Hét pontba szedtük össze, hogy mi a bajunk a készülő új nemzeti drogstratégiával
A kormány elkészítette a nemzeti drogstratégia végső tervezetét, és megkérte a civil szervezeteket, hogy véleményezzék azt. Az új tervezet számos szempontból jobb, mint az előző: világosabb a szerkezete, következetesebb valamivel a fogalomhasználata (pl. van fogalomtár) és kihagytak belőle néhány agyrémet (pl. a kenderlevél betiltása, vagy a bűnügyi költség megfizettetése az eltereltekkel). Az egész dokumentum azonban még mindig nagyon problémás mind a szemléletét, mint a célkitűzéseit illetően – ezért 7 pontba gyűjtöttük össze, hogy mi is bajunk vele (a teljesség igénye nélkül).
1. A létrehozás körülményei
A 2009-ben elfogadott nemzeti drogstratégia elutasítása, illetve az új nemzeti drogstratégia kidolgozása mind szakmai, mind jogi szempontból illegitim. Az előző drogstratégiát a szakmai szervezetek teljes támogatásával fogadták el, az nemzetközi szinten is rendkívül színvonalas dokumentum volt, alkalmas keretet teremtett volna a nemzeti drogpolitika alakítására a megváltozott intézményi háttér és új drogfogyasztási trendek ellenére is, elutasítása kizárólag politikai és ideológiai okokra vezethető vissza. Az elutasító döntést sem a szakmai szervezetekkel, sem pedig saját döntéselőkészítő szervével (Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság) nem egyeztette a kormányzat, az új drogstratégia kialakítása az előzőekkel ellentétben semmilyen jogi felhatalmazással nem bírt. A stratégia kialakítása során a műhelykonferenciákon erősen kritikus, illetve az ártalomcsökkentést támogató vélemények fogalmazódtak meg – a kormányzat azonban ezeket figyelmen kívül hagyta, akárcsak a drogstratégia első tervezetét ért szakmai össztüzet.
2. Szemlélet
Az új nemzeti drogstratégia “gyújtópontjában” a szermentesség (“tiszta tudat és józanság”) áll, illetve az a koncepció, hogy az egészséges többséget meg kell erősíteni a kábítószereket elutasító szemléletében, a már szerfogyasztókat pedig a felépülés felé kell terelni. A drogfogyasztást minden esetben “ön- és közösségkárosító” magatartásformának tekinti, amelynek totális visszaszorítása a drogpolitika fő célja. Álláspontunk szerint a drogfogyasztásról kialakított koncepció elavult és nem felel meg a drogjelenség komplexitásával kapcsolatos tudományos ismereteinknek – holott reális, eredményes politikai válasz enélkül nem adható. A szermentesség utópikus víziójának hajszolásával szemben az államnak el kell ismernie, hogy a kémiai tudatmódosítás civilizációs konstans, a politikának nem a teljes megszüntetésére, hanem a drogjelenséggel együttjáró ártalmak csökkentésére kell törekednie. A drogpolitikának nem a többségi társadalom elutasító magatartását kell erősítenie egy amúgy is kirekesztett és megbélyegzett társadalmi kisebbséggel szemben – hanem a marginalizált csoportok társadalmi integrációját kell elősegítenie, kiszolgáltatottságát csökkentenie. A drogstratégia a társadalmi értékrend megrendüléséből vezeti le a drogproblémákat, de nem fektet megfelelő hangsúlyt a drogproblémákat újratermelő olyan rendszerszerű tényezőknek, mint például a kirekesztettség és a szegénység.
3. Prioritások
A költségvetés jelenlegi helyzete rendkívül labilis: 2009-hez képest például harmadára csökkent a drogprevencióra fordított költségvetés, a közösségi ellátásokra fordított pénzösszeg előreláthatólag akár 2 milliárddal kevesebb lehet, “pénztechnikai” okokból csúszik a már megítélt pályázati pénzek kifizetése is. A gazdasági válságnak nincs vége, így akár további megszorítások várhatók. Az új nemzeti drogstratégia nem jelöli ki a prioritásokat és nem határozza meg azokat a kulcsterületeket, ahol fejlesztésekre van szükség, illetve ahol a szolgáltatások fenntartása elengedhetetlen. Egyes területeken ambíciózus beruházásokat ír elő, más területeken nem nevesít létfontosságú szolgáltatásokat – szükség lenne egy olyan kritérium-rendszerre, amely lehetővé tenné a beavatkozások súlyozását. Így például indokolt prioritást adni a problémás drogfogyasztáshoz köthető olyan ártalmak csökkentésének, mint a túladagolásos halálesetek, a fertőzések és megbetegedések, illetve beszerzési bűncselekmények megelőzése. A halott vagy AIDS-beteg drogfüggőből ugyanis nehezen lesz gyógyult szenvedélybeteg, a társadalomnak jóval nagyobb érdeke fűződik a fertőzések megelőzéséhez mint a fogyasztók kriminalizáláshoz vagy a költséges gyógykezelésekhez.
