A TASZ drogpolitikai programvezetője áttekintette az elmúlt év drogpolitikai történéseit a Magyar Narancs hasábjain
“Arra a következtetésre jutottam, hogy Magyarország minden mutató szerint éppen az ellenkezőjét teszi annak, amit az európai sztenderdek szerint tenni kellene”– mondta nekem egy közismert szakember, miután hazaérkezett egy nemzetközi drogpolitikai konferenciáról. Igaza van. Ha az elmúlt két év hazai történéseit tekintjük át, egy olyan unortodox drogpolitika körvonalai rajzolódnak ki, ami inkább a balkáni, esetleg közép-ázsiai országok irányvonalához igazodik, mint az Európai Unió tagállamaiéhoz. A kormány Mekk Mesterként jó érzékkel fedezi fel azokat a problémákat, amiket ki kell javítani, hogy aztán tévedhetetlenül tovább rontson rajtuk.
Nemzeti drogstratégia
Nem elég, hogy a kormány 2010-ben elutasította a szakmai szervezetek által egyöntetűen támogatott drogstratégiát, azóta sem volt képes újat alkotni. Ezt a mulasztását már az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is többször a szemére vetette. Jelenleg a stratégia hiányában ad hoc döntések születnek, nincsenek számonkérhető célok, mérhető indikátorok. A költségvetés helyzete katasztrófális: reálértéken kevesebb, mint felét költi az állam erre a területre, mint néhány éve, a kábítószerügyi koordináción dolgozó minisztériumi alkalmazottak számát minimálisra csökkentették. Nem úgy a pályázatokkal járó bürokráciát.
A területen az egészségügyi és szociális szolgáltatások többségét civil szervezetek végzik, amelyek rá vannak utalva a kormányzati pályázatokra – a pályázati pénzösszegek azonban idén tovább zsugorodtak, ráadásul előfordul az is, hogy a már odaítélt pályázatokat is csak hosszas késéssel fizetik ki. Egyes szervezetek a megszűnés határára kerültek, hosszú évek óta sikeresen működő programok kénytelenek bezárni a kaput, munkatársakat küldenek el. Budapest egyes kerületeiben a tűcsere-programok korlátozni kényszerültek a tevékenységüket, ezért óriási a HIV és hepatitis járvány veszélye. És bár a pénzhiányt rá lehet fogni a gazdasági válságra, a civilek körében a rossz közérzetet fokozza az is, hogy soha nem volt még ilyen rossz a kormány és a szakmai szervezetek közötti kommunikáció. A civilek úgy érzik, hogy kéréseiket semmibe veszik, vagy ha mégis válaszra méltatják, arrogáns, kioktató hangnemben vérig sértik a szakembereket.
2007-ben a szakma nagy vívmányként könyvelte el, hogy a civilek titkos szavazással négy képviselőt választhattak a kormány fő drogkoordinációs szervébe, a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságba. A KKB ülései azonban egyre ritkulnak, jövőre pedig egy rendelet segítségével kettészakítják az egész intézményt, különválasztva a civileket a kormányzati szereplőktől, ezáltal semlegesítve a hatékony civil érdekképviselet eddigi legfontosabb fórumát. A jelenlegi kormánypártok ellenzékben folyamatosan számonkérhették a drogpolitikai döntéseket a hosszú évekig működő kábítószerügyi eseti bizottság ülésein, azonban kormányra kerülve elutasították az LMP azon javaslatát, hogy az eseti bizottságot újraalakítsák.
Büntetés és büntetés
A parlamenti törvénygyár színvonalára jellemző, hogy június végén egy olyan Büntető Törvénykönyvet fogadott el a Tisztelt Ház, amelynek kábítószeres szakaszait a szakmai szervezetek egyöntető tiltakozása ellenére is tovább szigorították. Miközben a világsajtó arról cikkezik, hogy a drogellenes háború már annak szülőhazájában, az Egyesült Államokban is megbukott, és a legtöbb fejlett országban a dekriminalizációról hoznak törvényeket, addig Magyarországon még mindig a zéró-tolerancia kudarcra ítélt programja van napirenden. Pedig az eddigi szabályozás is elég szigorú volt: minden évben több ezer alkalmi fűszívó ellen indul büntetőeljárás, míg ehhez képest a jelentős mennyiségű kábítószerrel kereskedők elleni eljárások aránya nem haladja meg a 2 százalékot.
