A drogfüggőségből való felépüléshez nagy adag személyes erőre és motivációra van szükség: de vannak egyéb feltételek is, amelyekről kevés szó esik, pedig fontosak.
Manapság divatos kifejezés a felépülés (recovery), amely gyakorlatilag a mentális betegségek de-medikalizációját és de-stigmatizációját célzó mozgalmakból került az addiktológia szótárába. Különösen előszeretettel használják azoknak az önsegítő csoportoknak a tagjai, akik magukat “felépülésben lévő drogfüggőként” vagy “szenvedélybetegként” határozzák meg. A felépülés az egyéni cselekvő autonómiát helyezi a középpontba a korábban elterjedt, a drogfüggőség “kezelését” szorgalmazó paternalista, orvos-páciens alá-fölérendelt viszonyt feltételező modellekkel szemben.
A felépülés célját sokan kizárólag a teljes absztinenciában határozzák meg, és a józanságon kívül minden más célt illuzórikusnak tartanak. Míg mások gyakorlatilag minden, a szerhasználati spektrum problémásabb pólusa felől a kevésbé problémás pólus irányába való cselekvő mozgást a felépülési út részének tekintenek (szerhasználat és annak ártalmainak mérséklése stb.). Ebben az értelmezési keretben például a metadon fenntartó kezelésben részesülő ember is felépülésben van. Bár a politika által “lebutított” dokumentumokban gyakran így jelenik meg, a felépülés tehát egyáltalán nem feltétlenül ellentéte az ártalomcsökkentésnek: egymást kiegészítő modellekről van szó.
Míg gyakran a felépülésben kizárólag az egyéni motivációjának szerepét hangoztatják, az utóbbi időben előtérbe kerültek azok a magyarázatok is, amelyek a felépülés szélesebb társadalmi és kulturális kontextusának szerepét hangsúlyozzák. A felépülési mozgalom mindig is összefonódott a társadalmi igazságosságért és egyenlőségért folytatott mozgalmakkal. Hiszen a drogfüggőség kialakulásának önmagában is rengeteg olyan tényezője van, amit csakis a társadalmi egyenlőtlenségek kontextusában lehet megérteni.
A drogfüggőség egyaránt sújtja a szegényt és a gazdagot, a kiváltságost és a hátrányos helyzetűt. De a belőle való felépülés esélyei és kockázatai teljesen mások attól függően, hogy az egyén milyen társadalmi helyzetben van, milyen kulturális beágyazottsággal rendelkezik. Ezeknek a feltételeknek az összefoglalását szolgálja az ún. felépülési tőke elmélete.
A fogalmat Cloud és Garfield vezette be a szakirodalomba. White úgy határozza meg felépülési tőkét, mint ami “az alkohol és egyéb drogproblémákból való felépülés kezdeményezéséhez és fenntartásához szükséges belső és külső erőforrások kiterjedtsége és mélysége.”
White a felépülési tőke három típusát különböztette meg: a személyes, a kulturális és a szociális felépülési tőket. Ezt a felosztást aztán sok más szerző is átvette. A személyes felépülési tőkéhez tartozik a fizikai egészség, az élet fenntartásához szükséges alapvető feltételek, a mentális egészség, képességek, és egyesek ide sorolják a spirituális életet is. A társadalmi tőke alapvetően a szociális háló erősségét jelenti, azokat az emberi kapcsolatokat, amelyeken keresztül az ember egzisztenciáját megerősíti. Család, munkahely, lakhatás. A kulturális tőke pedig azokat az értékeket és hiteket jelenti, amelyek az egyén identitását formálják. Egyesek ide sorolják a spirituális, vallási értékeket. Megjelenik gyakran egy negyedik dimenzió is: a közösségi tőke. Ide tartozik az, hogy milyen támogató vagy éppen büntető, diszkrimináló környezetben történik a felépülés.
Ez az egész keretrendszer azért is hasznos, mert hangsúlyozza a kontextus szerepét. Éppúgy, ahogy a 60-as években Norbert Zinberg és más kutatók kidolgozták a drogfogyasztás set-setting-drug elméletét, a felépülési tőke megközelítés is a külső és belső feltételek, körülmények szerepét hangsúlyozza az egyoldalú biokémiai vagy csak az egyéni motivációt, felelősséget hangsúlyozó redukcionista megközelítésekkel szemben.
Rámutat ez arra, hogy a sikeres felépüléshez szükség van elkötelezettségre, de ennél többre is. És amennyiben a segítők tudatosan, tervszerűen dolgoznak, akkor ezeknek a tényezőknek a megerősítésén, kiépítésén keresztül is támogathatják az egyént a felépülési tőkéje építésében. Így például a rendezett, emberhez méltó lakhatás, a stabil egzisztencia, a kölcsönös tiszteleten és szereteten alapuló emberi/családi kapcsolatok, a szabadidő értelmes eltöltése, a jelentéssel és tartalommal teli élet megtalálása nélkül nincs tartós felépülés.
Kutatások igazolják azt, hogy azok az emberek, akik a drogfüggőség mellett egyéb problémákkal, például kezeletlen pszichiátrai betegséggel, hajléktalansággal, korábbi börtönbüntetés következményeivel stb. küzdenek, jóval kisebb eséllyel képesek ugyanabban a terápiás programban felépülni.
És van egy dimenzió, amiről a legkényelmetlenebb beszélnie a döntéshozóknak és gyakran a segítőknek is. A közösségi/politikai dimenzió. Ugyanis ez a drogfüggőséggel küzdő embert körülvevő társadalmi-politikai közeg szerepét és felelősségét hangsúlyozza. Amiért elsősorban az állam és annak irányítói felelősek. Nem lehet ugyanis felépülésről beszélni anélkül, hogy ne beszélnénk arról is, hogy vajon milyenek a jogszabályok: büntetik, üldözik-e a droghasználót. Hogy mi történik vele a börtönben, a kórházban, a szociális ellátásban. Mennyire diszkriminálják, ha mentális zavarral, krónikus fájdalommal orvosi segítséget kér. Mennyire fogadják el, mint nőt, mint esetleg kisebbség tagját.
A Drogriporter csapata néhány éve egy dokumentumfilmet készített Egy nap az életünkből címmel, amely nyolc drogfüggőségével küzdő ember egy napját mutatja be világ különféle városaiban. A filmen keresztül nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy milyen fontos is az, hogy ki hová született, milyen közeg veszi körül, és mit hoz magával a gyermekkorából.
A valódi felépülést soha nem lehet leszűkíteni csak az egyénre. Miközben az egyes egyének a saját útjukat járják, a felépülés különböző szakaszaiban és fázisaiban, közben beszélnünk kell arról is, hogy vajon az őket körülvevő társadalom hol tart a büntető, megbélyegző drogpolitikából való felépülés útján. És a felépülést támogató segítők sem úszhatják meg, hogy beszéljenek az állam felelősségéről is, még ha ezzel esetleg kockáztatják is a pénzügyi forrásaik csökkentését.