4. Emberi jogok
A nemzeti drogpolitika középpontjában az emberi jogoknak kellene állnia – különös tekintettel a drogokat fogyasztók emberi jogainak tiszteletben tartására. A drogstratégia ezzel szemben csupán mellékes szerepet juttat az emberi jogoknak, és ott is csupán a többségi társadalom védelmének, illetve a szermentességhez való jognak a kontextusában. Abból a téves koncepcióból indul ki, hogy a nem-fogyasztók jogait veszélyeztetik a drogfogyasztók, holott a helyzet éppen fordított: az illegális drogokat használó emberek jogai szisztematikusan és folyamatosan sérülnek az elutasító társadalmi attitűdök miatt. A drogstratégiának le kellene szögeznie, hogy a drogpolitikai beavatkozások nem sérthetik a fogyasztók emberi jogait, és hivatkoznia kellene azokra a nemzetközi emberi jogi egyezményekre és irányelvekre, amelyek biztosíthatják ezt.
5. Ártalomcsökkentés
Az ártalomcsökkentő beavatkozások a leghatékonyabbak a fertőző betegségek és halálesetek megelőzésében – az új drogstratégiának azonban csupán mostohagyermekei. A drogstratégia alig említi az egyik legjelentősebb ártalom, a HIV és hepatitis fertőzések kérdését – javasolt a névtelen, önkéntes szűrés és tanácsadás országos biztosítása minden intravénás szerhasználó számára, és külön figyelmet kellene szentelnie a szexuális úton terjedő fertőzések megelőzésének. A hepatitis fertőzések magas előfordulása indokolná az összehangolt prevenciós programok létrehozására vonatkozó célkitűzéseket. A stratégia kizárólag a leíró részben és a fogalomtárban említi a tűcsere programokat, ezek nevesítése elengedhetetlen fontosságú jelzés a döntéshozók, a jogalkalmazók és a társadalom felé, ezt nem helyettesíti az alacsonyküszöbű programok szerepeltetése. Az opiát szubsztitúciós fenntartó kezelésről a drogstratégia csupán azt írja, hogy egyes függőknél “indokolt” – holott ez a szolgáltatás a tudományos szakirodalom szerint a leghatékonyabbak közé tartozik, és azok lefedettsége, elérhetősége messze nem kielégítő. A drogstratégiának ezért határozottan állást kellene foglalnia arról, hogy legalább megyénként egy szubsztitúciós program váljon elérhetővé, Budapesten növeljék a programok számát, a meglévő programokat pedig feljesszék. Biztosítani kell a szubsztitúciós programok bevezetését a büntetés-végrehajtási intézményekben. A drogstratégiának elő kell írnia a túladagolásos halálesetek komplex szociálpolitikai eszközökkel (elsősegély képzések, Naloxon-disztribúció stb.) való összehangolt megelőzését. A drogstratégiának nem csak a kínálatcsökkentés kontextusában kellene tárgyalnia a dizájner drogok tömeges elterjedését. Ez a jelenség új típusú kutatások illetve tájékoztatási, egészségügyi és szociális beavatkozások fejlesztését teszi szükségessé, mint például az anonim drogbevizsgálás, a listára vétel hatásvizsgálata vagy a szociális média interaktív felületeinek prevenciós és ártalomcsökkentő célú használata.
6. Büntetőpolitika
A büntetőpolitika a drogpolitika integráns része, annak eszköze, és nem attól elszigetelt terület – az új nemzeti drogstratégia azonban nem foglalkozik a büntetőpolitikával kapcsolatos elvi kérdésekkel, így nem tisztázza a drogfogyasztás büntetőjogi megítélésének kérdését, adottnak és megváltozhatatlannak tekinti a fogyasztók kriminalizálását, holott az Európai Unió számos tagállamában ezt már rég megváltoztatták. A drogstratégiának le kellene szögeznie, hogy a fogyasztók büntetése sem nem szükséges, sem nem arányos eszköz a drogfogyasztás csökkentésére. Az elterelés célja, hogy a fogyasztót mentesítse a kriminalizáció káros következményeitől, ugyanakkor nem célja, hogy szermentesítő programként működjön, erre nem is alkalmas. Így aggályos, hogy az elterelésben való részvételt a drogstratégia meg nem határozott jogszabályi feltételekhez kívánja kötni. Alkotmányossági aggályokat vet fel a vagyonelkobzás esetében a bizonyítási teher megfordítása is – a vagyonelkobzásra alkotmányos keretek között már jelenleg is lehetősége van a hatóságoknak.
7. Civil képviselet
A drogstratégia végrehajtása akkor lehet sikeres, ha biztosítva van annak átláthatósága és elszámoltathatósága. Ehhez alapvető fontosságú a civil képviselet folyamatosságának biztosítása országos és helyi fórumokon egyaránt, különösen a kormány fő döntéselőkészítő szervében, a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságban (KKB). Egy 2007-es kormányrendelet európai szinten is modellértékű szabályozást alakított ki a civil képviselők választását illetően, és azóta bebizonyosodott, hogy a civil delegáltak kormánytól függetlenül rendkívül felelősen és a kormányoldal számára is hatékonyan látják el feladatukat. A drogstratégia előírja a KKB átalakítását a szervezetek “még szélesebb körű” bevonásával. Aggályos, hogy egy ilyen átalakítás, amelynek pontos tartalmát nem ismerjük, vajon nem fogja-e aláásni a civil érdekképviselet hatékonyságát. Magát az átalakítást nem tartjuk indokoltnak, hiszen a választási folyamatban eddig is minden nem kormányzati szervezet részt vehetett – ugyanakkor a civil képviselet “felhígítása” sem a kormányzati munkát, sem a civil érdekérvényesítést nem fogja elősegíteni.
Sárosi Péter
