Álláspont a drogstratégia megvalósulásáról

Véleményeztük a nemzeti drogstratégia végrehajtását.

Álláspont a nemzeti drogstratégia megvalósításáról szóló kormányhatározatról

 

1. A nemzeti drogstratégia megvalósításának problémái

 

A Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorításáról c. dokumentumot 2000-ben az Országgyűlés teljes konszenzussal, ellenszavazat nélkül hagyta jóvá mint országgyűlési határozatot.[1] A nemzeti drogstratégia a 2000 és 2009 közötti időszakra fogalmaz meg a drogpolitika szereplői számára rövid, közép és hosszú távú feladatokat. A nemzeti drogstratégia kétségkívül történelmi jelentőségű dokumentum, amely először vezette be a stratégiai gondolkodást a drogpolitika területén, kiegyensúlyozott, az egészségügyi, a szociális és a büntető-igazságszolgáltatás szféráját átfogó, multidiszciplináris és holisztikus szemléletre törekszik. A stratégia vívmánya például, hogy az ártalomcsökkentő szemlélet integráns részévé vált a nemzeti drogpolitikánknak, a politikai döntéshozók kötelezettséget vállaltak arra, hogy az alacsonyküszöbű szolgáltatások hozzáférhetőségét biztosítják a problémás droghasználók számára.

 

A drogstratégia félutas megvalósulási vizsgálatára a holland Trimbos Intézettel közös twinning project keretében került sor, ennek eredményei sajnos csak angol nyelven elérhetők.[2] Javasolt lenne a jelentés lefordítása magyar nyelvre, különösen, mivel tudomásunk szerint kizárólag Portugáliában végeztek hasonló vizsgálatot. Az evaluáció a történelmi jelentőség hangsúlyozása mellett rámutatott magának a drogstratégiának a hibáira is, így például:

 

·         bár a drogstratégia alapvetően konzisztens politikai tervnek minősül, a hosszú távú stratégia célok, logikai keretrendszer koherens, azonban a célok operacionalizálása nem eléggé specifikus;

·         egyes célok nem eléggé konkrétak, nem azonosítják a megoldandó problémákat, szükségleteket;

·         a megvalósításra szánt időkeret gyakran nem reális;

·         egyes rövid távú célkitűzések valójában középtávúak;

·         a sikerindikátorok nem kapcsolhatók mindig közvetlenül a célkitűzésekhez, és nem megfelelően kidolgozottak;

·         nincsenek meghatározva a prioritások a sürgős és kevésbé sürgős célkitűzések között.

 

 

A Trimbos rámutat egy másik fontos problémára is: a nemzeti drogstratégia szemlélete nem mindig érvényesül országos és helyi szinten, különösen a Büntető Törvénykönyv értelmezésével kapcsolatban. A drogstratégiát mint országgyűlési határozatot a jogalkalmazók nem tekintik magukra nézve kötelezőnek, döntéseik gyakran inkonzisztensek azzal. Ez megnyilvánult például 1998 és 2002 között abban, hogy egy progresszív, holisztikus szemléletű drogstratégia kidolgozásával párhuzamosan egy amerikai típusú szigorítást hajtottak végre a büntetőpolitikában. Az inkonzisztencia újabb előfordulását jelzi a Legfőbb Ügyészség tűcserével kapcsolatos nyilatkozata, amely a drogstratégia által a HIV-prevenció „egyedüli hatékony és költség-hatékony” eszközének minősített tűcsere programokat bűnsegédi magatartásként azonosította – magyarul törvényen kívül helyezte. Bár a drogstratégia a rendőrség feladatait a droghasználókkal kapcsolatban elsősorban a bűnmegelőzésre és ismeretterjesztésre korlátozza, mégis, minden évben több ezer fogyasztót vonnak büntetőeljárás alá (az összes eljárások több mint 80%-a). Az egyes rendőrkapitányságok által ad hoc jelleggel folytatott ún. diszkórazziák szintén nem egyeztethetőek össze a drogstratégia szellemiségével. Mindeddig hiányzott a politikai akarat ahhoz, hogy ezekre a problémákra valódi megoldások szülessenek, és ez részben a nemzeti drogstratégia hibája is, hiszen a dokumentum nem foglal állást a droghasználat büntetőjogi szabályozásával kapcsolatban.

