• Skip to main content
  • Skip to secondary menu
  • Ugrás az elsődleges oldalsávhoz
  • Ugrás a lábléchez
  • Cikkek
  • Blog
  • Híradó
  • Café
  • Videók

Drogriporter

Hírek és filmek a drogháború frontvonalából

  • Tudástár
  • Szabadegyetem
  • Rólunk
  • HU
    • EN
    • RU

Az amerikai betegség II. – Az amerikai narkodiplomácia diadala

Szerző: Péter Sárosi | március 6, 2012

Tweet

Az amerikai drogpolitika történetét feltáró sorozatunk második fejezete: miért és hogyan tett szert vezető szerepre az USA a nemzetközi drogtilalom kialakításában? 

Vajon miért vállalt vezető szerepet az amerikai külügyminisztérium a hazai drogellenes küzdelemben a huszadik század elején? Nem filantróp megfontolásokból, sokkal inkább azért, mert felismerték, milyen fontos szerepet játszhat a drogellenes háború az amerikai érdekek nemzetközi előmozdításában. A 19. században az Egyesült Államok a gazdasági lehetőségek földjét látta Kínában: az 1893-as válság után az amerikai befektetők lázasan keresték az új piacokat. A kínai piacot azonban ekkoriban az európai nagyhatalmak tartották ellenőrzésük alatt, az USA csupán új fiú volt a gyarmatosítók sorában. Az európai hatalmak pedig nem voltak oda túlságosan a gondolattól, hogy a profitjukat egy új fiúval kell megosztaniuk. A diplomáciai eszközök önmagukban nem voltak elegendőek, hogy az amerikai termékek betörhessenek a kínai piacra, Roosevelt elnök pedig attól tartott, hogy a katonai erő alkalmazását a közvélemény odahaza nem díjazná. Az USA ezért kapva kapott minden olyan lehetőségen, ami úgy tüntethette fel az amerikai beavatkozást, mint az elnyomott népek nagy barátját. Ilyen lehetőség volt a spanyolokkal vívott háború a 1898-ban, melynek eredményeként bekebelezték Puerto Ricot és a Fülöp-szigeteket – az USA első előretolt bástyáját a Távol-Keleten.


Charles Brent püspök

A spanyolok ellen harcoló fülöp-szigeteki szabadságharcosok azt remélték, hogy az amerikaiak függetlenséget adnak nekik, ez azonban nem következett be – így elhúzódó háborút kezdtek az amerikaiak ellen, amit 1902-ben vertek le. Pont ebben az évben érkezett meg új székhelyére a Fülöp-szigetek első episzkopális püspöke, hogy keresztény értékekre tanítsa a bennszülőtteket. Brent missziót működtetett és számos jótékonysági tevékenységet támogatott, ugyanakkor természetesen soha nem tévesztette szem elől az amerikai érdekeket, így hamarosan ő lett a Fehér Ház legbefolyásosabb tanácsadója fülöp-szigeteki ügyekben. Ő hívta fel a kormány figyelmét az ópium-problémára is.

A Fülöp-szigeteken a korábbi spanyol gyarmatosítók monopóliumot gyakoroltak az ópiumok forgalmazása fölött, az uralomváltás után az amerikaiak nem vették át ezt a monopóliumot. Egy 1902-es kolera-járvány után a kínai ópiumszállítmányok mennyisége rohamosan nőtt. A Legfelsőbb Bíróság egy 1901-es határozata lehetővé tette a szövetségi kormánynak, hogy beavatkozzon a Fülöp-szigetek gazdasági életébe. A kormány először pragmatikus beavatkozást javasolt: újítsák fel az ópium-kereskedelem feletti monopóliumot, és a bevételeket fordítsák a függők kezelésére. Ezt a pragmatikus tervet támogatta Taft kormányzó is, a javaslat azonban hamarosan kivívta bizonyos morális lobbikörök rosszallását odahaza. Wilbur Crafts tiszteletes például, a Nemzetközi Reformiroda vezetője erkölcsi fertőről beszélt, és tiltakozó kampányt szervezett a törvényjavaslat megfúrására, még Theodore Roosevelt elnöknek is levelet írt. Szerinte hallatlan botrány lenne, hogy egy civilizált kormány egy fejletlen népnek ópiumot adjon el. Brent püspök szintén a tiltakozók mellé állt, és a törvényjavaslatot visszavonták. Ez a döntés láncreakciót indított el, ami egyenesen vezetett a ma ismert amerikai drogpolitika kialakulásához.

