Ez a cikk eredetileg a Drogriporter blogon jelent meg a 444-en.
Papp László Tamás újságíró Nyíregyházán egy drogkonferenciát szervez izgalmas témákkal és előadókkal – ajánló következik az ő tollából.
Egy, tudatmódosító szerekkel kapcsolatos, szervezés alatt lévő rendezvényt ajánlanék a Drogriporter olvasóinak figyelmébe. Terveink szerint ősszel lesz Nyíregyházán A szer határozza meg a tudatot? – Drogok térben és időben: rejtett univerzumok, belső valóságok című konferencia. Előreláthatólag 2018. november 13-14-én kerül rá sor. A részletes programról, konkrét előadókról, témákról, helyszínről ugyanitt, illetve más online felületeken tájékoztatjuk majd a közönséget. Illetve – mivel az esemény tervezése még folyamatban van – örömmel várjuk az esetleges javaslatokat, mivel volna érdemes foglalkozni? Főként ama, északkelet-magyarországi lakosoknak az érdeklődésére számítunk, akik (szemben a bőség zavarát jelentő fővárosi ajánlatokkal) sajnos meglehetősen szűkülő, ritkuló kínálatból válogathatnak, ami a kényes témákról zajló nyílt, élő vitát, diskurzust illeti.
Tudományos rendezvényszervezéssel is foglalkozó értelmiségiként személyes tapasztalom: az ország peremvidékén jóval nehezebb efféle programokat összehozni, mint a fővárosban. Igencsak hosszadalmas (utazás-, és szállásköltség belekalkulálásával járó) szervezőmunkát igényel a zömmel fővárosi előadókat “lecsábítani” ilyenfajta rendezvényekre. Az északkeleti régió ezzel kapcsolatos problémáinak egyik legfőbb oka az országban zajló kivándorlás, illetve átvándorlás, belső migráció, amely a keleti országrészt fokozottan sújtja. “… százezrek költöztek a keleti és déli országrész településeiről a fővárosba és Nyugat-Magyarországra.” – szól minderről egy tavalyi írás. Sajnos az ország ezen része fogyatkozóban van, így a tudományos és kulturális javak felvevőpiaca, vevőközönsége is szűkül. Ennek magam is részese vagyok: kelet-magyarországi, a Hajdúság és Nyírség határvidékéről származó lakosból váltam én is nyugat-magyarországivá.
Ugyanakkor – szívemen viselve korábbi “szűkebb hazám” helyzetét – az utóbbi években azon voltam, hogy bebizonyítsam: a “keleti végeken” is lehet színvonalas, minőségi, a szokásos, rutinszintű felsőoktatási-kutatási tevékenységen túli programokat csinálni. Hosszú évek óta jó szakmai kapcsolatom van a Nyíregyházi Egyetemmel, mely élen jár mindebben, s nyitott az ilyen kezdeményezésekre. A Történettudományi és Filozófia Intézet kebelén belül, Szoboszlay György adjunktussal, az intézmény oktatójával 2013 óta szervezünk tudományos rendezvényeket, jellemzően tabutémákban, megosztó és vitatott ügyekben. Volt már konferencia az összeesküvés-elméletekről, a lezáratlan, megoldatlan bűnesetekről, továbbá a migráció, bevándorlás, iszlám fundamentalizmus tárgykörében is. Ezek az események alapvetően nyitott szellemiségűek, lezárásképp kötetlen beszélgetéssel, filmvetítéssel. A tavaly általunk megrendezett, Rejtőzködő szexualitás – titkolt identitás című, (a nyíregyházi Jósa András Múzeumban tartott hasonló témájú kiállítással egybekötött) kétnapos konferencia jelentős helyi médiaérdeklődést is keltett.
Szoboszlay Györggyel közösen úgy határoztunk: a 2018-as konferencia témája a drogkérdés lesz – a témában járatos kutatók, szakemberek, civil és kulturális szereplők részvételével. A legfőbb témakörök:
– A különböző drogfajták, az általuk okozott esetleges függőség hasonlóságai, különbségei, élettani, lélektani hatásai.
– Drog és politika/társadalom: tiltás, legalizálás, ártalomcsökkentés, megelőzés egymásba fonódó dilemmái.
– Drog, illetve drogfogyasztás megjelenése a kultúrában (irodalom, film, zene, stb.)
– Drogok médiaképe és a valóság.
– A drogok története, történettudományi és társadalomkutatási dimenzióban.
Magam nemcsak szervezem a rendezvényt, de elő is adom rajta a Tudat-metamorfózis – belemerülés a pszichedelikus szubkultúrába című, – riportszerű szociográfiai esettanulmányként leírható – személyes tapasztalatgyűjtésem, kutatómunkám eredményeit. Amely próbál objektivitásra törekedni, de nem tagadja a nézőpontból adódó szubjektív látásmódot sem. Ezúton mondok köszönetet a projektemet és a konferenciát anyagilag egyaránt támogató Történelem és Barátai Alapítványnak. Valamint aDrogriporternek, illetve Sárosi Péternek a konferenciához nyújtott segítségért. Igyekeztem új szemszögből bemutatni vizsgálódásom tárgyát. A mélyinterjún, háttérbeszélgetésen alapuló, főáramú drogtémájú kutatások jelentős része alábbi kérdésekre fókuszál:
– “Hogyan szoktam rá a drogra?”
– “Miként lettem függő?”
– “Miért akarok leszokni?”