 

A drogstratégia európai összehasonlításban is igen hosszú időszakot ölel fel, indokolt tehát a hosszabb távú stratégiai célkitűzések rövid távú megvalósítása érdekében konkrét, specifikus célokat tartalmazó akciótervek kidolgozása. A Trimbos jelentése is rámutat arra, hogy a stratégia nem használható célkitűzések gyakorlati megvalósítási terveként, és azt az ajánlást fogalmazza meg, hogy a kormány készítsen a prioritásokat figyelembe vevő, aktuális és konkrét célokat kitűző „megvalósítási terveket” (implementation plans). Álláspontunk szerint probléma, hogy ilyen akciótervek nem készültek Magyarországon – azokat a kormányzat mintegy négyévente hozott kormányhatározatai hivatottak pótolni. Ezek a kormányhatározatok azonban több szempontból sem helyettesíthetik az akcióterveket:

 

• egyrészt egy kormányhatározat kizárólag a kormányzati adminisztráció számára fogalmaz meg célokat, gyakorlatilag a kormány vállalásait tartalmazza – míg a drogpolitikai szcéna nem kizárólag kormányzati szereplőkből áll. Ez az etatista szemlélet a nemzeti drogstratégiától is idegen, hiszen a drogstratégia megvalósítása nem kizárólag „kormányzati feladat”;
• a kormányhatározat, bár véleményezését lehetővé teszik a civil társadalom és más pártok számára is, valójában nem tekinthető nemzeti konszenzus kifejeződésének, amire például egy nemzeti drogpolitikai akcióterv képes lehet;
• egy önálló drogpolitikai akcióterv a politikai elkötelezettség mélyülését, a társadalmi összefogás megújulását eredményezheti, és jelentősen gyorsíthatja a megvalósulást.

 

A kormányhatározatok mellett 2002 után a minisztérium és szakmaközi koordinációt ellátó Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság (KKB) is elfogadott akcióterveket, a Trimbos jelentése azonban ezekről megállapítja, hogy a célkitűzéseik gyakorlatilag megegyeznek a stratégia közép- és rövid távú célkitűzéseivel, és nem specifikálják őket tovább. A KKB ezenkívül egészen a közelmúltig tisztán kormányzati szerv maradt, és bár 2007-től a civil társadalom négy képviselője is teljes tagként vehet részt az ülésein – ami igen jelentős vívmánynak tekinthető – maga a bizottság még mindig túlnyomó részt kormányzati feladatokat határoz meg, döntéseit nem előzi meg széleskörű társadalmi vita – mint ami például az Európai Unió legutóbbi drogpolitikai akcióterveinek elfogadását előzte meg. Álláspontunk szerint a következő stratégiai időszakra nézve mindenképpen megfontolás tárgyává kell tenni a nemzeti drogpolitikai akciótervek létrehozását.

 

2. A drogstratégia megvalósulásának értékelése

 

A nemzeti drogstratégia pozitívumai közé tartozik, hogy nem tartalmaz olyan „militánsan” drogellenes retorikát, amely a drogjelenség teljes represszióját, a drogmentes társadalom utópiáját visszhangozná, és amely egyes európai országokra (pl. Svédország) is jellemző. Véleményünk szerint ugyanakkor a drogstratégia számos hosszú távú célkitűzése irreális követelményeket fogalmaz a meg a drogpolitikával kapcsolatban. Nemzetközi tapasztalatok bizonyítják azt, hogy a droghasználók számának alakulását, az illegális drogok hozzáférhetőségének alakulását nem lehet jelentős mértékben befolyásolni kereslet- vagy kínálatcsökkentő beavatkozásokkal. Ezt igazolta az Európai Unió drogstratégiájának az Európai Kábítószer- és Kábítószer-függőség Megfigyelő Központja (EMCDDA) által készített értékelése is, amely felmérte az előző drogstratégia hat fő célkitűzésének megvalósulását, és arra konklúzióra jutott, hogy az általános kereslet- és kínálatcsökkentő célokban legjobb esetben is csak részleges eredményeket sikerült elérni – míg az ártalomcsökkentő célok terén jelentős előrelépés történt.

