“A függőségért felelős anyag a kenderben a THC. A központi idegrendszert támadja meg, itt alakítja ki a függőséget,” olvasom egy hiteles ismeretterjesztés céljával írt oldalon. Mi a baj a hasonló leírásokkal?
Érdemes odafigyelni a szóhasználatra: “függőségért felelős anyag”. “Támadja.” “Alakítja ki a függőséget.”
Milyen képet alakít ez ki az olvasóban a kannabisz aktív hatóanyagáról?
Egy ellenséges, mi több, agresszív ügynök, ágens, egy hódító sereg, ami meg akarja támadni a mi kis békés szinapszisainkat.
És milyen képet alakít ki a függőségről?
Mint egy olyan szükségszerű biokémiai folyamat, aminek mozgatója egy molekula. A függőség egy zár az agyunkban, amiben a kulcsot a molekula elforgatja, aztán beindulnak a fogaskerekek.
Veszély. Félelem. Támadás.
És eközben a fogyasztó – az ember – szerepe háttérbe szorul. Passzív elszenvedője biokémiai folyamatoknak. Hogy ő mit hoz magával a születéstől kezdve, milyen csomagot cipel, milyen társadalmi környezetben él, mik a vágyai, mik a szorongásai és fájdalmai, milyen célból fogyaszt füvet, esetleg milyen módon, formában, dózisban, rendszerességgel – mindez nem kap szerepet.
Pedig kockázatok és veszélyek léteznek, de ha nem értjük meg azok kontextusát, akkor a rájuk adott válaszaink is rosszak lesznek. Nagy szakirodalma van annak, hogyan válhat bumeráng-hatásúvá, amikor a fiatalok felismerik, hogy az ismeretterjesztés álarca mögül kilátszik a didaktikus, elrettentő lóláb.
Például ha démonizálunk egy molekulát. Vagy ha úgy mutatjuk be, hogy az felelős a függőségért. (A kannabisznak egyébként vannak még más hatóanyagai is, amelyek módosítják, részben ellensúlyozzák a THC hatásait.)
Ha valaki ilyen leírásokat készít, akkor próbálja ezt úgy tenni, hogy
1) ne ruházza fel a molekulákat valamiféle misztikus ágens szereppel, és ne használjon morális értékítéletekkel töltött szavakat a leírásban,
2) ne mutassa be a függőséget úgy, mint valami pusztán biokémiailag determinált folyamatot, legyen holisztikus a szemlélete,
3) próbálja bemutatni a jelenség komplexitását, a set, a setting és a dózis szerepét,
4) mutasson rá arra, hogy léteznek ártalomcsökkentési technikák is.
A nyelv nem egyszerűen arra van, hogy közvetítse az objektív valóságot – ami ott kint van, és csak arra vár, hogy leírják. A nyelv maga is egy új, sajátos valóságot teremt a számunkra. Hiszen vajon létezhet-e számunkra, emberek számára a kommunikálható valóság a nyelv nélkül?
Terence McKenna, a pszichedelikus guru egyszer azt mondta, hogy “a világ szavakból épül fel. És ha ismered a szavakat, amelyekből a világ felépül, akkor azt tehetsz vele, amit csak akarsz.” A legjobb és a legrosszabb értelemben is. Ezt Noam Chomsky, korunk egyik legnagyobb élő nyelvésze és filozófusa így fejezte ki: “A nyelv struktúrája meghatározza nem csak a gondolatot, de a valóságot magát is.”
És ez fokozottan igaz arra a technokrata nyelve, ami látszólag a valóságot objektíven, szenvtelen tárgyilagossággal próbálja leírni – de valójában tele van morális értékítéletekkel. A szavak megválasztásán, a mondanivaló strukturálásán, az alkalmazott nyelvi szerkezeteken keresztül. És gyakran az is sokat mond, ami hiányzik egy szövegből.
