Beszámoló + videó a kábítószer-ellenes világnap előestéjén rendezett budapesti drogkonferenciáról 
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet 2008. június 25-én – kapcsolódva a Nemzetközi Kábítószer-ellenes Világnap eseményeihez –, konferenciát rendezett „A kliens útja az ellátórendszerben – a kábítószer probléma kezelésének intézményi vetületei” címmel. A konferencia jelentőségét nem csak az adta, hogy azon több száz szakember vett részt az ország minden tájáról, hanem az is, hogy ez egyszer maguk a kliensek voltak a középpontban. Ez érezhető volt a tematikából is, amely a drogterápiás, ártalomcsökkentő és rehabilitációs szolgáltatásokat igénybe vevő droghasználók szemszögéből mutatta be a hazai ellátórendszert. Megnyilvánult ezenkívül abban is, hogy végre maguk a droghasználók is szóhoz jutottak egy szakmai rendezvényen: a tematikus kerekasztal beszélgetések mindegyikén részt vett egy érintett droghasználó. Mindenképpen üdvözlendő az a szemléletváltozás, amelyet ez a konferencia is jelképez, és amelynek lényege, hogy a droghasználóban többé nem a probléma forrását, hanem a megoldás kulcsát látja és láttatja. A droghasználókkal való érdemi párbeszéd nélkül ugyanis a legjobb szándék mellett is lehetetlen színvonalas ellátórendszert működtetni.
A konferencia előadói között volt dr. Rácz József, a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia igazgatója (az ő kitűnő médiakampányukról lásd a videónkat itt), aki a nemzetközi szakirodalom tükrében bemutatta az ellátórendszer megfelelő működtetésének elméletét és gyakorlatát (clinical governance). A jól működő ellátórendszerben a kliens nem magára hagyatva bolyong, és nem is hányódik a különféle megközelítésű, egymással is konkuráló szolgáltatások között, hanem végignavigálják az aktuális szükségleteinek megfelelő ellátási formákon. Az klienst az esetmendzser kalauzolja a terápiás utazás során, akivel megfelelő kötődést kell kialakítania (terápiás szövetség). Az ártalomcsökkentő vagy az absztinenciát célzó szolgáltatások nem egymással ellentétesek, csak az eltérő motivációval és szükségletekkel rendelkező kliensek eltérő igényeinek kielégítését szolgálják ugyanazon integrált rendszer részeként. Kiemelte, hogy az aktív klienssel való együttműködés jóval könnyebb, ezért a sorstárs segítés és a droghasználók érdekérvényesítő csoportjai hasznosak az ellátórendszer számára is. A szakemberek pedig akkor képesek maximális teljesítményt nyújtani, ha kiszámítható karriert tudnak befutni – egy olyan helyzetben, amikor mindennap a munkahelyek megszűnésétől kell tartaniuk, erre kevés az esély.
Dr. Szemejácz János előadása
Dr. Szemelyácz János, a baranyai szolgáltatásokat összefogó INDIT Közalapítvány igazgatója a hazai ellátórendszer helyzetéről számolt be. Jelenleg 15 480 kezelésben lévő droghasználót tartanak nyilván, ennek 2/3-a illegális szert használ – 40% kannabiszt, 15% opiátot, 25% nyugtatókat, 10% amfetamint, 0,5-1,5% szerves oldószert. A drogok kipróbálása 15-16 éves korra tehető a kliensek körében. Az elterelés miatt 2003 óta nőtt a kannabisz-használók aránya az összes kezelésbe kerülő kliens körében, míg a kezelésbe kerülő intravénás használók száma csökken. A tűcsere-adatok szerint ugyanakkor az intravénás szerhasználók száma nem csökkent: Pécsen például háromszor annyi tű fogyott tavaly, mint az előző évben. A teszteredmények szerint a Dunaújvárosból Pécsre érkező opiát-használók 80%-a hepatitis fertőzött, de ott nincs ellátás, ezért a klienseknek sokat kell utazniuk. A metadon fenntartó programba a legnehezebb bekerülni. Jelenleg 21 drogambulancia van Magyarországon, az addiktológiai rendelők, gondozók száma mintegy 400, az addiktológiai osztályoké 5. Kevés olyan kórházi osztály létezik, ahol a függőket detoxifikálni lehetne. Rehabilitációs otthonokból jelenleg 13 van, ezek tarka képet mutatnak alkalmazott programok és fenntartó szerint is. Nem ismerjük ugyanakkor az eredményességi mutatóikat, így nem tudjuk megítélni, melyik módszer működik és melyik nem. Szemejácz szerint 10 évvel ezelőtt az szakemberek azt hitték, a rehabilitáció a kezelőrendszer csúcsa – később a sok visszaesés miatt belátták, hogy a reszocializációs rendszerek nélkül a rehabilitáció önmagában nem elég. Jelenleg is épülnek félutas házak, illetve munkaügyi központokkal alakítanak ki kapcsolatokat, de még mindig túl kevés hangsúlyt kap a drogfüggők reszocializációja. Fontosnak tartja azt is, hogy az egyes szereplők ne a másik ellen fogalmazzák meg az identitásukat – említette például, hogy őt is “metadon dílernek” nevezték az egyik rehabilitációs otthon munkatársai. Az INDIT Közalapítvány integrált megközelítést alkalmaz, a munkatársaik jelentős része felépülőben lévő szenvedélybeteg, tőlük sokat tanulnak az orvosok is.
A Szemelyácz doktor által említett identitás-probléma a kerekasztal beszélgetések során is előjött: a rehabilitációs otthonokon kezelt kliensek élesen támadták a metadon fenntartó programokat, mondván, hogy azok nem jók másra, csak hogy beszűkült tudatállapotban tartsanak embereket hosszú éveken keresztül. Erre reagálva a metadonprogramokon dolgozó szakemberek illetve az ezt igénybe vevő kliensek elmondták, hogy ezek a vádak azért is hamisak, mert a metadonra jelentkező drogfüggők nagy többsége nincs felkészülve arra, hogy leszokjon. Hiába detoxifikálnák, hiába küldenék rehabra, kis idő múlva valószínűleg ismét visszatérne a szenvedélyéhez, ugyanis hiányzik belőle a motiváció. A metadonprogramok célja az, hogy az ilyen opiátfüggőket kiragadja az illegális drogpiac markából, lehetővé tegye számukra, hogy normális életet folytassanak és megőrizzék az egészségüket. Nem zárja ki ugyanakkor, hogy idővel ők is képesek legyenek a teljes szermentesség elérésére.
Sárosi Péter