Vagyis olyan embereket szólít meg, akik valóban súlyos szenvedélybetegek, ők is annak látják magukat, a szerhasználatot pedig rossz dolognak, ami törvényszerűen ide vezet. Ez bizonyos vonatkozásban nehezebb, ugyanakkor több szempontból könnyebb, hálásabb feladat, mint amire én vállalkozom. Egyrészt kielégíti az átlagemberi többség borzongás-, és szörnyülködésigényét, beigazolja a tudatmódosítókkal összefüggő prekoncepcióikat. Számíthat a közvélemény, a közízlés, s az általuk legitimált közhatalom támogatására. Másrészt ezek a személyek könnyebben elérhetőek. A “leszoktatással”, valamint a drogok üldözésével foglalkozó szervek örömmel mutatják be tevékenységük hasznosságát, mindezt az eme világképbe belepasszoló sorsokkal illusztrálva.
Természetesen elismerem: ezek a kutatások, tevékenységek is hasznosak, valamint szükségesek lehetnek. Illetve jelentős részben ténylegesen azok. (Szóba is kerülnek majd a rendezvényen.) Vannak olyan drogfajták, amelyek súlyos, veszélyes függőséget okoznak, illetve (nem is kevesen) olyan egyének, akiknek a szenvedélybetegségük maguknak és környezetüknek komoly problémát jelent. Így ezen a területen a felmérésre, prevencióra, valamint segítségnyújtó beavatkozásra és kezelésre egyaránt nagy szükség van. Csakhogy azt is látom, s láttatni próbálom: az éremnek két oldala van. Az adagjukért szélsőséges esetben akár ölni, lopni, csalni – tehát végletesen kriminalizálódni – is hajlandó, magukat túladagoló betegesen függők mellett ott vannak azok, akiket másfajta kérdésekkel, felvetésekkel lehet definiálni.
– “Hogyan nem szoktam rá a drogra, bár kipróbáltam.”
– “Miként lehet úgy használni bizonyos drogokat, hogy ne okozzanak súlyos problémát?”
– “Miként csinálom, hogy élvezem a drog hatását, de nem válok kezelésre szoruló függővé?”
A legtöbb drogfogyasztó – az alkoholfogyasztók többségéhez hasonlóan – ilyen. Élete bizonyos szakaszában kipróbálja, használja, de nem válik miatta gyógykezelés, rendőri intézkedés szenvedő alanyává. Sokkal több olyan ember van, aki kipróbálja, alkalmilag használja a marihuánát, MDMA-t, speed-et, kokaint vagy LSD-t, és nem lesz tőle durván függő, mint aki igen. Ezeket a személyeket persze nehezebb megtalálni: akinek ez nem okoz kezelésre szoruló problémát, az nyilván nem reklámozza, nem comingoutol terápiás csoportokban, nem lesz belőle vallásfelekezetek szeánszain csápoló “megtért drogos” aki neofitaként jobban elítéli a drogokat, mint aki soha nem drogozott. És az ilyen ember a büntetőjogi következmények miatt érthetően nem is szeretne lebukni, dekonspirálódni. Beszéltem ilyen riportalanyokkal. Kétségtelen: ez a szemléletmód nem produkál borzongani valót, szociohorrort és “nyomorpornót”. Így nyilván kevésbé bulvárképes.
Régóta foglalkozom a drogok legális szabályozásának kérdésével. De korábbi cikkeim inkább elemző jogfilozófiai publicisztikák voltak. A 2002-es, a drogok büntetőjogi megítéléséről folyó Népszabadság-vitában, aztán a diszkórazziák, a drogok és szervezett bűnözés, illetve a Fidesz-politikus által bedobott drogteszt kérdésében foglaltam állást. Aztán, mikor az Átlátszó oknyomozó csapatának külsős tagja lettem, a korábbi véleményközpontú újságírástól próbáltam elmozdulni a tényfeltárás irányába. Ennek terméke lett a múlt évben a goabulikon, a psytrance-szubkultúrában használt tudatmódosító-szerhasználatot, illetve az azokhoz való hozzájutást bemutató riportom. Nem véletlen a konferencia címválasztása. Mert bizonyos szerek valóban módosítják a tudatot, de optimális esetben nem veszik át az irányítást, nem determinálják, határozzák meg a cselekvést.
A legfőbb dilemma éppen az: miképp lehet ezeket “tudatos fogyasztóként” úgy használni, hogy ártalmai, mellékhatásai minimalizálódjanak? S optimális folyamat esetén a címadó mondat fordítva van: a tudat – a tudatos döntés – határozza meg a szert. Hogy milyen dózisban, összetételben, alkalommal, hangulatban veszi magához a fogyasztó. A dolog kölcsönhatása nyilvánvaló. A szer kiválasztása meghatározhatja, milyen effektust fejt ki, miként hat vissza az illető tudatára. Szimbolikus-metaforikus értelemben hasonló bipoláris kölcsönhatás ment vége az esetemben is. Drogtémájú publicisztikáimban próbáltam tudatformáló jelleggel hatni az emberekre, befolyásolni őket. Ennek köszönhetően fordultak hozzám bizalommal a források, akik bevezettek a drogpiac említett szegletének működésébe. Ugyanakkor az, amit a pszichedelikus bulikultúrában láttam, tapasztaltam, a magánemberi nézőpontomat, szemléletmódomat is jelentősen átformálta. Erről beszámolok majd a kutatásom ismertetésekor. Illetve szívesen fogadom az ezzel összefüggő megkereséseket, javaslatokat.
Papp László Tamás
