Fő tartalom átugrása

Tanároknak


jan 25, 2016
Kardos Tamás
Hogyan képesek talpon maradni és helytállni a drogszakma szervezetei az elmúlt évek politikai klímájában? Kizárja-e egymást a most uralkodó felépülés-központú megközelítés és a hányattatott sorsú ártalomcsökkentés? Ezek voltak a fő kérdései az „Ismerjük-e és értjük-e egymást eléggé?” című, a MADÁSZSZ, a KCKT és az ELTE PPK által közösen szervezett konferenciának, mely egyben a 2013 végén indult Dro§osultság NCTA projekt záróeseménye is volt.

jún 27, 2015
István Gábor Takács
Az elmúlt években a Kocsis Máté vezette VIII. kerületi önkormányzat indított harcot az intravénás szerhasználóknak steril tűt biztosító Kék Pont Alapítvány ellen. A TASZ – Drogriporter tízperces filmjében annak jártak utána, mi történt a kerületben az elmúlt egy évben, a tűcsere bezárása óta.

jan 27, 2015
Péter Sárosi
Egyesek áldják érte, mások átkozzák: felfedezte azt a dizájner drogot, ami 2009-ben Európa egyik legnépszerűbb partidrogjává vált, a mefedront, avagy magyar utcai nevén a Katit. A Drogriporter interjúja Dr. Zee-vel.

dec 18, 2014
Kardos Tamás
A TASZ rendezvényén hazai és nemzetközi tapasztalatokon keresztül kerültek elemzésre az ártalomcsökkentő szolgáltatásokat érő kihívások és jó gyakorlatok

aug 22, 2014
Péter Sárosi
A büntetés és a tűcsere bezárása nem megoldás – kampány az első ellenőrzött budapesti drogfogyasztói szobáért – Kampányoldal!

máj 19, 2014
Kardos Tamás
Múlt héten kerekasztal beszélgetéssel egybekötött filmklubot szerveztünk az új-zélandi dizájner-drogszabályozásról, amely a magyar gyakorlattal szembeállítva erős kontrasztot mutat. A beszélgetés résztvevői arra keresték a választ, hogy egészségügyi és társadalmi szempontból melyik modelltől várhatunk kedvezőbb eredményeket.

febr 2, 2014
István Gábor Takács
A dizájner drogok jelentik jelenleg a legnagyobb kihívást az Európai Unió drogpolitikája számára. Miközben a tagállamok görcsösen próbálnak minél gyorsabban minél több szert tiltólistára helyezni, a szakemberek szerint a tartós megoldások a keresleti oldalon rejlenek – derül ki a TASZ által készített vizsgálatból. Meg kell haladni azt a paradigmát, ami kizárólag az új szerek megjelenése és betiltása közötti időszak lerövidítésében látja a megoldást.  

CÍMÜNK

Jogriporter Alapítvány
1032 Budapest
San Marco utca 70.
Email: rightsreporter@rightsreporter.net

TÉMÁK

SOROZATOK


©