Ez a cikk eredetileg a Drogriporter blogon jelent meg a 444-en.
Hogyan formálta át az LSD Bill Wilson életét – és hogyan került szembe miatta a saját maga által alapított mozgalommal?
1956. augusztus 29-én egy igazi híresség vett részt Betty Eisner és Sidney Cohen pszichológus kutatók kísérletében, amelynek keretében az alanyok folyékony LSD-t fogyasztottak szakemberek felügyelete mellett. Az akkor már 61 éves férfi a maga köreiben valóságos élő legendának számított: ő volt William Griffith Wilson, avagy ahogy a hívei ismerték: Bill W., az Anonim Alkoholisták nevű önsegítő csoport alapítója.
Wilson 1956-ban olyan felkavaró élményt élt át az LSD hatására, ami nem csak a saját életét formálta át, de egyben az általa alapított mozgalomban is olyan hullámokat kavart, amelyek még ma sem csillapodtak teljesen.
De vajon hogy jutott el a józansághoz vezető 12 lépésen alapuló felépülési modell népszerűsítésétől odáig, hogy egy kémiai szerben találjon új utat és lehetőséget? Hiszen korábban ő maga is azt gondolta, hogy az egyik szertől való függőséget semmilyen más kémiai szer fogyasztásával nem lehet “gyógyítani”, csakis a minden szertől való józan tartózkodás jelenthet végső megoldást?
Nos, a válaszért vissza kell mennünk egészen Wilson életútjának a kezdeteihez. Wilson 1933-ban már sokadik sikertelen kísérletét tette arra, hogy leszokjon a piálásról. Kezelőorvosa Dr. William Duncan Silkworth volt a Charles B. Towns kórházban, New York városban, aki a korban még újítónak számító nézetet képviselte, hogy az alkoholizmus nem morális gyengeség, hanem egy betegség. Amelyből épp úgy fel lehet épülni, mint bármely más betegségből.
Silkworth doki nagy hatást gyakorolt Wilsonra, de a puszta medikális megközelítéssel mégsem volt képes letenni az üveget. Valami többre volt szüksége. Egy spirituális élményre.
Ezt az élményt akkor élte át, amikor a kórházban a delirium tremens (súlyos alkoholmegvonásos tünetegyüttes) állapotában egy nem hagyományos kezelést kapott: a Nadragulya Kúrát. Egy pszichedelikus tulajdonságokkal bíró növény, az Atropa belladonna (nadragulya) oldatát adták neki.
A Belladonna hatására Wilson egy kinyilatkoztatás-jellegű élményt élt át, amelynek során látomása volt. Ennek során felvillant egy Fehér Fény, és megjelentek előtte az alkoholista sorstársai, ahogy egymást segítő csoportokat hoznak létre, és támogatják egymást a felépülésben egy Felsőbb Erő segítségével.
“A belső szemeimmel egy hegyet láttam. A hegy csúcsán álltam, ahol erős szél fújt. De a szél nem levegőből volt, hanem szellemből. Hatalmas, tiszta erejével teljesen átfújt rajtam. S ezután jött a ragyogó gondolat: ‘Te egy szabad ember vagy!’”
Ennek a látomásnak a hatására lépett be az Oxford Csoportba, egy keresztény spirituális közösségbe. Itt kezdett önsegítő csoportot kialakítani alkoholista társaival együtt, és 1938-ban megírta az Anonim Alkoholisták Nagy Könyvét, amelyben lefektette a 12 lépéses módszer alapjait. Ez azóta a világ egyik legnépszerűbb könyvévé vált, amit több, mint 30 millió példányban adtak el, és amit a Time magazin az 1923 után megjelent 100 legbefolyásosabb könyv listájára is felhelyezett.
Az AA (anonim alkoholisták) csoport alapelveit nem csak vallásos emberek képesek magukévá tenni, hanem mindenki, aki elfogadja egy magasabb erő létezését és segítségét. Wilson maga mindig is megszállottan érdeklődött a paranormális jelenségek és a spiritualizmus iránt. Mivel a józansághoz vezető első élménye is egy mélységesen spirituális élmény volt – a későbbiekben is kutatta azokat a módszereket, amelyek hasonló élményekre vezethetik a sorstársait, akik még a függőség mocsarában fuldokoltak.
