Ez a cikk eredetileg a Drogriporter blogon jelent meg a 444-en.
Szájer lebukásával nem az a baj, hogy egy képviselő éjjel szexpartin vett részt amin drogok is voltak. Hanem a végtelen képmutatás, cinizmus és álszentség, amit eközben nappal csinált, mint politikus.
Először is, szeretném kijelenteni, hogy én nem szeretnék beállni azok sorába, akik gúnyolódni szeretnének Szájer Józsefen.
Én nyitott baloldali emberként elfogadó vagyok azokkal a jelenségekkel szemben, amelyeket a kormányzat tűzzel-vassal üldözne. Semmi baj nincs azzal, ha az ember a saját neméhez (is) vonzódik. És ezt a vágyát meg is éli. Amíg teszi ezt nagykorú emberekkel, konszenzuális alapon. És az ég világon nincs azzal semmi baj, ha az ember néha fogyaszt pszichoaktív szereket, amíg ezt mértékkel teszi, vigyázva az egészségére.
Itt a Drogriporteren is foglalkoztunk azzal a szcénával, az ún. chemsex szcénával (lásd lejjeb). Ez elsősorban a meleg és bi fiúk és férfiak eseménycentrikus drogozása,
amelynek során csoportos szex során stimuláns drogokat (többnyire
metamfetamin, GHB és mefedron) használnak az élmény fokozása érdekében.
Sajnos ez a típusú drogfogyasztás gyakran nagyon magas kockázatokkal jár, és csak remélni tudom, hogy a képviselő úr megkapja mindazt a támogatást és segítséget, amelyet kevésbé szerencsés magyarországi sorstársai a szigorú drogpolitika és leépített drogellátórendszer miatt alig. Mert Nyugat-Európában a sortársait nem bélyegzik és büntetik meg, hanem inkább ártalomcsökkentő programokkal segítik. Az AIDS világnapján ezt fontos megemlíteni.
Felelőtlen volt persze COVID járvány idején buliba menni. Ez nem kétséges. De ami a legnagyobb probléma ezzel a drogos bulival, az egészen más. Nevezetesen az, hogy szögesen ellentétes mindazzal, amit Szájer József fideszes politikusként képviselt az elmúlt 20 évben. Azzal a világnézettel, azzal a politikai rendszerrel, azzal az etikai kódexszel, azokkal a jogszabályokkal.
Szájer József nem akármilyen fideszes képviselő. Az ő ipadján fogalmazták meg azt az Alaptörvényt, ami kizárta az azonos nemű párokat a házasság lehetőségéből, és amelynek XV.2. cikkelye kizárta a szexuális orientációt a diszkriminációtól védendő tényezők közül.
És vajon most hogyan kérhetne maga számára védelmet a hátrányos megkülönböztetéstől az, aki korábban maga semmisítette meg ennek a védelemnek az alkotmányos alapját? Hogyan várhat saját maga számára elfogadást valaki, aki élen járt a magához hasonló emberek kirekesztésének támogatásában? Aki legjobb esetben is hallgatott, amikor ki kellett volna állnia értük? És ami a táskájában talált drogot illeti: vajon ennek tükrében milyen fénybe kerül a korábbi harcias drogellenes fellépése a drogtörvények szigorítása és a fogyasztók büntetése mellett?
A képmutatás és álszentség: ez a fő probléma ezzel az egésszel, képviselő úr!És sajnos ugyanez a képmutatás és álszentség olvasható ki a közleményéből is. „A rendőrség szerint ecstasy tablettát találtak. Az nem az enyém, arról, hogy ki és miképp helyezte el, nincs tudomásom … Kérem őket, hogy botlásomat, harminc éves kitartó és elkötelezett munka
fényében értékeljék. A botlás személyes, azért csak magam tartozom
felelősséggel, kérem ne terjessze azt ki senki se a hazámra, se a
politikai közösségemre.”
Még hogy botlás? Mintha csak egy egyszeri dologról lett volna szó? És hogy az ő táskájában volt a drog, de ő nem fogyasztott? És valaki odatette a drogot? Vajon ki hiszi ezt el? Legfeljebb az a törzsszavazó, aki Hírtévével kel és Origoval fekszik.
Nem, nem abból áll az erkölcsi konzekvenciák levonása, hogy hamut szór a fejére a lebukása után. Az évtizedes képmutatással kellene szembenézni, amit politikusként képviselt, az ártalmakkal, amit okozott. És ezért igenis ki kell terjeszteni az önvizsgálatot a harminc éves munkájára és a politikai közösségére is. Azt kellene megmagyarázni, hogy miként képes valaki nappal vizet prédikálni, miközben éjjel bort iszik. Hogyan képes asszisztálni egy a saját kisebbségi csoportját jogaitól megfosztó, súlyosan diszkrimináló rezsim fenntartásához, miközben maga Brüsszelben persze nem kénytelen szembesülni ennek a diszkriminációnak a következményeivel? Ráadásul nem akármilyen szerepben, hanem mint az Orbán-rendszer erkölcsi magaslatról prédikáló korifeusa, aki a “romlott liberális” Nyugatot ostorozza nap mint nap? Vajon mennyire lehet hinni annak a rendszernek az őszinteségében,
amelynek az urai a globalizáció elleni erkölcsvédő lázadóként tüntetik
fel magukat, miközben a globalista elit minden luxusában és
gyönyörkeresésében osztoznak?
Sárosi Péter