A nyáron hatályba lépő új szabályozás szigorítja az elterelés feltételeit: csak az a fogyasztó veheti igénybe a 6 hónapos megelőző, gyógyító vagy egyéb foglalkozáson való részvételt a büntetőeljárás alternatívájaként, aki két éven belül nem volt elterelésen. Ez a szigorítás elsősorban a rendszeres fogyasztókat, függőket érinti a legsúlyosabban, különösen azzal együttesen, hogy a függőséggel kapcsolatos enyhítő körülményeket is megsemmisítik. Azok a drogfüggők, akiknek a leginkább kezelésre lenne szüksége, tömegével vonulhatnak börtönbe, ahonnan még kevesebb esélyük nyílik a társadalmi reintegrációra. A szigorítás vesztesei a diákok is: az a fiatal, aki egy egyetemi kollégiumban megszerez társától 1 gramm marihuánát, az 3 évig terjedő szabadságvesztéssel, míg társa, aki a csekély mennyiségű drogot átadta, akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható! Hogy mit remél a kormány ezektől a szigorításoktól azon kívül, hogy számos fiatal életpályát tör derékbe, az rejtély. Az európai drogmonitorozó intézet (EMCDDA) az egyes országok statisztikáit összevetve azt találta, hogy a büntetőjogi szabályok elrettentő hatása erősen vitatható.
Szépít, töröl
Persze a kormány nem hagyja magát elrettenteni holmi makacs tények miatt. A TASZ idén ősszel hívta fel a közvélemény figyelmét arra, hogy az EMCDDA-nak küldött éves drogjelentésből mintegy 28 ezer karakternyi szöveget töröltek – olyan adatokat és tényeket, amelyek kedvezőtlen színben láttathatták a kormány drogpolitikáját, például a drogstratégia hiányára mutattak rá. Hiszen amiről nem tudunk, az nincs is. Egy demokratikus kormány valószínűleg azonnal elnézést kér a botrányért és megbünteti a felelősöket – nem így a Balog Zoltán vezette minisztérium, ami ehelyett egy valótlanságokkal és alaptalan vádakkal fűszerezett harcias nyilatkozatban reagált. Szégyentelen cinizmusuk kiverte a biztosítékot a szakmai szervezeteknél, amelyek tiltakozásul online petíciót indítottak.
A közlemény a kormány nagy sikereként könyveli el az ún. C-lista áprilisi bevezetését. Ez egy olyan ideigelenes lista, ahová az új, még legális pszichoaktív anyagok (ún. dizájner drogok) kerülnek fel, és ezáltal forgalmazásuk, exportjuk üldözendővé válik. Egy hasonló lista bevezetése kétségkívül szükséges lépés volt, ugyanakkor naivitás azt feltételezni, hogy ezzel gátat szabtak a szintetikus partidrogok terjedésének. A toxikológiákon a C-lista bevezetését követően valóban tapasztaltak visszaesést a sürgősségi esetekben, azonban a visszaesés ideiglenes volt, és a piac mára már helyreállt. És bár unos-untalan a prevencióra hivatkozik, a kormánynak eddig pusztán egy bénán kivitelezett, viccnek is rossz médiakampányra futotta (“Tisztán is lehet pörögni”), a drogprevenció minőségét garantáló szakmai akkreditáció kidolgozásával azonban adós maradt. Nem segítetenek a kirakatakciók sem, mint nyáron az Ozora Fesztivál elleni összehangolt rendőri akció – és a figyelmet is csak ideiglenesen terelhetik el arról, hogy a kormány hagyja leépülni azt a drogkoordinációt és ellátórendszert, amit az első drogstratégia évtizedében (2000-2009) sikerült úgy-ahogy kiépíteni.
A szerző a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) drogpolitikai programvezetője
