A Magyar Tudományos Akadémia zsúfolásig telt nagytermében tartotta Demetrovics Zsolt az akadémiai székfoglaló előadását, amelyben a hazai és nemzetközi addiktológiai kutatások izgalmas fejleményeiről számolt be.
Demetrovics Zsolt pszichológust tavaly a Magyar Tudományos Akadémia a levelezői tagjai közé választotta. Tegnap, január 19-én tartotta meg ünnepélyes keretek között a székfoglaló előadását az MTA nagytermében.
Demetrovics professzor tavaly köszönt le az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar dékánságáról, jelenleg a Gibraltári Egyetem egy viselkedési függőségekkel foglalkozó kutatóintézetét (Centre for Excellence in Responsible Gaming) vezeti. Nemcsak idehaza, de külföldön is a szakterületének, a viselkedési függőségeknek az egyik legelismertebb szaktekintélye. A Viselkedési Függőségeket Kutató Nemzetközi Társaság (ISSBD) elnöke. A Web of Science multidiszciplináris tudományos adatbázis szerint az egyik legidézettebb hazai tudományos kutatók közé tartozik. MTA tagsága tehát nagyon is indokolt és időszerű volt, és büszkeség a hazai addiktológiai szakma számára.
Előadásában az elmúlt harminc évben végzett hazai és nemzetközi addiktológiai kutatásai közül szemlézett olyan emlékezetesebbeket, amelyek jelentősen befolyásolták azt, ahogyan különféle függőségekről, az ezzel küzdő emberekről illetve a függőségek kezeléséről gondolkodunk. A prezentáció kétségkívül impresszív volt, hiszen Demetrovics kutatásai nem csak nagyon széles skálán mozogtak, de egyben rajtuk keresztül feltárult a tudományterület fejlődése is.
Így például ismertette az ún. helyettesítő gyógyszeres kezeléssel (újabban az ENSZ az opioid agonista kezelés kifejezést ajánlja) kapcsolatos kutatásait. 1998-ban kontaktometria módszerrel a metadon-terápia eredményességét vizsgálták, és arra a következtetésre jutottak, hogy a kezelésben részt vevőknek javultak a társas kapcsolatai. Nem igaz tehát a metadonnal kapcsolatban felhozott egyik gyakori vád, miszerint nem tesz mást, mint az egyik szert helyettesíti a másikkal. 2009-ben a Suboxone nevű gyógyszerrel való helyettesítő kezelést vizsgálták, ami szintén fontos tanulságokkal járt. Például azzal, hogy az első néhány hét kulcsfontosságú a kezelés eredményessége szempontjából.
Demetrovics egy másik kutatási területe a partiszcéna: avagy az elektronikus tánczenei rendezvényeken történő szerhasználat. 2001-ben egy nagyszabású vizsgálatot végeztek, amelynek eredményeként bebizonyosodott, hogy a partilátogató fiatalok elsősorban alkalomszerűen, rekreációsan használnak szereket. Főleg alkoholt, stimulánsokat és kannabiszt. Az Ecstasy és a speed használata a legtöbb résztvevő esetében a bulikra korlátozódott, és számukra a partiszervíz megkereső szolgáltatások fontos ártalomcsökkentő szerepet töltenek be, emelte ki.
A 2010-es években Demetrovics és munkatársai a változó drogpiac trendjeit vizsgálták: ebben az időszakban terjedtek el az ún. dizájnerdrogok, avagy új pszichoaktív anyagok. Ezek a kutatások írták le először a magyar drogpiacon korábban ismeretlen volumenű szerváltások jelenségét: a korábbi heroin- és amfetamin-használók tömegesen tértek át új pszichostimulánsok, katinon-típusú szerek, és szintetikus kannabinoid receptor agonisták (ezeket a köznyelv bió/herbálként ismeri) használatára.
Az előadás második felében az előadó a viselkedési függőségek témakörében végzett kutatásait ismertette. Ez egy meglehetősen új kutatási terület: 2010 előtt még a fogalom sem volt ismert. Az Internet és a mobil kommunikációs technológiák terjedése azonban felkeltette a kutatók figyelmét, és a kutatások száma exponenciálisan növekedett.
Demetrovics és munkatársai alkották meg a problémás internethasználat háromfaktoros modelljét. A nethasználat problémásságának három fő kritériumát különböztették meg: kényszeresség, kontroll-zavar és elhanyagolás. A “netfüggőség” kifejezést tudatosan kerülték, hiszen egyrészt nem akarták növelni a stigmát, másrészt pedig ebben az időszakban még nem állították fel egy viselkedési zavar diagnosztikai kritériumait.
Szintén Demetrovics és munkatársai állították fel a problémás videójáték modelljét, amely 6 faktort különböztetett meg: obszesszió, belefeltkezés, megvonás, túlhasználat, interperszonális konfliktusok és társas izoláció. A kutatók összehasonlították a problémás nethasználatot a problémás videójáték használattal, és arra következtetésre jutottak, hogy a két zavar között nagy az átfedés – de van egy jelentős kisebbség, amelyre csupán az egyik zavar jellemző. Így tehát van értelme ezeket külön kezelni.
A kutatók erőfeszítéseinek köszönhetően 2013-ban a problémás videójáték zavart a DSM-5, a pszichiáterek diagnosztikai kézikönyve további kutatásra érdemesnek minősítette. Ennek nyomán aztán a kutatók kifejlesztették a problémás videójátékhasználat 9 diagnosztikai kritériumát.
Megkeződött az egyes kritériumok közül a fontosabbak és a kevésbé fontosak különválasztása, illetve a pszichoaktív szerhasználati zavarral való hasonlóságok és különbségek feltárása. Ez utóbbi kutatások bebizonyították, hogy mind neurológiailag, mind pszichésen nagyon hasonló folyamatok játszódnak le a két jelenség esetében. A mentális és viselkedési zavarok diagnosztizálásával foglalkozó nemzetközi kézikönyv, a BNO végül felvette a szerencsejáték zavart és a videójáték zavart a listájára.
Demetrovics végül szót ejtett arról is, hogy mik a jövő kutatása előtt álló legfontosabb kérdések. Így például érdemes kutatni a spontán felépülés (tehát terápiás, segítő program igénybe vétele nélküli felépülés a függőségből) jelenségét, amely a viselkedési függőségekkel küzdők körében nagyon gyakori. Tisztázatlan még a viselkedési függőségek prediktorainak kérdése: hogy vajon mekkora részben felelős ezekért a genetika, a pszichológiai és társadalmi/kulturális tényezők.
Fel kell tárni a függőségek ok-okozati hálóját: vajon a függőség negatív következményei mennyiben következnek a társadalmi elítélésből és megbélyegzésből? Ez utóbbi téma kapcsán nagy viták zajlanak arról, hogy vajon nincs-e veszélye a függőségek, különösen a viselkedési függőségek túlpatologizálásának. És hogy vajon az egyes kockázatvállaló viselkedéseket miként tudjuk szabályozni. Hiszen, hangsúlyozta Demetrovics, a drogtilalom esetében már bebizonyosodott, hogy a tiltó jogi eszközök nem képesek eredményesen szabályozni ezeket a jelenségeket.