 

Az Európai Unió 1999-2004-es drogstratégiájának célkitűzései és eredményei

CÉLKITŰZÉS	EREDMÉNY
1. Jelentősen csökkenteni az illegális drogok kipróbálóinak arányát, különös tekintettel a 18 éven aluli népesség körében	· Az illegális drogok prevalenciája nem csökkent jelentősen   · A 18 éven aluliak körében sehol sem csökkent, egyes országokban viszont nőtt a droghasználat előfordulása
2. Jelentősen csökkenteni a droggal összefüggő megbetegedéseket és haláleseteket	·  A droggal összefüggő halálesetek száma enyhén csökken   · A HIV fertőzések száma összességében stabilizálódik, egyes területeken nő, másutt csökken
3. Jelentősen növelni a sikeresen kezelt drogfüggők számát	· A legtöbb ország a kezelési igény növekedéséről számolt be   ·  A kezelés sikeres befejezéséről nincs adat
4. Jelentősen csökkenteni az illegális drogok hozzáférhetőségét	· A lefoglalt illegális drogok mennyisége mindenhol növekszik, a fekete piaci ár csökken   · Az elemzések szerint a hozzáférhetőség nem csökkent
5. Jelentősen csökkenteni a droggal összefüggő bűnözést	· A legtöbb EU országban a droggal összefüggő bűnözés növekedik
6. Jelentősen csökkenteni a pénzmosást és a prekurzorok kereskedelmét	·   A pénzmosási tranzakciók száma nőtt   · A prekurzorok kereskedelmében nincs csökkenés

Forrás: http://snapshot.emcdda.europa.eu/ 

 

A nemzeti drogstratégia hosszú távú céljai közé sorolja az illegális drogpiac keresleti és kínálati oldalának általános csökkentését. A siker mérésének eszközéül az epidemiológiai és attitűd-vizsgálatokat, illetve bűnügyi statisztikai jelentéseket jelöli meg. Ha ezeket a forrásokat áttekintjük a nemzeti drogstratégia elmúlt 7 évére visszamenőleg, akkor ma már egyértelműen politikai naivitásnak kell tekintenünk azt a szöveg által megfogalmazott kívánalmat, miszerint a drogpolitikai beavatkozások eredményeképpen „a drogot visszautasító fiatalok” arányában vagy a drogok hozzáférhetőségében jelentős csökkentés várható. Az elmúlt 7 évben jelentősen nőtt az illegális drogokat kipróbáló fiatalok aránya, a drogok feketepiaci árfolyama inkább csökkent, mint nőtt, a hozzáférhetőség szintén.

 

Különösen jelentős ez a tény a kínaltcsökkentés mint stratégiai pillér hatékonyságával kapcsolatban, amelynek evaluálása általában is jóval kevesebb figyelmet kap, az evaluálás eszközei pedig elégtelenek, kidolgozatlanok. A kínálatcsökkentés sikerét az állam – és ez nem csak a Magyar Köztársaságra igaz – elsősorban olyan indikátorokkal méri, amelyek nem alkalmasak a valódi előrelépés azonosítására. Így például a rendészeti eszközök, kapacitások bővülése, együttműködési programok beindulása, a határok őrzésére fordított pénzforrások emelése, a börtönökben a drogkereső kutyák alkalmazása, a lefoglalt drogok mennyiségének növekedése önmagában nem bizonyítja a kínálatcsökkentő munka hatékonyságát. A hozzáférhetőség mérésére sokkal direktebb indikátornak számít a drogok feketepiaci árának alakulása illetve a szubjektív hozzáférést mutató vizsgálatok – ezek pedig azt jelzik, hogy az illegális drogok jelenleg is széles körben és könnyen hozzáférhetőek az országban, választékuk pedig egyre bővül, akárcsak a hazai előállítású drogok aránya a piacon. A droggal kapcsolatos bűnözés csökkenését pedig irreális elvárni egy olyan globális helyzetben, ahol a drogkereskedelem évente mintegy 500 milliárd dollár forgalmat bonyolító üzletággá vált, ahol az extraprofitok csábítása szinte azonnal betölti a terjesztői hálózat rendőrségi akciók miatt megüresedő helyét. A világon kevés átfogó vizsgálat készült a kínálatcsökkentés hatékonyságáról, ezek közül is a legalaposabbat a RAND amerikai kutatóintézet publikálta egy olyan évben, amikor a drogkereskedelem elleni harc (interdiction) a szövetségi kábítószerügyi kiadások 30%-át vitte el. A RAND jelentése kimutatta, hogy még a latin-amerikai kokainutánpótlás 50%-kos elapadása is csupán 3%-kos fogyasztói áremelkedéshez vezetne az Egyesült Államok utcáin, mivel a csempészés költségei csupán 5%-kát teszik ki a nagykereskedelmi árnak.[3] Eva Bertram és kollégái a drogtilalom ezen vonzatát nevezik „profit paradoxonnak”: bármilyen sikeres legyen is a hatósági kínálatcsökkentés, nem képes hathatósan csökkenteni az illegális drogkereskedők extraprofitjait.[4] Természetesen a jelenlegi hazai és nemzetközi politikai klímában a kormányzat nem képes levonni ezt a konzekvenciát – mindazonáltal a költségvetés aránytalanságainak csökkentése, a közegészségügyi szemlélet terjesztése lehetséges. Ezt szorgalmazza az Európa Tanács legújabb egyezménye is.[5] Ha a korlátozott költségvetési forrásokkal rendelkező államnak prioritásokat kell felállítania az egyes drogpolitikai beavatkozások között, akkor határozottan azon beavatkozásokat kell előnyben részesíteni, amelyek tudományosan igazolt hatékonyságúak.

