Mondjon bármit a Médiatanács: a kormányzati propagandasajtó éppen olyan tudatosan dehumanizáló hisztériakeltést folytat a hajléktalanokkal és drogfogyasztókkal szemben, mint a náci sajtó a 30-as években a zsidók ellen.
Már az önkormányzati választások óta gőzerővel folyik a lejárató kampány a kormánypropaganda-eszközzé silányított sajtótermékekben, aminek a célja: azt a képzetet kelteni a főváros lakóiban, hogy eljött a világvége. És mindezért természetesen a baloldali városvezetés tehet, ami “rászabadította” a hajléktalanokat és drogfogyasztókat a fővárosiakra.
Mintha az önkormányzati választások előtt nem létezett volna fővárosi hajléktalanság és drogfogyasztás. Mintha rejtélyes módon akkor tűntek volna fel az utcákon, amikor Tarlós István megbukott.
A Médiatanács a minapi döntésében semmi kifogásolnivalót nem talált ebben a gyalázatos hisztériakeltésben. Az Utcajogász Egyesület jogi szempontból mutatja be, hogy miért rossz ez a döntés.
Ezekkel a beszámolókkal nem egyedül az a baj, hogy tudatos hazugságokat terjesztenek, és köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. A legnagyobb probléma az, hogy olyan módon mutatják be az utcán élő embereket, ami végletesen kirekesztő és lealacsonyító. Ha ezeket a riportokat elemezzük, akkor a társadalomkutatók által dehumanizációnak nevezett jelenség szinte minden kritériumának megfelelnek.
David Livington Smith, a jelenség egyik legprominensebb kutatója szerint a dehumanizáció akkor jelentkezik, ha ártani akarunk embertársaink egy csoportjának, de ezt bizonyos gátlások megakadályozzák. “A dehumanizáció egy módszer arra, hogy megszabaduljunk ezektől a gátlásoktól,” írja.
A Kevesebb, mint ember (Less Than Human) című könyvében részletesen beszámol arról, hogyan vezetett a dehumanizáció a történelem leggyalázatosabb eseményeihez. Hiszen a különféle kisebbségek kirekesztése, legyilkolása nem derült égből érkezett, hanem hosszú évtizedes gyűlöletkeltő propaganda előzte meg. Ennek során a lakosság jelentős részével elhitették, hogy az adott csoport tagjai alacsonyabbrendűek, antiszociálisak, sőt, valójában nem is emberek – valamiféle ember-alatti (szubhumán) lények, kártevők, akik kizárólag eltávolítandó akadályt képeznek a normális emberek számára.
Amikor emberek csoportjáról a sajtó egy része kizárólag ilyen módon tudósít, amikor “zombinak” meg hasonlóknak minősítik őket, amikor tendenciózusan csak megalázó helyzetekben, képeken mutatják be őket, amikor semmit nem írnak azokról a rendszerszintű problémákról, amik miatt emberek ilyen megalázó helyzetekbe kerülnek – akkor bizony jelentősen hozzájárulnak azoknak a gátlásoknak a leépítéséhez, amelyek féken tartják az embertelenséget és az indulatokat. Akkor nem csak a hatósági diszkriminációnak nyitnak utat, de annak is, hogy az emberek igazoltnak lássák más emberek jogfosztását, és akár önbíráskodjanak is.
Ha valami, akkor ez bizony borzasztóan veszélyes az egész társadalomra. Ne legyenek kétségeink arról, hogy ezért nagy árat kell fizetnünk: végső soron nem csak a kisebbségekhez tartozóknak, de nekünk mindannyiunknak, mint nemzetnek is.
Amit jelenleg a kormánypropaganda a menekültekkel, a hajléktalanokkal, az LMBTQ emberekkel szemben folytat, az legalább annyira veszélyes, mint amit a 30-as években a zsidókkal szemben folytatott. Érzéketlenné tesznek minket a kirekesztett csoport szenvedéseire, miközben a saját vélt vagy valós sérelmeinket felnagyítják és eltorzítják.
A kormányzati dehumanizáció fontos eleme az is, hogy szisztematikusan aláássák a bizalmat a tudományban és a humánus szociálpolitikában, és bűnbakot kreálnak azokból a szakemberekből, akik segíteni próbálnak a kevésbé szerencsés embertársaikon. Amikor a nácik hatalomra jutottak a 30-as években, akkor a zsidókon segíteni akarókban a társadalom jelentős része nem elismerésre méltó humanistát látott – hanem veszélyes közellenséget. Hasonló a helyzet ma azokkal, akik kiállnak a hajléktalanok vagy a drogfogyasztók jogaiért.
Azokat a programokat, amik a tudományos bizonyítékok szerint eredményesen képesek csökkenteni a drogproblémákat vagy a hajléktalanságot – mint a tűcsere vagy az elsőként lakhatás – a problémák forrásának állítják be.
Tehát nem elég, hogy folyamatosan keltik a hisztériát a drogfogyasztás és a hajléktalanság miatt – de eközben minden eszközt próbálnak módszeresen kiütni a városvezetés kezéből, ami a problémák humánus megoldását célozná.
Jelenleg a propaganda céltáblájára kerültek az elsőként lakhatás programok is. Ezek világszerte nagy sikert értek el az elmúlt évtizedekben, és egyre több város és ország vezetése dönt úgy, hogy kiterjeszti azokat. Az elsőként lakhatás programok filozófiája az, hogy a stabil otthonra nem csak azok tarthatnak igényt, akiket előzőleg már a társadalomba integrálható, “rendezett” életformát élő emberré “neveltek” – hiszen hogyan várjuk el valakitől a “normális” életformát, aki az utcán él? Az állandó lakhatás tehát a feltétele, és nem pedig a következménye kell, hogy legyen, az egyéb problémák, így az alkohol- és egy drogfüggőség, mentális problémák stb. való feldolgozásának.
Korábban itt a Drogriporteren is bemutattuk, hogy működik egy ilyen program Lisszabonban, Portugáliában – ahol az állam azt olyannyira támogatja, hogy maga az államfő vált a program fő védnökévé. A brit a hajléktalanság felszámolására létrehozott pártközi parlamenti bizottság jelentése szilárdan állást foglalt az elsőként lakhatás programok mellett. Finnországban az ilyen programokkal sikerült radikálisan visszaszorítani a hajléktalanságot.
A magyarországi propagandasajtóban azonban erről egyáltalán nem lehet tájékozódni. Amikor a program részeként a Kőbányai úton hajléktalanokat otthonhoz juttatnak – azt úgy mutatják be, mintha elvetemült, gonosz politikusok kimondottan a lakosság életének megkeserítésére hoznák őket létre.
A gonoszságnak sokféle definíciója létezhet. A jelenben a gonoszt gyakran kevesen ismerik fel – és a többség szemében csak történelmi távlatból nyeri el méltó értékelését. Aki azonban bármit is tanult az emberiség történelméből, annak a számára nyilvánvaló, hogy a társadalom legelesettebb tagjaival szembeni gyűlöletkeltésnél kevés gonoszabb dolog létezik a világon.
Ha szerinted is fontosak azok a kezdeményezések, amelyek kiállnak a társadalom legsérülékenyebb csoportjai mellett, akkor támogasd Te is a Drogriportert!