Taft kormányzó ugyanis a törvényjavaslat bukása után egy bizottságot jelölt ki Brent püspök részvételével azzal a céllal, hogy utazzon el más távol-keleti országokba és gyűjtsön tapasztalatokat arról, hogyan kezelik másutt ezt a kérdést. Brent püspök néhány hónappal később arról írt Taftnak Saigonból, hogy „gusztustalan, hogy a franciák semmi figyelmet nem szentelnek a kérdés morális oldalának”. A bizottság 1904-ben benyújtott jelentése a következő konklúziót vonta le: az amerikai kormány három évig vezessen be monopóliumot az ópium-kereskedelemre, ez alatt az idő alatt kizárólag a 21 évnél idősebb férfiaknak adják el a szert, majd fokozatosan vezessék be a teljes ópiumtilalmat. Az amerikai Kongresszus még ennél is radikálisabbnak bizonyult: 1905-ben elrendelte a teljes ópiumtilalom bevezetését a Fülöp-szigeteken, és kizárólag a kínai nemzetiségűeknek tette lehetővé az ópium-vásárlást – ezt még a bizottság tagjai is ellenezték, hiszen etnikai diszkriminációnak minősítették. A tilalom egyébként nem érte el célját, hiszen még 1930-as években is arról számoltak be, hogy az ópiumszívás széles körben elterjedt a Fülöp-szigeteken.

Kínába a britek szállították az Indiában megtermelt ópiumot. Az 1895-ös brit ópium bizottság jelentése azt állapította meg, hogy az ópium-fogyasztók nagy része nem függő, és a tilalom bevezetése nem indokolt. A kormány álláspontja 1906-ban változott meg, amikor a liberálisok hatalomra kerültek – az ő programjuk magukba foglalta az indiai-kínai ópiumkereskedelem betiltását. A britek ekkor már kihátráltak a kevésbé profitábilis ópium-kereskedelemből, különösen az 1900-as boxer-lázadás után, ami aggresszív kifejezésre juttatta az idegen elnyomás alól felszabadulni vágyó kínai nemzeti öntudatot. Az idegen uralom egyik szimbólumává az ópium vált, ide vezethető vissza a radikálisan prohibicionista kínai drogpolitika.


Ópium-kereskedő hajók a Távol-Keleten

1904-ben a kínai-amerikai kapcsolatok mélypontra jutottak: a Kongresszus törvényeket hozott a kínai vendégmunkások ellen, a kínaiakat gyakran brutális támadások érték az USA-ban az idegengyűlölet miatt. A kínaiak válaszul embargót vezettek be az amerikai árukra 1905-ben. 1906-ban Roosevelt elnök már a katonai beavatkozást fontolgatta. Ekkor lépett fel Brent püspök, aki azt javasolta az elnöknek, hogy az USA hívjon össze egy nemzetközi kongresszust a kínai ópiumkereskedelem visszaszorítására. Roosevelet kapva kapott a lehetőségen, hogy diplomáciai eszközökkel növelje befolyását a Távol-Keleten és helyreállítsa a megromlott kapcsolatait Kínával. A konferencia előkészítésével Brent mellett Dr. Hamilton Wright orvost és Dr. Charles Tenney pekingi amerikai küldöttet bízták meg. A Sanghai Ópium Bizottság lett az első olyan szerv, amely nemzetközi szabályozást sürgetett az ópium-kereskedelem visszaszorítására – az Osztrák-Magyar Monarchia képviselőjét is meghívták. A Bizottság többek azt javasolta az egyes államoknak, hogy hozzanak létre drogellenes törvényeket saját országukban.


Dr. Hamilton Wright 

Dr. Wright a drogtilalom egyik legprominensebb képviselőjévé vált az USA-ban, remekül értett ahhoz, hogyan dramatizálja a problémákat a közvélemény szemében, különösen a déli kokainfogyasztó feketék ellen keltett hangulatot – tudta, hogy ezzel jobban célt érhet a közvéleménynél, mint az ópiummal. „Megcáfolhatatlan bizonyossággal kijelenthető, hogy a kokain közvetlenül hozzájárul ahhoz, hogy az ország déli és egyéb részében élő négerek bűncselekményeket és nemi erőszakot kövessenek el,” írta. 1910-ben a demokraták kerültek hatalomra az USA-ban, akik felkarolták Wright ügyét és nekiláttak egy új drogellenes törvényjavaslat (Foster Bill) kidolgozásához. 1911 januárjában kongresszusi meghallgatásokat tartottak az ügyben. Az ellenzők, például Dr. Charles West felszólalásukban ellenezték, hogy a törvény hatáskörébe bármilyen más drogot is bevegyenek az ópiumon kívül – így például a kannabiszt, amely szerinte nem is függőséget okozó szer, és a javaslat enyhítését szorgalmazta. Vita alakult ki a Coca-Cola üdítővel kapcsolatban is, amelyről képviselők azt állították, hogy a „négereknek” árulják, akiket megront, ezért a koka leveleket is betitoltták volna. Dr. William Muir gyógyszerész az ellenzők közé tartozott: „Egy csomó ember meghal az automobilok használatától, ugyanakkor nagyon sok örömet is okoznak,” jelentette ki. Szerinte a tájékoztatás fejlesztése a megoldás, nem a drogok betiltása. Dr. Wiley ugyanakkor még a koffeint is betiltotta volna. A javaslat végül elbukott – ezúttal.