 

 

Hasonló a helyzet az iskolai prevencióval. A prevencióval foglalkozó szakemberek is egyre inkább elismerik azt a tényt, hogy az iskolai prevenció nem képes a jelentősen befolyásolni a fiatalkori droghasználat előfordulását. A nemzeti drogstratégia által megfogalmazott hosszú távú prevenciós célok – „a droghasználat terjedésének megállítása”, „a fiatalok számára ne legyen kulturálisan elfogadott a droghasználat,” „az egészséges, drogmentes életstílus váljon vonzóvá” – az epidemiológiai adatok tükrében is irreálisnak minősíthetők. A Nemzeti Drogmegelőzési Intézet (NDI) által a KKB számára készített 2007-es koncepció például így fogalmaz: „kevéssé tűnik reális elvárásnak, hogy rövid távon a nemzeti szinten mért életprevalencia értékek markáns csökkenését várhatjuk önmagukban ezektől a beavatkozásoktól, azonban reális elvárás lehet a szerfogyasztás egyes csoportokon (pl. alacsony kockázatúak) belüli megjelenésének megakadályozása, az esetlegesen megjelenő szerhasználat késleltetése, a rendszeres szerhasználat gyakoriságának csökkentése, illetve a problémás, intenzív fogyasztási mintázat kialakulásának a visszaszorítása, a szövődmények előfordulási gyakoriságának csökkentése”.[6] A prevenció mint általános keresletcsökkentő eszköz nem működik, mint a problémás droghasználat korai felismerésének és kezelésének, illetve az ártalmak csökkentésének eszköze sikeres lehet.

 

Különösen fontosnak tartjuk tehát a kezelés és ártalomcsökkentés stratégiai pillérét, amely az európai tapasztalatok alapján is a leghatékonyabb területnek tekinthető, illetve a drogpolitika helyi szintű koordinációjának, a drogjelenségre adott közösségi válaszoknak a szerepét. A drogstratégia megvalósulása ezeken a területeken a legsikeresebb (pl. a KEF-modell kiépülése), ugyanakkor véleményünk szerint éppen itt lenne a szükség a legnagyobb fejlesztésekre is. Amennyiben a kormányzat a Trimbos Intézet ajánlásaival összhangban megpróbál prioritásokat felállítani az egyes stratégiai területek és célkitűzések megvalósításával kapcsolatban, akkor a legsürgetőbb teendők közé kell sorolnia a kezelő és ártalomcsökkentő szolgáltatások hozzáférhetőségének növelését, intézményeinek fejlesztését, jogszabályi akadályainak leépítését. Ezen belül is különösen aggasztó a hazai ártalomcsökkentés helyzete, amely még mindig megmaradt a drogpolitika mostohagyermekének: egyes kutatások szerint éppen azokhoz a programokhoz férnek hozzá legnehezebben a droghasználók, amelyeknek a legkönnyebben elérhetőeknek kellene lenniük (alacsony küszöb). Ezen programok szakmai támogatottságának, elfogadtatásának érdekében is több intézkedésre lenne szükség, különösen a szakemberhiány pótolása szempontjából.