Ezenkívül a józanság nem szabadította meg Wilsont attól a súlyos depressziótól, ami egész életén át végigkísérte, és amelyből mindig kereste a kiutat. Azt gondolta, hogy csakis egy spirituális élmény hozhatja el ezt a számára.
Wilson kapcsolatban állt az 50-es években a pszichedelikus szerek hatásait kutató orvosokkal és filozófusokkal. Így például Humphrey Osmond kutatóval, aki éppen ekkoriban folytatott kísérleteket, amelyek során jelentős eredményeket ért el alkoholisták kezelésében az LSD-támogatott pszichoterápia segítségével. Az LSD-terápiát ötvözte a névtelen alkoholisták önsegítő gyűlésein való részvétellel. Osmond mutatta be a meszkalin hatásait Aldous Huxley-nek, a híres írónak, akire életre szóló hatást gyakoroltak a pszichedelikus élmények, és megihlették műveit, például Az észlelés kapuit. Huxley Wilsonnal is barátságba került, és egyes beszámolók szerint számos közös LSD tripen vettek részt.
Wilson levelezett Carl Gustav Jung pszichológussal is, akinek a kollektív tudattalan szimbólumairól írott munkái lenyűgözték. Leveleiben utalt arra, hogy míg az AA számos tagja a hagyományos templomi szertartásokban és keresztény felekezetekben találták meg a spiritualitás útját, ő maga inkább a kevésbé ortodox megoldások iránt érdeklődött. Így jutott el az LSD-hez, és az LSD által kiváltott színes víziókban a Jung által leírt szimbólumokat vélte felfedezni.
Első LSD-élményéről fennmaradtak a kutatók feljegyzései:
1:00 órakor Bill “békeérzetről” számolt be. 14:31 órakor még boldogabbnak érzi magát. “A dohányra nincs többé szükségem,” jelentette ki. 15:15-kor “minden hatalmasra tágult” körülötte. 15:22-kor egy cigarettát kért. 15:40-kor kijelentette, hogy az embereknek nem kellene olyan marhára komolyan venniük magukat.
Az LSD-élményéről később azt írta, hogy az legalább annyira kinyilatkoztatás-erejű volt a számára, mint az első élménye a nadragulyával. Értelmezése szerint az LSD valamilyen számára ismeretlen módon visszafogja az egót, így lehetővé teszi, hogy az ember úgy érzékelje a valóságot, ahogyan eddig soha.
Wilson az élményeit számos emberrel megosztotta, így barátok lettek Betty Einserrel, a kísérletet vezető egyik kutatóval, aki a könyvében is hivatkozik erre a kapcsolatra. Wilson a 60-as években még számos alkalommal használt LSD-t.
“Biztos vagyok benne, hogy az LSD élmény nagyon sokat segített nekem,” írta Wilson. “Sokkal színesebben érzékelem a valóságot és ismét tudom értékelni a szépséget, ami a depresszió éveiben szinte teljesen kiveszett belőlem … A tapasztalás, miszerint az ‘itt’ és az ‘ott’ közötti térbeli elválasztottság valójában nagyon csekély, állandóan velem van.”
Bár Wilson senkit sem kapacitált arra, hogy LSD-t fogyasszon, és nyilvánosan nem beszélt az élményeiről, a névtelen alkoholisták körében erős nemtetszést váltott ki, hogy a mester az önsegítő csoporton kívül keresett megoldást a problémáira. Azért is kritizálták, mert pszichiáterhez fordult, az pedig kimondottan botrányt okozott, hogy egy tudatmódosító szerben vélte megtalálni a megoldást. Sokan nem értették meg, hogy a pszichedelikus szerek nem okoznak függőséget, és teljesen máshogy működnek, mint az alkohol. Wilson hirtelen óriási ellenállással találta szemben magát.
Pont ebben az időben robbant ki a botrány Timothy Leary körül, és az LSD az ifjúsági ellenkultúra szimbólumává vált, ami átpolitizálta a róla folyó diskurzusokat.
Végül a kritikák hatására Wilson felhagyott az LSD-vel való kísérletezéssel, de amellett továbbra is kitartott, hogy az élményei egyáltalán nem áltak ellentétben a csoport által képviselt értékekkel.
Továbbra is azt gondolta, hogy az önzés a felépülés legnagyobb akadálya, így azok a misztikus élmények, amelyek az egonak a feloldódásához vezetnek, elősegíthetik az emberek szellemi fejlődését.
