a marginalizált, roma drogfogyasztót jóval gyakrabban igazoltatják, mint egy fehér középosztálybeli járókelőt. Ahol a rendőrség nem fókuszál a drogfogyasztókra, ahol együttműködik a tűcsere programokkal, ott jóval kisebb az eldobált fecskendők száma.
5. Ellenőrzött fogyasztói szobák
A világ számos nagyvárosában olyan helyiségeket hoztak létre, ahol a drogfogyasztók ellenőrzött körülmények között, steril eszközökkel használhatják a magukkal hozott drogokat. Az ilyen fogyasztói szobákban nem csak a fertőzéseket és a túladagolásos haláleseteket sikerült minimálisra szorítani, de magát az utcai drogfogyasztást is, annak minden káros velejárójával, például a drogszeméttel. Mikor filmet forgattunk Vancouverben, ahol Észak-Amerika első drogfogyasztói szobája működik, meglepve tapasztaltuk, hogy még a drogfogyasztók által leggyakrabban látogatott utcákban, sikátorokban sem láttunk eldobált fecskendőket – csikkeket, sörösüvegeket igen, fecskendőket nem. Ami igazán hatékonnyá teszi a drogfogyasztói szobákat, az a drogfogyasztással gyakran együttjáró problémák láthatóvá, és ezáltal kezelhetővé tétele. Ilyen problémák a nyomor, az otthontalanság, a munkanélküliség, a kezeletlen pszichiátriai betegségek, az iskolázatlanság és a kirekesztettség. Nem véletlen, hogy éppen Budapestnek azon a részén jelentkezik a leginkább az utcai drogfogyasztás, ahol ezek a problémák különösen gyakran előfordulnak. A fogyasztói szobák akkor működnek a leghatékonyabban, ha jól be vannak ágyazva az egészségügyi és szociális ellátórendszerbe.
Sárosi Péter