 

A Trimbos szerint egy drogstratégia sikeres megvalósításának feltételei a következők:

 

• prioritásokkal ellátott akciótervek
• világos időkeret
• reális költségvetési keret
• speciális feladatok és felelősségek megosztása

 

Sajnos a nemzeti drogstratégia esetében egyik feltétel sem áll maradéktalanul rendelkezésre. A Trimbos jelentés 90 stratégiai célkitűzést azonosított a drogstratégiában, amelyek közül összesen 17-et tartott evaluálhatónak. A 2002 és 2004 közötti időszakban sikerült a legnagyobb előrelépést tenni a drogstratégia megvalósítása érdekében, azóta azonban számos célkitűzés megvalósítása megakadt vagy teljesen elsikkadt. Ezek közül a TASZ álláspontja szerint különösen jelentősek a következők:

 

 

Közösség, együttműködés

Kezelés, ártalomcsökkentés

zenés-táncos szórakozóhelyek jogi környezetének újraszabályozása; biztonságos szórakozóhelyekkel kapcsolatos programok támogatása; BV intézményekből szabadulók reintegrációja

megkereső szolgáltatások, különösen a tűcsere programok lefedettségének növeléséhez; megyei drogambulanciák létrehozása és fejlesztése; regionális lefedettségű szubsztitúciós programok létrehozása; a fogva tartott droghasználók számára biztosított szolgáltatások, különösen a szubsztitúciós terápia; a droghasználók és érintett közösségek önszerveződését elősegítő programok; háziorvosok továbbképzése; gyermekek és fiatalok számára speciális szolgáltatások kialakítása; speciális programok hepatitis pozitív droghasználók számára; speciális programok terhes drogfüggők számára

 

3. A 2004-es kormányhatározat megvalósulása

 

A 1129/2004. (XI. 24.) kormányhatározat 21 gyakorlati, rövid távú célkitűzést fogalmazott meg, amelyek részben lefedik az általunk is problémásnak nyilvánított területeket. Ezek közül kiemeljük a következőket:

 

Célkitűzés	Felelős	Határidő
6. egészségfejlesztő programok, speciálisan veszélyeztetett csoportok számára (pl. intravénás, BV)	belügyminiszter egészségügyi miniszter honvédelmi miniszter igazságügy-miniszter nemzeti kulturális örökség minisztere oktatási miniszter	folyamatos
11. a) megkereső programok számának növelése	egészségügyi miniszter ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter	folyamatos
11. c) speciális programok HIV pozitív droghasználók számára	egészségügyi miniszter ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter	folyamatos
12. ártalomcsökkentésre való szükségletek felmérése	ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter egészségügyi miniszter pénzügyminiszter	Az országos lefedettség elérésére. 2006. december 31.
13. d) ex-droghasználók önsegítő csoportjai	ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter egészségügyi miniszter	2005. december 31.
14. a) kezelő és ártalomcsökkentő programok a börtönökben	igazságügy-miniszter egészségügyi miniszter ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter	folyamatos

 

Bár a kormányhatározat kétségtelenül azonosított számos hiányterületet, nem mindegyiket, illetve a megoldások tekintetében nem elég konkrét. Sajnos a 2004-es kormányhatározat célkitűzéseinek megvalósítása a megfelelő monitorozó és evaluációs mechanizmusok nélkül igen nehéz. Általánosságban azonban elmondható, hogy a következő, számunkra prioritásnak számító célkitűzések megvalósulása terén nem történt komoly előrelépés az elmúlt években:

 