Wilson végül egy másik függőségébe halt bele: a dohányzásba. Tüdőtágulása volt, és oxigénpalackhoz láncolva fejezte be az életét.
A pszichedelikus szerek gyógyászati alkalmazásával kapcsolatos kutatások hosszú évtizedekre leálltak a szigorú tiltás hatására. Az elmúlt években azonban a kutatók ismét felvették azt a stafétabotot, amit annak idején Humphrey Osmond emelt a magasba.
A korszerű agyi képalkotó eljárásokkal sikerült modellezni azt a folyamatot, ahogyan a pszichedelikus szerek egy speciális szerotonin receptorhoz kapcsolódva valóban “kikapcsolják az egot”, azaz áthuzalozzák az agyat és leállítják azt a kapcsolati hálót, amit default mode network-nak neveznek. Ez az a folyamat, amelynek során az emberek misztikus élményekről számolnak be, amelynek során feloldódik a különbség, a távolság, ami elválasztja őket időben és térben elkülönülő dolgoktól, és a kozmosz alapvető egységének megéléséről tudósítanak.
A pszichedelikus szerek ráadásul olyan kapcsolatokat is létesítenek az agyunk különféle területei között, amelyek a hétköznapi tudatállapotban egyáltalán nem kommunikálnak egymással. Ennek során olyan új perspektívából tapasztaljuk meg a valóságot, ami segíthet a számunkra elrugaszkodni régóta begyepesedett makacs meggyőződésektől, és új távlatok nyílnak új megoldások – például a felépülés – irányába.
Természetesen soha nem önmagában a kémiai szer az, ami segít, hanem maga az élmény, amit a fogyasztás környezete (setting), a fogyasztó személyisége és várakozásai, értelmezései (set) jelentősen befolyásolnak (itt egy érdekes kvalitatív kutatás a résztvevők saját narratíváinak elemzésével).
Bár a pszichedelikus szerek függőségek kezelésében betöltött szerepét vizsgáló kutatások még jóval kevésbé előrehaladottak, mint például a depresszió vagy a PTSD kapcsán végzett vizsgálatok, mégis biztatóak a jövőre nézve.
Egy 2012-ben végzett metaanalízis (a korábbi klinikai vizsgálatok eredményeit összegző kutatás) összesen 536 résztvevővel végzett hat vizsgálat eredményeit elemezve arra a következtetésre jutott, hogy az LSD jelentős (OR, 1.96; 95% CI, 1.36-2.84; p = 0.0003) pozitív hatással van az alkoholfogyasztási szokások alakulására a problémás ivók körében.
Egy 2019-ben publikált kutatás kérdőíves vizsgálatot végzett 343 olyan amerikai résztvevő körében, akik korábban alkoholfogyasztási rendellenességgel (alcohol use disorder) küzdöttek, de egy nem klinikai környezetben, illegális LSD vagy varázsgomba fogyasztását követő élmény következtében jelentős javulást értek el az ivási szokásaikban.
Olyannyira, hogy 86%-uk arról számolt be, hogy a pszichedelikus élmény után már nem diagnosztizálták őket problémás ivóként. Különösen azok számoltak be sikerről, akik nem szórakozásként, hanem nagy, terápiás dózisban fogyasztottak pszichedelikus szert, és spirituális, misztikus élményben volt részük.
A pszichedelikus szerek természetesen nem csodaszerek, és nem fogják egy csapásra “megoldani” a függőség problémáját. Wilson neve, joggal, elsősorban nem az LSD-vel kapcsolatos kísérletezései miatt került be a történelembe, hanem egy másik, örökérvényű felfedezése miatt. Ami arról szólt, hogy a függőség igazi ellenszere az emberi kötődésekben, a közösség erejében és a jelentéssel teli életben van. A tudományos kutatások azonban alátámasztják, hogy Wilson nagyon is jó irányban tapogatózott, és a pszichedelikus szereknek lehet szerepe abban, hogy segítsék a felépülést egyes embereknél.
Érdekesnek találtad ezt a cikket? A hasonló cikkek megírása bizony munka, amit nem fizet sem az állam, sem Pénztáros Lőrinc – csakis úgy működhet a Drogriporter, ha találunk legalább pár száz embert, akinek megér havi pár száz forintot. Sajnos még csak a töredékét találtuk meg – kérünk, támogass Te is!