Dr. Wright figyelme ekkor a nemzetközi politika felé irányult, és Brent püspökkel közösen elérték, hogy 1911 decemberében Hágában összehívják a Nemzetközi Ópium Konferenciát, amelyen részt vettek a britek, a franciák, a japánok, a hollandok, a portugálok, az olaszok és a németek, de az egyik legnagyobb ópiumgyártó, az Oszmán Birodalom nem, és ezúttal az Osztrák-Magyar Monarchia is visszautasította a részvételt. Az olaszok javasolták, hogy a Hágai Ópium Egyezménybe a kannabiszt is foglalják bele, de végül az egyezmény csak arról határozott, hogy az „indiai kender” kérdését a jövőben tovább vizgálják majd. Az Egyezményt azonban nem írták alá azonnal, így a következő években az amerikai narkodiplomácia lázas erőfeszítéseket tett azért, hogy a világ akkori 46 hatalma ratifikálja a dokumentumot. A németek először addig nem voltak hajlandók az aláírásra, amíg az olyan államok, mint például az Oszmán Birodalom, nem teszik meg ugyanezt. 1914-re azonban Brenték nagy sikert értek el: már 44 ország aláírta az egyezményt, kizárólag a szerbek és a törökök nem. Ferdinánd trónörökös meggyilkolása és az első világháború azonban ekkor jó pár évre megakasztotta a további nemzetközi együttműködést. A hágai egyezmény azonban nagy lökést adott odahaza azoknak a lobbierőknek, amelyek a szövetségi drogellenes szabályozás bevezetését szorgalmazták. A következő fejezetből megtudhatjuk, hogyan fogadta el az amerikai törvényhozás a Harrison Törvényt.

Sárosi Péter

 

Kategória: Hírek

Ezt a cikket ingyen olvashatod, de a megírásuk és a filmjeink elkészítése nincsen ingyen. A Drogriporter egy non-profit szervezet, amelynek szüksége van a támogatásodra!

Segítsd munkánkat egyszeri adománnyal, vagy LEGYÉL TE IS DROGRIPORTER TÁMOGATÓ TAG havi rendszeres támogatással!

Kapcsolódó videók:

“Mentális védőoltásra van szükség!” Beszélgetés Dr. Makara Mihály főorvossal

január 25, 2023 - István Gábor Takács

“Párhuzamos Budapestet ismertünk meg a tapasztalati munkatársakon keresztül” – Interjú Dávid Ferenccel

január 18, 2023 - István Gábor Takács

“Ha lehozom a piáról, akkor meghal” – Interjú Oláh Péterrel

január 10, 2023 - István Gábor Takács

Elsődleges oldalsáv

SEGÍTSD MUNKÁNKAT EGYSZERI ADOMÁNNYAL, VAGY LEGYÉL TE IS DROGRIPORTER TÁMOGATÓ TAG HAVI RENDSZERES TÁMOGATÁSSAL!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

"*" a kötelező mezőket jelöli

Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.
  • Facebook
  • Twitter
  • YouTube

Search

DROGRIPORTER TUDÁSTÁR

Tudástárunkban gyűjtük össze mindazt a hasznos információt a drogokról, amire akár fogyasztóként, akár hozzátartozóként, tanárként vagy újságíróként szükséged van!

DROGRIPORTER SZABADEGYETEM

A Drogriporter Szabadegyetem olyan embereknek szól, akik szeretnének tárgyilagos és elmélyült ismereteket szerezni a tudatmódosító szerek fogyasztásáról.

DROGRIPORTER HÍRADÓ

Drogpolitikai hírek a nagyvilágból

DROGRIPORTER CAFÉ

Rendszeres drogpolitikai beszélgető és hírműsor videón és podcaston is!

VIDEÓINK ADATBÁZISA

Itt böngészhetsz több száz drogpolitikai filmünk között, témák szerint és térképen megjelenítve is!

SEGÍTŐ HELYEK LISTÁJA

Segítség kell? Itt megtalálod! Táblázatba gyűjtöttük, milyen addiktológiai szolgáltatások érhetőek el Magyarországon.

Díjnyertes animációs dokumentumfilmünk Kosztya Proletárszkij és édesanyja, Irina Proletárszkij 2008-as interjúinak felhasználásával készült. A teljes film, háttéranyagok és fesztivál szereplések itt!

Footer

Jogriporter Alapítvány
1032 Budapest
San Marco utca 70.
Postafiók: 1428 Budapest, pf. 420
Email: rightsreporter@rightsreporter.net

Keresés

További oldalaink:

Drogriporter Blog

Jogriporter Alapítvány 

Szoba a nyolcban

The Autocracy Analyst

Room for Change Campaign

Dare to Act Campaign

Drogriporter