• az alacsonyküszöbű szolgáltatások, különösen a szubsztitúciós terápia országos lefedettsége még mindig álom, Nyugat-Magyarországon ez a szolgáltatás egyáltalán nem hozzáférhető, az OPNI bezárásával pedig az egyik fontos budapesti szolgáltatás is veszélybe kerül;
• a kockázatvállaló csoportok elérése csekély, a megkereső szolgáltatások kiterjesztésére nem került sor, sőt, egyesek pénzhiány miatt nem is üzemelnek (pl. Kék Pont tűcsere-busz);
• rendkívül kevés olyan szűrő, tanácsadó és prevenciós program van, amely a HIV és hepatitis fertőzés kockázatának kitett droghasználókat célozza meg;
• nincs tudomásunk arról, hogy sor került volna az ártalomcsökkentésre mutatkozó szükségletek, igények országos felmérésére;
• a 13. d) pont megfogalmazása helyett úgy véljük, szerencsésebb lenne lehetőséget biztosítani az aktív droghasználók önsegítő csoportjainak megszerveződésére is – nemzetközi tapasztalatokból, ajánlásokból tudjuk, hogy a kockázati csoportok bevonása, a velük való partneri együttműködés lényegesen segíthet a szolgáltatások lefedettségének, minőségének javításában is;
• a büntetés-végrehajtás intézményeiben sem történt előrelépés az alapvető szolgáltatások bevezetése terén.  

 

4. A jelenlegi kormányhatározat tervezetéről 

 

Az Ártalomcsökkentők Szakmai Egyesülete (ÁSZ Egyesület) 2007. januárjában tette közzé azokat a cselekvési javaslatokat, amelyek a hazai ártalomcsökkentő szolgáltatások előtt álló főbb kihívásokat azonosítják, és az azokkal kapcsolatos konkrét megoldási javaslatokat nyújtanak.[7] Örömmel tapasztaltuk, hogy az SZMM jelenlegi előterjesztése[8] a kábítószer-probléma visszaszorításáról szóló nemzeti stratégiai program céljainak végrehajtásával kapcsolatos kormányzati feladatokról integrálta ezen javaslatok némelyikét. Így például külön üdvözlendők a következő, az ÁSZ Egyesület javaslatai által is szorgalmazott célkitűzések:

 

Feladat leírása	A költségvetési tervezés helye	A feladat ellátására rendelkezésre álló forrás 2008-ban mFt-ban	Megjegyzés
1. A Biztonságosabb Szórakozóhely Program tapasztalatai alapján elő kell készíteni a zenés-táncos szórakozóhelyek működésének minimumfeltételeit tartalmazó jogszabály módosítását.		A feladatnak nincs számottevő költségvetési kihatása.
2. Ki kell kidolgozni a szórakozók hazajutását megkönnyítő közlekedési szolgáltatások speciális minimumfeltételeit tartalmazó szakmai ajánlást.		A feladatnak nincs számottevő költségvetési kihatása.
5. Az Európai Unió elvárásaival összhangban álló kutatásokat kell végezni a kábítószer-fogyasztói szokások jobb megismerése és a probléma megoldását szolgáló intézkedések megalapozása céljából. A kutatások eredményeit nyilvánosságra kell hozni és biztosítani kell, hogy a jövőbeni pályázati támogatások ezen eredmények alapján kerüljenek kiírásra.	SZMM fejezet	30	Az 5. pontban szereplő kutatási programokat évente pályázati úron finanszírozza a tárca az uniós adatszolgáltatási kötelezettségek, valamint a hazai droghelyzet állapotának megismerése céljából. Évente, jelentés formájában nyilvánosan közzé tesszük a kutatás eredményeit.
16. Fejlesztési célú pályázatok kiírása révén biztosítani kell az alacsonyküszöbű ellátások elterjedését.	SZMM fejezet – normatíva	100 + 2008. évben szociális normatíva, 2009. évtől pályázati rendszer	Az ellátások működtetése a normatívából fedezendő, a 100 m Ft összegű pályázati keret a fejlesztéseket finanszírozza.
18. A büntetés-végrehajtási intézetekben az önként jelentkező fogvatartottak számára lehetővé kell tenni a HIV- és hepatitisz B, C vírus-szűrési és gondozási programokban való részvételt.	SZMM fejezet	2008-ban a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság által tárcák felé felosztásra kerülő összeg terhére. 10 Millió Ft
19. A büntetés-végrehajtási intézetekben jelentkező fogvatartottak, valamint az utógondozásban részesülő szabadságvesztésből szabadultak, illetve javítóintézetből elbocsátottak számára gondoskodni kell a) a már meglévő (megelőző, alternatív kezelési, speciális elvonó, illetve egyéb terápiás és utógondozó) szolgáltatások és programok bővítéséről, b) a még hiányzó szolgáltatások és programok legalább regionális szinten történő működtetéséről, c) az egyes szolgáltatások szakmai irányelveinek kidolgozásáról. A feladatok megvalósításába be kell vonni a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát és a Központi Igazságügyi Hivatalt.	SZMM fejezet	2008-ban a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság által tárcák felé felosztásra kerülő összeg terhére. 10 Millió Ft

