Nyilvános kivégzések és munkatáborok Ázsiában, a kezelés megtagadása Oroszországban, humanitárius katasztrófa Dél-Amerikában, rasszista diszkrimináció és túltelített börtönök az Egyesült Államokban. Az 50 éves drogháború költségeit bemutató videó sorozatunk első darabja. Olvasson tovább >>
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a Transform Drogpolitikai Alapítvánnyal együtt részese volt azon civil szervezeteknek, akik elindították a Count the Costs kampányt, hogy a kormányokat az 50 éves ENSZ drogszabályozási rendszer hatásainak értékelésére sarkallják. Ez a rövidfilm az egyik legsürgetőbb területet, a globális drogháború emberi jogi hatásait emeli ki (olvassa el a Transform beszámolóját az emberi jogi költségekről!). Legyen részese Ön is a kampánynak és ossza meg ezt a videót másokkal!
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON és CSATLAKOZZON A KAMPÁNYHOZ!
Tavaly a Pompidou Csoport, az Európai Tanács egy tanácsadó testülete drogpolitikai találkozót szervezett Budapesten. Az európai kormányzati és civil képviselők mellett a szervezők meghívták az USA Külügyminisztériumát is, aki azonban, az európai szövetségesekkel ellentétben, visszautasította a részvételt. Miért? Mert terítékre kerültek az emberi jogi ügyek. Azok számára, akik nem ismerik a nemzetközi drogszabályozás történetét ez egy meglehetősen ellentmondásos szemléletmódot tükrözhet: ugyanez az USA kormányzat úgy láttatja magát, mint aki vezető szerepet vállal abban, hogy az egész világ számára konszenzust építsen ki a szabadságról és a demokráciáról, ugyanakkor tagadja a drogpolitikák megvitatásának legitimitását az emberi jogi kontextusban.
Még az első, 1961-ben elfogadott ENSZ kábítószer egyezmény is központi szerepet szánt az egészséghez való jog védelmének. Most, 50 évvel később, a kábítószeres kezelések nevében borzasztó emberi jogi sérelemnek lehetünk szemtanúi az egész világon: nyilvános kivégzések és munkatáborok Ázsiában, a hatékony kezelésekhez való jog megtagadása Oroszországban, humanitárius és gazdasági krízishez vezető növényirtó kampányok, aránytalan büntetések, rasszista diszkrimináció és túltelített börtönök az Egyesült Államokban.
Az emberi jogok egyenlők, elidegeníthetetlenek és univerzálisak. Nem lehet valakit azért megfosztani az emberi jogaitól, mert olyan tudatmódosító használata mellett dönt, mely az illegális szerek listáján található. A drogfogyasztók kriminalizációja önmagában is a magánélethez való jog megsértése, hogy a drogfogyasztóknak a közegészségügyi rendszer általi intézményesített diszkriminációját és szegregációját már ne is említsük.
Ha az emberi jogokat a drogháború kontextusában említed, az USA kormánya a legalizáció pártolójaként fog megbélyegezni és azzal vádol, hogy feladod a gyermekeknek a drogfogyasztás ártalmaitól való védelmét. Azt állítják, hogy az emberi jogi sérelmek ugyan nem fogadhatók el, mégis ez az ára annak, hogy fenntartsák a tilalmi rendszert, mely végül is megvédi a gyermekeinket és a családjainkat a szenvedéstől. Ez egy nagyon kényelmes elmélet, egy aprócska probléma azonban van vele: nem működik. Az ENSZ kábítószerügyi egyezményekre épített globális drogháború több szenvedést eredményez, mint amennyit megelőz. Hatalmas feketepiacot hozott létre, nagyobbat, mint az ember- és a fegyvercsempészeté. Ez a feketepiac nemcsak évi 300-400 milliárd dollárnyi forrást jelent a szervezett bűnözői csoportoknak, terroristáknak és paramilitáris szervezeteknek, de fenntartja a civil harcokat és akadályozza a gazdaságok és a demokráciák fejlődését. A totális tilalom és a teljes liberalizáció között vannak egyéb megvalósítható alternatívák is. Olyan alternatívák, amelyek az emberi jogokat és a közegészségügyet helyezik a drogpolitikák középpontjába.
Angol szöveg: Sárosi Péter
Magyarra fordította: Kardos Tamás
