Az Amerikai Egyesült Államokban folytatott közvéleménykutatás eredményei szerint a választópolgárok majdnem fele a marihuánát az alkoholhoz és szerencsejátékhoz hasonlóan szabályozná és adóztatná.
Kannabisz (fű/hasis)
A kannabisz egy növényi drog, amely a kender növény bizonyos magas hatóanyagtartalmú fajtáiból készül. Ezeket nevezik indiai kendernek is, hiszen elsősorban a kender ázsiai fajtái alkalmasak tudatmódosításra. A hazai utak szélén termő vadkender (Cannabis ruderalis) nagyon kevés hatóanyagot tartalmaz ahhoz, hogy bárki betépjen tőle. A nőivarú kender növény virágzata (ezt nevezik fűnek, gandzsának, marihuánának is) és gyantája (hasis, csoki, haska) tartalmazza a legtöbb pszichoaktív hatóanyagot. Készítenek belőle olajat is. Olvass róla többet a tudástárban!
Magyar Nemzet 2006. március 22. Drogfüggő kiskorúak Hollandiában
A The Independenttől átvett cikkben Romeo Ashruf holland addiktológus állítja, hogy „Míg néhány évvel ezelőtt jellemzően a 16-21 éves fiatalok közül kerültek ki azok, akik a kábítószer-fogyasztás ártalmai miatt kórházi kezelésre szorultak, ma már elsősorban a 14-19 év közötti korosztály tagjait utalják be, és nem ritkaság, hogy 12-13 éves gyerekeket is kezelnek drogfüggőség miatt”. Ashruf a nagyobb potenciájú kannabisz szokásos mantrája mellett elmondta: „az általa kezelt, cannabisszármazékokhoz szokott fiatalok között nem egy visszamaradt a fejlődésben, a 18 éves páciens mentális szintje legfeljebb egy 15 évesének felelt meg. A legtöbben apátiába estek, rosszul aludtak, befelé fordulók lettek, figyelmük szétszórttá vált, tanulmányi eredményeik romlottak, és emberi kapcsolataik tönkrementek.”
Miért lesz valaki az ország drogosa? – Ajánló
Interjú Juhász Péterrel az Indexen
Tudományból politika?
A tudomány, a bulvármédia és a politika: gondolatok az ördögi körről.
Síva Ratri
Több száz hívő szívott marihuánát Síva isten tempoma mellett Katmanduban.
Rap-párbaj a holland drogpolitikáról
A maastrichti polgármester és a holland igazságügyminiszter rap-párbajban próbálták elnyerni a közönség rokonszenvét.
Füveztek, majd kerékpároztak – No Comment
Esetleírás
Szelektív látásmód
A TASZ álláspontja az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési Szervének idei jelentéséről – egyoldalú bírálatok, féligazságok.
Egy igazságtalan és költséges háború
Egy amerikai vizsgálat eredményei szerint a 90-es években az amerikai „marihuána-ellenes háború” minden eddiginél költségesebbé és igazságtalanabbá vált.
Helyi Téma 2006. február 16. Tükör rovat – A drogliberalizálás elhozná a földi poklot
Már külön külön külön is ismerjük, most viszont a A Helyi Téma összeállításában egyszerre olvashatjuk Dr. Csernus Imre és Dr. Zacher Gábor drogliberalizáció ellenes érveit. Újdonság, hogy ezúttal Dr. Lux Elvira, szexuális életünk titkainak ismerője is beáll a sorba.