 

Ezen kívül külön pozitívumként kell kiemelnünk a Drogmegelőzési Egészségfejlesztési Akkreditációs Bizottság felállítását, amely végre kidolgozhatja a drogprevenciós programok szakmai akkreditációjának rendszerét, és véget vethet a tudománytalan, sőt, gyakran etikátlan ál-prevenciós programok burjánzásának, és iránytűként szolgálhat a diákok mentális egészségének fejlesztését kereső közoktatási intézmények számára. A tervezettel kapcsolatban azonban felmerültek az alábbi aggályok is:

 

• A tervezet által megállapított költségvetési keret – 816 millió forint – ismét csökkenést mutat, ami aggasztó jelenség: a kábítószerügy további háttérbe szorulását jelzi a kormányzati adminisztráció hierarchiájában és prioritásai között. Sajnos ekkora költségvetésből nem lehetséges a nemzeti drogstratégia céljainak megvalósítása;
• A 24 pontból álló tervezet egyes célkitűzései gyakorlatilag a 2004-es kormányhatározat megvalósítatlan céljainak megismétlései – kitolt határidővel. Ezután természetesen joggal merül fel a kérdés, hogy vajon ha az előző kormányhatározat megvalósulása a politikai elkötelezettség hiánya és az ebből következő költségvetési hiány miatt az elmúlt időszakban elmaradt, akkor mi garantálja, hogy a jövőben bízhatunk az ellenkezőjében. Ezt a garanciát némiképp pótolni látszik a 22. célkitűzés, amely kötelezi az érintett tárcákat arra, hogy a KKB előtt minden évben beszámoljanak a feladatuk megvalósításáról. A kormányhatározat azonban nem szól arról, hogy elkülönített volna a költségvetésből bármilyen forrást a feladatok megvalósításának monitorozására és evaluálására;
• Sok pont nem elég konkrét a tervezett célkitűzések gyakorlati, konkrét tevékenységeivel kapcsolatban. Így például nem tudhatjuk, hogy vajon az alacsonyküszöbű szolgáltatások terjedésének, fejlesztésének elősegítése magában foglalja-e a szubsztitúciós terápiával kapcsolatos OEP-pontrendszer és a teljesítmény-volumen korlát felülvizsgálatát, vagy a szubsztitúciós programok hozzáférhetővé tételét a nyugat-magyarországi régióban;
• Kérdéses az is, hogy a „szórakozók hazajutását megkönnyítő közlekedési szolgáltatások minimumfeltételeinek” kidolgozása önmagában valódi változást fog-e jelenteni az éjszakai élet biztonságának javulása terén – az ezt szolgáló konkrét pályázatok hasznosabbak lennének;
• Csak remélni lehet, hogy a BV intézetekben a „még hiányzó programok” magukban foglalják a szubsztitúciós terápiát is – a szubsztitúciós terápia iránti igény felmérését talán expressis verbis kifejezhetné a határozat, hiszen itt az EU drogpolitikai akcióterve és az ENSZ WHO által is határozottan támogatott szolgáltatási formáról van szó, amelynek hiánya sérti a fogva tartottak egyenlő egészségügyi ellátáshoz való jogát.

 

Mind a TASZ, mind az ÁSZ Egyesület szakemberei felajánlják együttműködésüket az érintett tárcáknak a kormányhatározat által megfogalmazott célkitűzések konkretizálásának, megvalósításának, monitorozásának és evaluálásának elősegítése érdekében.

 

Sárosi Péter

 

Budapest, 2007. október 19.